12. Fejezet

Eredménytelenül

- Gyanús vagy nekem... – felvont szemöldökkel méreget.

Közelebb lépked hozzám, én pedig próbálok észrevétlenül hátrébb csúszni, hogy a derekammal egy helyben tartsam a párnát, és véletlenül se látszódjon ki alóla semmi. Sehun az ágy mellé ér, kezeivel megtámaszkodik a matracon, előre hajol, így az arca centikre van az enyémtől.

- Miért nézel úgy, mint akit rajtakaptam valamin? – elmosolyodik.

- É-én nem... csak... – habogok, kerülöm a tekintetét.

- Ez már több mint gyanús – eltűnik a mosolya.

Ajaj, felbosszantottam! Gyorsan Hyeri, találj ki valami magyarázatot... gyerünk! Akárhogy próbálkozom semmi nem jut eszembe, szépen elárultam saját magam. Érzem, hogy lassan elfogy Sehun türelme, ezért egy hirtelen ötlettől vezérelve mozdulok, és megcsókolom. Ajkam hozzáér az övéhez, amitől egy pillanatra lefagy, majd felegyenesedik, és egy pofon csattan az arcomon.

- Mi a faszt képzelsz?! – kiabál.

Az arcom ég a tenyere helyén, elkerekedett szemekkel nézek fel rá. Hátrál egy lépést, bosszús, de mégis rémült tekintettel bámul rám, látom, hogy egész testében remeg.

- Jól vagy? – ledobom magamról a takarót, lelépek az ágyról.

- Ne gyere közelebb! – ismét tesz egy lépést hátrafelé, hangosan veszi a levegőt.

- Nyugodj meg – gyengéd hangon szólok hozzá, lassan kelek fel az ágyról. – Nyugalom...

Úgy áll, mint akinek földbe gyökereztek a lábai, óvatosan lépek felé, végig tartom vele a szemkontaktust. Mi üthetett belé? Úgy viselkedik, mintha egy késsel hadonásznék felé, pedig csak... csak megcsókoltam.

- Ne merészeld ezt újra megtenni – higgadtabb a hangja, de még mindig remeg. – Holnap ezért még számolunk! – morogja, majd villámgyorsan kimegy, és kattan a zár.

Meglepetten bámulom az ajtót. Mi a szar? Szex közben nem zavarja, hogy az egész teste hozzám nyomódik, de attól, hogy a számmal épphogy hozzáérek már ennyire kiborul? Nem értem...

Megdörzsölöm a sajgó arcom, és visszamászok az ágyba. El se hiszem, hogy megütött. Egy pofonba került, de legalább megfeledkezett a gyanakvásról.

Benyúlok a párna alá, ismét előveszem a könyvet, és folytatom a jegyzetek olvasását.

2012.07.15
Elegem van ebből az egész faszságból! Nem akarok több terápiát, nem akarok itt rohadni!

2012.07.25

A magánzárka kibaszottul unalmas, itt csak arra tudok gondolni, hogy utálom ezt az egész szarságot, ami itt folyik. Nem érti, hogy ezzel csak rontanak a helyzetemen?! Mi lesz a következő, bezárnak egy kurva gumiszobába?!

Igen, káromkodok ahogy a kedvem tartja, Dr. Park, maga nem az apám, hogy megszabja milyen szavakat használhatok.

Ez után már más a kézírás.

Kedves Sehun, mivel egy szavamat se vagy hajlandó meghallani, ezért ide írok, remélve, hogy észreveszed.

Valóban nem vagyok az apád, de neked segítségre van szükséged, és ezt te is jól tudod. Eltörted a szobatársad orrát, és tudom, hogy te is tisztában vagy a tetted súlyával, mégis te vagy felháborodva. Én csak segíteni szeretnék, de ha te nem hagyod, nem tudok.

2012.08.09

Ismét Sehun írása.

Dr. Park, az normális dolog, hogy gondolatban az ágyhoz kötözöm, és megdugom az egyik nővérkét, aki a gyógyszereimet hozza? Csak azért kérdezem, mert egyre többet gondolok hasonló dolgokra.

A lap aljára érek, de a többi oldal teljesen üres, látszik, hogy ki vannak tépve. Ezek után csak egy dologra tudok gondolni. Ezt az erőszakos viselkedést lehet, hogy az intézetbe való bezárás hozta ki belőle? Becsukom a könyvet, visszacsúsztatom a párna alá, majd lekapcsolom a villanyt, és lefekszek aludni. Elalvás előtt az utolsó gondolatom Suho. Remélem hamar találkozunk, fel akarok tenni neki néhány kérdést.

Istenem, ez nagyon hideg! Kipattannak a szemeim, levegőért kapkodva ülök fel, csurom víz vagyok, ahogy az ágynemű is. Letörlöm a vízcseppeket a szememről, értetlenül pislogok Sehunra, aki ledobja a műanyag vödröt a kezéből, bosszús tekintettel néz. Nem éppen kellemes ébresztőt kaptam.

- El kell mennem, úgyhogy kelj fel, és gyere le, ha akarsz ma enni valamit.

Gyűlölettel teli hangjától megborzongok, a tekintetét kerülve kimászok az ágyból.

- Legalább megtörölközhetnék?

- Nem!

Összehúzom magam, és lemegyek az alsó szintre, ő mindvégig a hátam mögött jön. A konyhában már kikészítve vár rám egy tányér palacsinta, ami az első itt töltött reggelemre emlékeztet. Feltornázom magam a bárszékre – valamennyire még izomlázam van –, és félve pillantok Sehunra, aki a pult túloldalán áll meg, ölbe tett karokkal.

- Sajnálom a tegnapit... – halkan szólalok meg.

- Ez a minimum – a tányérom felé biccent. – Inkább egyél, mielőtt a farkammal tömöm be a szádat.

Ugh... El is ment az étvágyam. Vonakodva állok neki a reggelizésnek, kellemetlen érzés ahogy a vizes hálóing rám tapad, de a pszichopata állandó nézése sokkal zavaróbb. Most komolyan ott fog állni és bámulni?

- Hova kell menned? – óvatosan kérdezem.

- Valahova. Semmi közöd hozzá.

- Ne zárj be a szobába, kérlek – felpillantok. – Nem bírom a bezártságot.

Hirtelen megdöbben, majd a tekintete gyanakvóvá válik, mintha sejtené, hogy direkt mondtam ezt az előbb. Megrázza a fejét.

- Felejtsd el, nem engedem, hogy mászkálj a házban.

- Kérlek – nagyot nyelek. – Megtehetsz velem bármit... – el se hiszem, hogy ezt mondtam.

Gondolatban a homlokomra csapok, de már kimondtam, nem tehetek semmit.

- Bármit? – Sehun megemeli az egyik szemöldökét.

Bizonytalanul, de bólintok.

- Nem tudod mire vállalkoztál – széles vigyorra húzódnak az ajkai.

A gyomrom összezsugorodik, képtelen vagyok akár egy falatot is enni a reggelimből. A pszichopata kinyitja a szekrényt amiben a kulcsok vannak, a dolgozószobáét a zsebébe teszi.

- Ez is nálam lesz, mielőtt megint ott találnálak – megindul a bejárati ajtó felé. – Készülhetsz a délután kezdődő programunkra.

Egy perverz mosolyt villant felém, majd elhagyja a házat. Kifújom azt a sok levegőt, ami a tüdőmben rekedt. Megér ennyit az egész? Felpattanok, az ablakhoz megyek, és onnan figyelek amíg Sehun elhajt a mercedessel. Kinyitom a kulcsos szekrényt, tanácstalanul bámulom a fémdarabokat. Szoba 1, 2... 5, 6... Melyik nyithatja Sehun szobáját? Nem időzök sokáig, magamhoz veszem az összes kulcsot, és sietek velük Sehun szobájának ajtajához. Első kulcs kilőve... a második se az... a harmadik se... Az adrenalintól remegnek a kezeim, egyre nehezebb beletalálni a zárba. Ravasznak és rossznak érzem magam, de a halálos ítéletemet már akkor aláírtam, amikor kiejtettem a számon, hogy „Megtehetsz velem bármit”. Azonnal megbántam, a kíváncsiság hajtott, amit talán most végre csillapíthatok. Természetesen az utolsó kezembe akadó kulcs nyitja az ajtót. A pulzusom az egekbe szökik, az elképzeléseim szerint mindenhol szado-mazo cuccok, és egyéb kellékek vannak, de kellemesen csalódok.

A helynek „egy gazdag ember fia vagyok” hangulata van, minden modern és letisztult. A falak hófehérek, ahogy a parketta is; a szoba közepén van egy szőnyeg, ami égkék, megegyezik a függöny és az ágynemű színével. Az ágya hatalmas, szinte már túlzás. Tőlem balra van a fürdőszoba ajtaja, velem szemben pedig a széles és magas ablak, ahonnan egy erdőre nyílik a kilátás, a távolban pedig Szöul felhőkarcolói tornyosulnak. Az ablakhoz megyek és csak bámulom a hihetetlen építményeket. Már ott kéne élnem az új életem, ehelyett egy elmebetegnél vagyok szexrabszolga. Még mindig olyan hihetetlen az egész. Megrázom a fejem, és újra a szoba felé irányítom a figyelmem. Az ágy mellett van még egy ajtó, bemegyek és a gardróbban találom magam, ami ugyan olyan, mint nálam, csak ez férfi cuccokkal van tömve. Visszacsukom az ajtót, és tanácstalanul állok egy helyben. Kell itt lennie valaminek. A fürdőszoba ajtaja és az ablak közti fal mentén egy hatalmas terrárium terül el, ami érthetetlen módon eddig elkerülte a figyelmem. Közelebb megyek, hogy megvizsgáljam, a teteje nyitva van, úgy tűnik, hogy üres. Értetlenül pislogok, majd alaposabban körülnézek. Kihúzom az éjjeliszekrény fiókjait, de mindegyik óvszerrel van tele, ezért gyorsan vissza is csukom mindet. Már értem, hogy honnan vannak azok, amiket csak úgy előkap a zsebéből. Én most mást keresek, valami olyat, ami közelebb visz ahhoz, hogy megtudjam mi történt Sehunnal. Utolsó lehetőségként letérdelek az ágy mellé, felemelem a takarót, hogy belássak alá, hátha találok egy dobozt, amiben a kis titkait tartja. A doboz helyett valami dologgal találom szembe magam, sötét van az ágy alatt, ezért hunyorítok, hogy meg tudjam állapítani mi az a különös kupac. A kezemmel már nyúlnék be érte, hogy kihúzzam, amikor hirtelen felszisszen. Ekkor csap belém a felismerés, hogy ez bizony egy feltekeredett kígyó, ráadásul nem éppen kis termetű. A kezdeti sokkot leküzdve felsikoltok, és villámgyorsan kirohanok a szobából, visszazárom az ajtót, majd zihálva bámulok rá. Mi a szar?! Ennek van egy rohadt kígyója?!

Ezek után inkább úgy döntök, hogy feladom a kutakodást.

A lépcsőn ülve bámulom a faliórát, ami délután egy órát mutat. Sehun már reggel elment... Abban a pillanatban nyílik az ajtó, ő lép be rajta, teljesen kifejezéstelen arccal. Elém érve egy kis dobozt vág hozzám, ami az ölembe esik.

- Mi ez? – kezembe veszem, de nem tudom beazonosítani.

- A fogamzásgátlód.

Kinyitom a dobozt, ugyan olyan levelekben vannak az apró szemű tabletták, mint egy normál gyógyszernél. Értetlen tekintettel nézegetem.

- Mik ezek a betűk? - kérdésemre Sehun felnevet.

- Ó, a kis szüzike... milyen tudatlan vagy – vigyorog.

A szüzességemet galád módon elvetted tőlem, már rég ott van a te farkadon – a gondolatra bevágok egy fintort, de ezt Sehun nem veszi észre, mert éppen leül mellém a lépcsőre.

- A betűk a napokat jelentik – rábök az egyikre. – Minden reggel be kell venned egyet, ez három hónapig elég lesz.

- Ó... – honnan tudja ezeket?

Felkel, elveszi a dobozt és a konyhapultra dobja, majd a kezét felém nyújtja, de nem merek hozzáérni.

- Gyere, mert hosszú lesz a mai napunk – sejtelmes vigyor van az arcán.

Istenem, előre félek.