13. Fejezet

Megbüntetve

- Sehun, v-várj... – a kezemet fogva húz fel a lépcsőn. – Nem gondoltam át teljesen amit reggel mondtam...

- Nem változtat semmin – morogja, miközben behúz a szürke szobába. – Ezt még a tegnap esti baklövésedért kapod.

- Mondtam már, hogy sajnálom! – csattanok.

Homlokát ráncolva fordul velem szembe.

- Te most komolyan felemelted a hangod?

- N-nem? – tekintetem körbeugrál a szobán.

- Pedig én úgy hallottam... Megszegted a második szabályt.

Elengedi a kezem, földbe gyökerezett lábakkal figyelem ahogy kihúzza a szekrény egyik fiókját, kivesz valamit, majd újra elém lép. Nagyot nyelek, nem merek se megszólalni, se megmozdulni.

- Már nem járatod azt a szép kis szádat? – gunyorosan elmosolyodik.

Az arcom elé emeli a kezében tartott alvómaszkot, mire hátrahőkölök.

- Maradj nyugton – szót fogadok, és rám teszi.

A fekete anyag teljesen elfedi a szemeim, a gumi pedig a fejemen tartja.

- Miért csókoltál meg? – egyik ujját végighúzza az alsó ajkamon. – Nem akartalak megütni, de ha újra ilyet teszel meg foglak – nyugodt hangon mondja a szavakat.

Megfogja az egyik karom, és a szoba egy pontjára vezet. Megállít, majd elkezdi kigombolni a rajtam lévő blúzt, miközben rákezd a már jól ismert dallam dúdolására. Türelmesen gombolgatja, majd leveszi rólam a ruhadarabot, és a melltartótól is megszabadít. Csak állok ott mozdulatlanul, de a szívem őrülten dörömböl a mellkasomban, a gyomromban pedig elszabadulnak a pillangók.

Hallom a slicce lecsúszását.

- Először a büntetésed... Térdre!

Torkom összeszorul, nagyot nyelve ereszkedek térdre. Sehun a kezem után nyúl, közelebb húzza magához, és ujjaimat forrón lüktető férfiassága köré fonja, majd el is engedi, de én nem mozdulok. Kellemetlenül érzem magam, mégis valamiért könnyebb így, hogy nem látok semmit.

- Gyerünk – sürget.

Lassan kezdem mozgatni a kezem, végighúzom a teljes hosszán, oda-vissza. Halkan felnyög, és az alfelemben összerándulnak az izmok, a gyomromban megint érzem a spirálszerű érzést. Felizgultam volna a hangjától? Gyorsítok, hímtagja egyre nagyobb és keményebb a markomban.

- Ahh... – megint nyög, ismét összerándulok alul. – Keményebben!

Megfeszítem az ujjaim, erősebben markolok rá, és a kezem üteme is növekszik. Sehun hangosan sóhajtozik, amitől azt érzem, hogy nekem is nyögnöm kell, de az ajkamba harapva visszatartom. A fejem két oldalán ujjakat érzek, amik tincseim közé furakodva húznak közelebb Sehun ágyékához. Makkja hozzáér a felső ajkamhoz, kinyitom a szám, és szemeimet összeszorítva próbálom tűrni, hogy férfiassága betöltse a szájüregem.

- Szopj – sóhajtja.

Kezei még mindig a tincseim közt vannak, de izmai nyugalmi állapotban vannak, hagyja, hogy kedvem szerint csináljam. Lassú mozgásra késztetem a fejem, ajkaimat hímtagja köré zárom, és szívom. Egészen a tövétől a makkja hegyéig haladok, ahol erősebben megszívom, amitől minden egyes alkalommal felnyög, és ezt ismételgetem. Eközben arra gondolok, hogy ez nem is olyan rossz. A szemmaszk mögött magabiztosabb vagyok, bár ennek ellenére is érzem, hogy némi pír van az arcomon. A fejemben újra és újra lejátszódik a zuhanyzós szexjelenetünk, ami Sehun nyögéseivel megfűszerezve szinte mámoros érzést kelt bennem.

- Mégh... – ismét nyög, a parancsát azonnal teljesítem. – A-aah... azt a kur-

A levegő is a tüdejébe szorul, amikor a hegyéhez érve erősen megszívom azt. Erősebben markolja a tincseim, amikor ajkaim az ágyékához érnek csípőjével még rálök egyet, így még mélyebbre hatol, a torkomig nyomja magát, és vissza kell tartanom az öklendezésre késztető ingert.

- Eh-elég...

A hajamat markolva húzza el magától a fejem, kézfejemmel megtörlöm a számat, közben mindketten oxigén után kapkodunk. Hónom alá nyúlva felemel, türelmetlenül rángatja le rólam bugyival együtt a nadrágot, majd megfordít.

- Hajolj az asztalra – zihálja, majd lenyomja a felsőtestem.

A falapra könyökölök, és várom, hogy történjen valami. Sehun vetkőzését hallom, szinte látom magam előtt ahogy sietősen tépi le magáról a ruháit, és ezt nem tudom mosoly nélkül hagyni. A következő hang egy óvszeres csomagolás szakadása.

- Őrülten kívánlak... – kéjesen mormolja, miközben ujjait végighúzza a nyílásomon, amitől felnyögök. – Ahogy látom te is hasonló helyzetben vagy – hangán érzem a mosolyát.

Lábával megérinti a bokáim belső részét, ezzel utasít nagyobb terpeszre, majd váratlanul, hirtelen hatol belém, amitől felsikoltok, minden további hang a torkomon ragad, ugyanis kemény tempóban kezd döngetni. Fejemet az asztalra hajtom, csak halk nyöszörgést tudok kiadni magamból.

- S-Sehun... ez fáj... – nyögöm, remélve, hogy lassít.

Válaszként még erősebbeket lök a csípőjével, minden egyes alkalommal hozzányom az asztal széléhez, de ez eltörpül az alfelemben uralkodó fájdalom mellett.

- Sehun! – könyörögve kiáltok fel.

- Csönd... büntetésben vagy... – zihálja.

Megmarkolja a derekam két oldalát, heves sóhajtozással kapcsol őrült tempóra, amitől hangos nyögdécseléssel adok hangot a szenvedésemnek. Az asztal szorosan a falhoz van tolva, de még így is mozog alattam; a kezeim csúsznak a lakkozott felületen, így nehéz megtartanom magam, ráadásul a lábaim is kezdenek rogyadozni. Saját hangomtól tompán hallom Sehunt, aki mély nyögéseket hallat a szaggatott légvételei között.

- Seh... Sehun... – elfúló hangon rimánkodok. – Kérlek...

- Mindjárt – levegőért kapkod. – Bírd ki...

Vadul csapódik belém újra és újra, tartva az ütemet. Az érzés szinte már elviselhetetlen, arra a szintre jutok, hogy már nem vagyok képes tovább tartani magam, de még az összeesésemet megelőzően elélvez.

- Ahh! – tövig elmerül bennem, egész testében megremeg.

Zihál egy sort, majd kihúzódik belőlem, de a feszítő érzés megmarad. Sehun hagyja, hogy a földre csússzak, összekuporodok a szőnyegen, és egy hajszál választ el attól, hogy zokogásba kezdjek. Ajkaim remegnek, kétségbeesetten próbálok levegőhöz jutni. Nem hallok mást, csak az elmebeteg távolodó lépteit, egy kuka fedelének csukódását, majd öltözködés hangjait.

- Semmi baj... – nyugodt hangja közeledik felém.

Leveszi rólam a maszkot, de a szemeimet továbbra is csukva tartom, s remegek, mint a nyárfalevél. A karjaiba vesz, velem együtt feláll, és kivisz a szobából, be egy másikba – gondolom az „enyémbe”. Óvatosan fektet az ágyra, pár másodpercre eltűnik mellőlem, majd visszatérve felültet, és belebújtat egy hálóingbe. Nem bírom tovább, túlságosan fojtogat a gombóc a torkomban, ezért akaratlanul elsírom magam, csukott szemhéjaim alól kibuggyannak a könnycseppek.

- Ne sírj – Sehun azonnal letörli őket.

Ordítani akarok vele, hangot akarok adni a fájdalmamnak és a megaláztatásomnak, de képtelen vagyok rá, nem tudok megszólalni. Óvatosan egy ölelésbe von, karjaimat szorosan fonom köré, amitől érzem, hogy a levegő egy pillanatra megakad benne, majd a légzése felgyorsul. Nem érdekel, hogy nem viseli el, ha hozzáérek, most jogosnak tartom, mivel ő ölelt meg, amire nekem most szükségem van. Fejem a vállára hajtva utat engedek a könnyeimnek, finoman kezdi simogatni a fejem, mintha tényleg vigasztalni akarna.

- Magadra hagylak, hogy megnyugodhass – lebontja magáról a karjaim.

- Ne... – résnyire nyitom a szemeim, meglátom döbbent tekintetét. – Ne hagyj itt, kérlek.

Most a kedves, gondoskodó oldalát látom, és ezzel az énjével szeretnék lenni minél többet. Ő nem aláz meg, őt tényleg érdeklik az érzéseim, és sose ártana nekem. Sehun végül egy halvány mosolyra húzza az ajkait, majd a legnagyobb meglepetésemre lefekszik az ágyra. Az oldalára helyezkedik, majd magához húz, szorosan átölel. Ha mindig ilyen lenne, talán még szeretni is tudnám, de a hirtelen váltások eközött és a sötét, pszichopata énje közt teljesen kiszámíthatatlan. A karjaiban nem érzem magam teljes biztonságban, mert bármelyik pillanatban átváltozhat szörnyeteggé, és már a tudat is megrémiszt. Mindenesetre most kihasználom az alkalmat, egyik kezem óvatosan csúszik a derekára, érzem, hogy megfeszül az érintésemtől, de szó nélkül hagyja. Fejem a mellkasába fúrom, a sírásom lassacskán csillapodik.

- Ez olyan bizarr... – halkan szólal meg. – Még soha, senkivel se feküdtem így.

Meglepnek a szavai, de nem reagálok rá.

- Miért vagy rám ilyen hatással? – olyan, mintha magához beszélne. – Beléptél az életembe, és azóta nem tudom megmondani, hogy mit miért teszek. A gondolataim most is kifürkészhetetlenek... mindez miattad van, de miért? Miben vagy másabb a többi lánynál?

Egyre halkabban hallom a szavait, végül a karjai közt fekve, érezve a teste melegét elnyom az álom.