Nehéz szavak
Figyelem Sehunt, miközben elvesz egy melegítőalsót, majd én is kilépek a zuhanykabinból. Körém teker egy makulátlanul fehér, puha törölközőt, s egy puszit nyom a homlokomra.
- Nem fáj? – végighúzom az ujjam a jobb karján, ahol két csíkban véraláfutás színezi vöröses-lilás árnyalatokra a bőrét.
- Nem – mosolyog.
El sem tudom képzelni, hogy Oscar mennyi ideig és milyen erővel szoríthatta, ha ilyen nyomot hagyott maga után. Furcsa gondolat, de egészen megkedveltem azt a dögöt, legalábbis már nem úgy gondolok rá, mint egy undorító hüllőre, aki elől sikítva kellene menekülnöm.
Sehun kézen fog, kimegyünk a fürdőből, és követem őt egészen addig, amíg a szobája ajtaját is ki nem nyitja. Megtorpanok a küszöbön, ő pedig értetlenül fordul felém.
- Mi a baj?
- Hova akarsz menni? – kérdéssel válaszolok.
- A szobádba...
- Miért? Nem aludhatok veled?
- Hát... – felsóhajt, kerüli a tekintetem.
Türelmesen várom a válaszát, de továbbra is hallgat, mintha ő se tudná a választ. Végül ismét sóhajt egyet, egy pillanatra lecsukja a szemeit, majd újra rám néz.
- Még soha nem aludt velem senki... – halkan mondja.
- És...?
- Én csak... – megint elhallgat egy időre. – Csak azon aggódok, hogy nem fogsz tudni aludni mellettem.
- Ó, ne legyél már ilyen – elmosolyodok, és húzni kezdem visszafelé.
- Hyeri, én ezt teljesen komolyan-
- Jól van, megértettem. Ne aggódj már.
Kihúzom a kezem az övéből, majd belibbenek a gardróbjába, és találomra kiveszek egy pólót, a pizsamáknak tűnő stóc közül. A törölközőt összehajtva leteszem a kisszekrényre, majd belebújok az egyszerű, fekete pólóba, ami épp olyan nagy rám, hogy eltakarjon, bár egy óvatlan mozdulat is elég hozzá, hogy a fenekem kilátszódjon. Visszamegyek a hálószobába, és Sehun épp a helyére teszi vissza Oscart.
- Miért pont egy kígyó? – a terrárium elé lépek.
- Nem tudom. Már kiskoromban is oda voltam értük – megrántja a vállait. – Talán ennek is köze van az elmebajomhoz – célzón mosolyog rám, ezt egy fintorral kezelem.
- Oscar mekkora lesz?
- Akár hat méteresre is megnőhet...
- Jesszusom – megszeppenve meredek Sehunra, de ő megint csak vállat von.
- Akkor már nem nálam lesz, átkerül egy tenyészetbe...
Ezt kimondva, mintha egy kicsit elszomorodott volna. Nincs időm ezen gondolkozni, mert megfogja a kezem, és követem őt az ágyhoz. Megvárja amíg lefekszek, rám teszi a takarót, majd ő is lefekszik, és látható a zavar az arcán, miközben lekapcsolja az ágy melletti villanyt. Az éjszaka csendjében a remegő légvételeit lehet csak hallani.
- Minden rendben? – suttogok.
- Igen, csak... átfordulnál a másik oldaladra?
Értetlenül bámulok a sötétbe, de végül elfordulok tőle. Életében először alszik mellette valaki, de azt nem értem, hogy miért ilyen zavart és feszült. Közelebb jön, mellkasa a hátamnak nyomódik, és egyik keze megpihen a derekamon. Hallom ahogy egy nagyot nyel, lehelete a tarkómat cirógatja. Lecsukom a szemeim, és az agyam szokása szerint beindul.
- Kérdezhetek valamit? – válaszként csak egy hümmögést kapok. – Nem is volt még soha barátnőd?
- De igen – a hangja érdektelenséget tükröz. – Csak ő soha nem aludt velem.
- És miért szakítottatok?
- Nem szakítottunk, ő is folyton idegesítő kérdéseket tett fel, ezért feldaraboltam és lehúztam a vécén, de most már hagyd abba, és aludj – hadarja.
A szemeim kipattannak a szavak hallatán, de azzal nyugtatom magam, hogy ezt most csak azért mondta, hogy elhallgattasson. Nem hiszem, hogy ez tényleg megtörtént volna.
Fogalmam sincs, hogy mennyi az idő, éppenséggel azt se tudom ki vagyok amikor kiabálásra ébredek. Riadtan ülök fel, Sehun ordítva vergődik mellettem.
- Sehun! – a vállaihoz kapok és megrázom. – Sehun!
A teste megdermed, és csak a zihálását hallani. Villanyt kapcsolok, rémült tekintettel mered a plafonra.
- Jól vagy?
Nem válaszol, szemei körbenéznek a szobában, majd lecsukja őket, és kezeivel megdörzsöli az arcát, megkönnyebbülten sóhajt fel.
- Ne haragudj... – rám néz.
- Mi történt?
- Csak rosszat álmodtam.
Ó, a lidércnyomásos álmok...
- Ezért nem akartam, hogy velem aludj... – újra a plafont kezdi bámulni.
- Ez milyen gyakori nálad?
- Nincs olyan éjszaka, amit nyugodtan végig tudnék aludni – mindkét kezével a barna tincseibe túr.
A szívem összeszorul a tudattól, hogy éjjelente ilyen álmok gyötrik. Elképzelni se tudom, hogy ez milyen kimerítő és ijesztő lehet. A lámpát égve hagyom, visszafekszek Sehun mellé, és csak bámulom az arcát. Fújtat párat, a homlokáról letörli az izzadtságcseppeket, de a tekintete végig a plafonon marad.
- Mit álmodtál? – óvatosan rákérdezek.
Másodpercekig hallgat, mintha meg se hallotta volna a kérdésemet, végül egy nagy nyelés után szólásra nyitja a száját.
- Csak egy gyerekkori emlék...
Hoppá! Egy újabb tökéletes alkalom, hogy kiszedjek belőle valamit.
- Milyen emlék?
- Hyeri – rosszalló tekintettel néz rám. – Nem akarok beszélni róla.
- Lehet, hogy könnyebb lesz utána.
- Nem érdekel – a homlokát ráncolja.
- Amikor eldöntöttem, hogy veled maradok, azt reméltem többet megtudok majd rólad.
A szavaim megdöbbentik, elgondolkodva néz a szemeimbe. Az oldalára fordul, felém nyújtja a karjait, majd magához húz, és szorosan átölel, így már nem látom az arcát.
- Nyolc éves voltam, amikor a vér szerinti szüleim elváltak – ó, Istenem! Beszél, beszél! – Minden nap az asztal alatt bőgtem, és könyörögtem, hogy jöjjön vissza anya, mert féltem. Féltem attól a szörnyetegtől, aki mindig megtalált az asztal alatt, és a zokogásom ellenére is megütött, újra meg újra. Ez mindennapos volt, és az álmaimban ezt újra át kell élnem.
Átölelem a derekát, és még jobban a mellkasához bújok. Az édesapjára szörnyetegként gondol... A szívem szakad meg érte. Most is egy kisfiút látok magam előtt, aki könyörögve sír az apjának, hogy ne bántsa.
Sehun gyengéden simogatja a fejem, amitől csak még nehezebb visszatartanom a feltörekvő könnyeket. Egy óvatlan pillanatban megremegnek a vállaim, amit ő rögtön észre is vesz. Eltol magától, hogy rám nézhessen.
- Miért sírsz? – értetlenül pislog.
- Mert szörnyű belegondolni, hogy mennyi mindenen mentél keresztül... – szipogok. – Mindenki megérdemel egy gondtalan, boldog gyerekkort, de te ezt sose kaptad meg és... – elcsuklik a hangom, nem tudom tovább tartani magam.
Feladom, utat engedek a könnyeknek, és keserű sírásba kezdek. Sehun egy ideig meglepetten néz, majd letörli a könnyeimet, és megcsókol. Puha ajkait finoman nyomja az enyémhez, óvatosan kóstolgat. Ettől elapad a könnyzápor, megnyugszom, amit ő is érez, és eltávolodik tőlem.
- Nem akarom, hogy miattam sírj – egy tincset a fülem mögé tűr. – Ez már régen történt, túléltem, nem kell ezen rágódni.
- Akkor is, ez olyan szomorú... – szipogok. – Lehet, hogy túlélted, de ez miatt most nem élhetsz teljes életet, olyan gondokkal kell küszködnöd, amikkel normális esetben nem kellene...
- Hyeri! – fegyelmezőn szól rám. – Ezen már nem lehet változtatni.
- De igen, csak-
- Nem! – felkel az ágyból.
- Sehun – felülök. – Nem akartalak felbosszantani, ne-
- Nem érdekel! – kiviharzik a szobából.
Csalódott sóhajjal dőlök vissza az ágyba. Mit tegyek, hogy ne kapja fel a vizet, amikor erről beszélünk?
Lassan megyek le a lépcsőn, sötét van, és a ház csendjét egy monoton férfihang, és több száz ember szurkolása töri meg. A boltíves szobából kiszűrődő fény irányába megyek, odabent megpillantom Sehunt, aki a kanapén ülve focimeccset néz, és engem észre se vesz. Halk léptekkel megyek közelebb, leülök mellé, de ő meg se rezzen, a szemei továbbra is a tévét figyelik.
- Sajnálom, én tényleg nem akartam – a hangom halk, szinte suttogok.
- Nem a te hibád – még most se néz rám. – Egyszerűen nem tudok erről beszélni, és amióta kijöttem az intézetből senki se említette, fel se merült a téma.
- De én szeretnélek jobban megismerni....
- Az is elég, ha bízol bennem.
- És te bízol bennem? – kérdésemre felém kapja a tekintetét, összeszűkített szemekkel néz.
- Nagyjából...
- Nagyjából?
- A bizalmamat sikerült eljátszanod, amikor a dolgozószobában találtalak.
- Azt hogy várod el, hogy én teljesen megbízzak benned, amikor nem is ismerlek? Nem tudom, hogy milyen vagy valójában, csak annyit tudok rólad, hogy szexmániás vagy.
Az utolsó szavaimra elmosolyodik, pedig azt egyáltalán nem viccnek szántam, mert ez az igazság.
- Lassan feljön a Nap, menj vissza aludni – még mindig mosolyog. – Majd később beszélünk erről.
- Ígéred? – szúrós szemekkel méregetem, vigyorogva állja a tekintetem.
- Ígérem.
Felkelek az ülőgarnitúráról, ő pedig azonnal a fenekemre csap, amitől megugrok, és a kezeimmel takarom el magam. Hátra fordulok, nyelvet öltök rá amit egy mosollyal fogad, és magára hagyom. Felmegyek a lépcsőn, ezúttal a saját szobámba, és a párna alól kiveszem a könyvet, amiben Sehun jegyzetei vannak. Ellapozok az első üres oldalig, és az éjjeliszekrényből kivett tollal leírom a mai viselkedésének jellemzését.
ma en mostmar nem birom tovabb, elore is elnezest kerek... te most komolyan abba akarod hagyni ezt a ficit azert mert kaptal ra olyan kommentet ami nem pozitiv volt? megbocsass de ha valalinek nem tetszik akkor az bekaphatja(mar bocsi), tudod tr hany olvasod varta nap mint nap h legyen friss? (koztuk en is) mellesleg elmomdanam h ez nem csak a szexrol szol es ha ezt valaki nem fogja fel csak sajnalni tudom... en szemely szerint imadom a ficijeidet, ahogy lattam a Beautiful Beast- et es a Baby say yest is te irtad(aminek a folytatasat mai napig varom), de visszaterve sztem emeld meg magad es csessz bele azokba akik leszoljak es vegyel erot magadon hogy folytasd
VálaszTörléstokeletes peldanak fel tudom hozni a mi Idoljainkat, szted ok abbahagytak a karrierjuket azert meg mondjuk vannak antifanjaik? vagy (elnezest h magammal peldalozok) en feladtam koreat amikor sajat nagyim azt mondta h ha ki merek menni akkor oda vissza ne menjek? de felhozhatnam azokat is mindd akik szeretik a kpopot mert biztos vagyok benne h mindenki kapott mar rossz megjegyzeseket ha nem rosszabbat
sztem emeld meg magad es gondolkozz el, mert nem ertem nehany rossz kritikatol hogy lehet megfutamodni, ha masert nem is az olvasoidert csinald tovabb
Abba hagyni? Miről van szó? Én 10 percenként nézem van e új rész, még hajnalban is... ^^ Kicsit megszállottja lettem. >_< Szóval tessék folytatni. :3
VálaszTörlésIgen, errol irtam neked facebookon, igen en voltam. Megszallottak vagyunk, es nekunk kell a ficid. Nem hagyhatsz igy itt minket, hisz elunk-halunk ezert a ficiert. Ki a faszom mert rosszat mondani errol a ficirol, hat kibelezem a gecibe..
VálaszTörlésÉn a Facebook csoportban olvastam, hogy abbahagynád. Gépen keresztül nem fog átjönni, de láncfűrésszel a kezemben, meggyőzőbb vagyok ám!
VálaszTörlésÉn nagyon szeretem ezt a történtet, azt még jobban, hogy elég gyakran frissítesz. Azzal kapcsolatban, hogy milyen kritikákat kapsz, annyit tudnék nyilatkozni, hogy van negatív kritika, ami kulturáltan van megfogalmazva, a szerző elgondolkozik,okul-, van az utálkozás, ami után olyan az író szájíze, hogy "anyád ír majd neked, esti mesét, én nem!". De a kettő nem ugyan az.
Olyan r_hadt nehezemre esik olyan netes fanficit találnom, amitől nem megyek a falnak, és még tetszik is.
Azon kaptam magam, hogy a konyhaasztalnál ülve áradozom, a csodálatos személyiség zavaros Sehun pajtásról!
Önző dolog arra gondolni, hogy viseld el a k_rva kritikákat, és írd tovább ezt a művet, mert a napjaimat feldobja, hogy a kis bilincs ikonra kattinthatok a könyvjelzők között. (Nagyon szép bilincs.)
A sztori kidolgozott(-nak tűnik, így kívülről),a szereplők személyisége nem változékony, szerethetőek, a történetvezetés jó, fenntartod az érdeklődést, az ágyjelenetek szépen és igényesen vannak leírva.
Akinek problémája van azzal amit írsz, keressen magának egy vidám és békés hangvételű k-pop hentait, vagy egy virágnyelven íródott boldog kis yaoit.
Szeretem a blogot és ahogy írsz. És szerintem annak aki ír ennyire jól, az írás legyen a fontos, ne a "vélemény".
Ez nem vélemény, tanács, na! De egyébként köszönöm az eddigi történetet, nagyon tetszett. :)
Én is írtam egy "hasonló" ficit Krisel még anno. De nem merem feltenni a blogomra. Még sosem írtam ilyent, nem is sokmindent írtam eddig :/
TörlésBátorság kell az ilyen témák nyilvánosságra hozásához (nekem nincs), és pozitív érzés, hogyha valaki képes rá. Ilyen is kell. De kitartás kell mert hát igen, nem fog mindenkinek tetszeni. De nem baj nem is. Azért kell írni akik értékelik. ^^
Én nem tudom, hogy milyen kritikát kaptál, mert én nem vagyok benne a facebookos csoportba, de szerintem ne hallgass azokra, akik negatívumot mondtak, mert minden sikeres írót se szereti mindenki, de ő se hagyja abba az írás, mert pár embernek nem tetszik az írása.
VálaszTörlésÉs amit előttem írt Kia az igaz, mert egy ilyen történethez kell bátorság nyilvánosságra hozni és persze lesznek olyan emberek akiknek nem tetszik a téma.
(UI: Nagyon szeretem ezt a ficit és nem csak én, hanem a nővérem is, hogy duplán számold ezt a kommentet. Ja, ha kell mindennap írni fogok, hogy folytasd és hidd el kitartó vagyok.)