15. Fejezet

Kielégíthetetlen

Nyújtom a kezem, remegek, de fogalmam sincs, hogy mitől. Sehun csendes, türelmesen vár, és még mindig a merevedésén ücsörgök amitől megint bizseregni kezd az alfelem. Hajt a kíváncsiság, ezért kilesek a szempilláim alól, és megdöbbent a látvány.

Feszeng alattam, minden izma görcsben van, a szemeit is erősen szorítja, és a mellkasa szaggatottan mozog, ahogy a levegőt veszi. A mellkasa... A szegycsontjától egészen a hasa aljáig hegek éktelenkednek rajta, ugyan olyanok, mint a hátán. Eluralkodnak rajtam az érzelmek, könnyek gyűlnek a szemembe, de igyekszem visszatartani a sírást. El se tudom képzelni, hogy miféle szörnyűségeken mehetett át. Veszek egy nagy levegőt, és megköszörülöm a torkom, a szemeimet nyitva hagyom, figyelem Sehun reakcióit.

- Akkor most megérintelek... – halkan közlöm, hogy felkészítsem rá.

- Oké – igyekszik leplezni, de még ebben a rövid szóban is megremeg a hangja.

Mozdulok, lassan engedem felé a kezem.

- Állj! – felkiált, rémülten összerezzenek.

- Még hozzád se értem...

- Tudom, csak adj egy percet.

Állkapcsa feszül, fogait összeszorítja, és látom ahogy próbál ellazulni, de nem megy neki. Olyan sebezhetőnek és védtelennek tűnik. A szívem összeszorul, az agyam pedig kattog, amíg eszembe nem jut egy ötlet. Lassan kezdek mozogni az ágyékán.

- Ah... – felnyög. – Mit csinálsz?

- Elterelem a figyelmed.

Egy ideig nem csinálok semmi mást, csak a csípőmet mozgatom előre-hátra, alfelemmel dörzsölöm a férfiasságát, ami úgy tűnik, hogy bevált. Sehun hátravetett fejjel sóhajtozik, izmai már nem feszülnek annyira. Folytatom az izgatását, én se tudom hangok nélkül elviselni az érzést, de visszatartom a rám telepedő mámort, hogy másra tudjak koncentrálni. Ujjbegyeimmel óvatosan érintem meg a mellkasát, azonnal meg is rándulnak az izmai, ezért gyorsítok odalent. Megvárom amíg újra ellazul, és az egész tenyeremet ráteszem, de épphogy hozzáérek a bőréhez. Lassan húzom lefelé a kezeim, erősebben nyomom a mellkasához, és a naptej fehér foltokat hagy rajta, amiket finoman masszírozok a bőrébe. Sehun izmai megint görcsösen feszülnek, légvételei szaggatottak, és homlokán látszik, hogy leverte a víz. Nem tudom, hogy ez a kezeim, vagy a csípőm mozgásától van, ezért folytatom.

- Hyeri! – hangjában keveredik a rémültség és az élvezet.

Abbahagyok mindent, leveszem róla a kezeim, és feszülten vizsgálom az arcát. Felemeli a fejét, ködös tekintettel néz rám. Hirtelen felül, a derekamnál fogva lassan mozgat tovább magán, homlokát az enyémnek támasztja, és lehunyja a szemeit.

- Kívánlak – sóhajtja.

Hagyom, hogy megszabadítson a bikinim alsó részétől is, türelmetlenül rángatja szét a két oldalon lévő kötéseket, majd könnyedén kirántja alólam az anyagot. Egyik kezével megemel, míg a másikkal kiveszi a férfiasságát a fürdőnadrág alól.

- Óvszer... – figyelmeztetem.

- Nem érdekel – zihálja, majd bele is ültet lüktető hímtagjába.

Elég nedves vagyok ahhoz, hogy gond nélkül behatoljon, egyszerre nyögünk fel amikor teljesen megtölt.

- Ah... Istenem – mindkét kezével a fenekembe markol, és mozgatni kezd magán.

Átkarolom a nyakát, tekintetünk találkozásakor halványan elmosolyodik.

- Kinyitottad a szemed... – zihál.

- Sajnálom – letörlök egy izzadtságcseppet a homlokáról. – A hátadat láttam már korábban is.

Szavaim hallatán ledermed, kezeivel már nem mozgat, és az arckifejezése döbbentre változik.

- Hogy mi? – szemei elsötétülnek.

- Ha akarsz büntess meg, de én csak segíteni akarok neked – elmosolyodok –, szerintem ebben vagyok másabb a többi lánynál.

Elkerekedett szemekkel mered rám, tekintetéről nem tudom megállapítani, hogy mi járhat a fejében. Váratlanul a hajamba markol, és megcsókol. Szenvedélyesen falja az ajkaimat, az agyam rögtön kapcsol és viszonzom a csókot, de közben fel se fogom, hogy mi történik. A csípőm ismét mozgásba lendül, mindketten a csókba nyögünk, de egyikünk se szakítja meg. Sehun keze a derekamra csúszik, erősen szorít magához, segít a mozgásban. Fejét még jobban oldalra dönti, nyelve hamar utat talál magának, és igazi, nyálban gazdag csókot váltunk. A szenvedélye átmegy mohóságba, vadul törekszik mélyebbre fent is és lent is. Megint csupa érzés vagyok, a gyomrom spirálozódik, bizsergek, de közben éget is a vágy, a Sehun iránti vágyam. Szeretném, ha mindig ilyen lenne, de sose tudok elfeledkezni a másik oldaláról.

Nyelve visszamegy a helyére, a csók elgyengül, mintha csak most kezdenénk kóstolgatni egymást. Beszívja az alsó ajkam, fogaival meghúzza, majd elenged, és ezzel vet véget a csónak. Mámoros, köd fedte tekintetünk összetalálkozik, a hajamat markoló keze is a derekamra csúszik, majd maga alá teper. A fejem lelóg a napozóágyról, érzem, hogy gyülemlik benne a vér, de nincs erőm megtartani. Sehun vehemens, erős lökésekkel rohamoz, kezével a melleimet markolássza, és hangos nyögdécselésbe kezdek. Átadom magam az élvezetnek, nem törődöm azzal, hogy ki hallhatja, kiadom magamból az összes nyögést amik kikívánkoznak. Szemeim résnyire nyitva vannak, fejjel lefelé látom a medencét, miközben minden tövig hatoló mozdulat lök egyet rajtam. A vér rohamosan tódul a fejembe, az ereimben érzem a nyomást, és lassan kezdek szédülni.

- Se-Sehun... - nyögöm a nevét, de tovább már nem jutok.

Szerencsémre tudja, hogy mit akarok mondani, megáll, kihúzódik belőlem, hátrébb helyezkedik a napozóágyon, majd a derekamnál fogva húz közelebb magához, hogy a fejem ne lógjon le. Zihálva, csukott szemmel pihegek amíg ő elhelyezkedik, ő is pihen egy pillanatig, majd lassan hatol újra belém. Lábaimmal átölelem a derekát, ő rám hajol, és a csípője lomha mozgásba kezd. A fejem mellett könyököl, kezeimet bátran teszem a hátára.

- Hyeri – felnyög –, ne...

Kinyitom a szemem, kétségbeesetten néz vissza rám. Csalódottan veszem le róla a kezeim, tétlenül maradnak a testem mellett. Sehun továbbra is lassan mozog bennem, tekintetünk egymásba fonódik, sötétbarna íriszeibe meredek, egy-két sóhajt hallatva.

- Szeretkezni akarok... – lehelem az arcába.

- Azt csináljuk – elmosolyodik.

- Nem, mert nem érhetek hozzád.

Elkomolyodik, úgy néz, mintha sajnálna. Lehajol a nyakamhoz, ajkaival cirógatja, csókolgatja a bőrömet, mintha csak ki akarna engesztelni. Már így is örülnöm kéne, hiszen megengedte, hogy hozzáérjek és megcsókolt, ami magában is hihetetlen dolog.

- Csókolj meg – suttogom a fülébe –, kérlek...

Egy ideig habozik, végül ajkai az enyémre tapadnak. Lassan, óvatosan csókol, kiélvezem azt a felemelő érzést, amit ezzel feléleszt bennem. Úgy érzem magam, mint életem első csókja közben: elvarázsoltan. Hullámzó mozgásával gyengéden ringatja a testem, fokozatosan építi bennem a következő orgazmust. Tenyereim ismét a hátára kerülnek, remélve, hogy a csók tereli róluk a figyelmét. Érzem, hogy izmai megrándulnak az érintésemtől, de tovább csókol, ezúttal már sokkal szenvedélyesebben, és a lökései is egyre nagyobbak, szaporábbak. A szájába nyögök, az orromon át alig jutok levegőhöz, de ez se tart vissza attól, hogy tovább csókoljam. Soha nem éreztem még csak hasonlót se, mint most. Sehun rám nehezedő súlya, a csókja, az illata, az ütemes lökései, minden... valami megmagyarázhatatlan szenvedély van benne, amitől a fellegekben érzem magam.

Váratlanul sújt le rám a mai második orgazmusom, a hátam ívbe feszül, elszakadok Sehun ajkaitól, és nyögök. Nyögök minden egyes alkalommal ahogy alfelem lüktet, összehúzódik. Elveszek a bódító érzésben, annyi öntudat van csak bennem, hogy körmeim helyett az ujjbegyeimet feszítem Sehun hátába, hogy ne okozzak neki fájdalmat. Ő még mindig hevesen mozog bennem, hajtja magát a beteljesülés felé, ez által még mindig csak élvezek, nyögök, vonaglok alatta.

Tövig belém nyomja magát, egész teste megremeg, és egy torokból jövő, mély morgással elélvez. Érzem ahogy forró spermája szétárad a hüvelyemben. Fáradtan borul rám, egymás fülébe zihálunk. Lehunyt szemeim kipattannak, amint belém csap a felismerés.

- Nincs rajtad óvszer... – igyekszem leplezni a rémületem.

- Nem lesz baj – rekedt hangja meglepően nyugodt. – Holnaptól szeded a tablettát.

Szavai megnyugtatnak, lassan kezdem cirógatni a hátát, gondolom az izmai már túl fáradtak, ezért nem húzódnak össze, és ujjaim alatt érzem a hegeket. Percekig fekszünk így, mozdulatlanul, majd Sehun kihúzódik belőlem és felkel. Feltűnően bámulom a testét.

- Ne nézz így, légy szíves – morogja, közben egy törölközőt teker a derekára.

- Hogy? – felülök.

- Mintha szánalmasnak tartanál – válaszol, közben engem is egy törölközőbe bújtat.

- Én csak sajnállak.

- Nem kell – bosszúsan felmorran. – Nem vagyok rászorulva senkinek se a sajnálatára. Attól mi lesz jobb nekem? – arrogánsan kérdezi.

A napozóágyon ülve bámulok fel rá, állja a tekintetem, de nekem erősen kell koncentrálnom, hogy a szemeim ne ugorjanak az arcáról a mellkasára.

- Nem akartalak felidegesíteni – bocsánatkérőn pislogok.

Megrándítja a vállait amolyan „felejtsük el” jelentéssel, és legnagyobb meglepetésemre elmosolyodik. Elfogadom a felém nyújtott kezét, felhúz és a karjaiba von, egy puszit nyom a halántékomra. Mintha mi se történt volna elenged, egyedül a kezemet fogja, és húz maga után a kerten át, vissza a házba. A hátát vizsgálom, közben próbálok valami logikus, ésszerű összefüggést találni a hangulatváltozásai közt, de minden olyan homályos és zavaros.

A konyhában ülünk a reggelizőpult előtt, és most először látom Sehunt enni. A távolból megszólal a telefonja, ezért gyorsan felpattan és eltűnik a boltív alatt. Csendben folytatom az uzsonnám fogyasztását, amíg össze nem rezzenek Sehun kiabálására.

- Mi?! – dörren a hangja. – De jól vagy, ugye?!

Hallgatózok, de a hangja elhalkul, ezért már nem hallom amit mond, majd újra felbukkan a boltíves szobából, arcizmai feszülnek a bosszúságtól. Vagy ez inkább aggodalom?

- Szólj, ha kiengednek, és érted megyek – frusztráltan sóhajt. – Jól van... Bízom benned... Majd hívj.

Leteszi és visszaül mellém, de nem néz rám.

- Minden rendben? – óvatosan kérdezem.

- Nem – röviden válaszol, ezért tovább faggatom.

- Mi történt?

Bosszúsan kapja felém a tekintetét, amitől rémület ül ki az arcomra. Sóhajt, lesüti a szemeit, tekintete megenyhül, és visszafordul a tányérja felé.

- Suhot bevitték a rendőrségre, ez minden...

- Mi? – megszeppenek. – Miattam?

Mire észbe kapnék, hogy elszóltam magam, Sehun már gyanakvóan méreget.

- Ezt meg honnan veszed? – homlokát ráncolja.

- Nem tudom – vállat vonok, leplezem a pánikolásom. – Csak ez jutott eszembe...

- Ühüm... – helyesel, de látom, hogy nem hisz nekem. – Telefonálnom kell.

Felpattan, félmeztelen testét figyelem miközben elsétál, és ismét egyedül maradok a konyhában. Az ő tányérját és az enyémet is a mosogatóba teszem, majd elindulok a boltív felé, belesek, Sehun a kanapén ül, de nem vesz észre.

- Tudom, de az eltűnt felvételek miatt Joonmyunra gyanakszanak... – hangja halk, diszkrét. – Nem, bevitték kihallgatni... Találj ki valamit, kérlek... – beharapja az alsó ajkát, feszült. – Apa! – csattan. – Nem megy! Nem tudom elengedni, értsd már meg! – elhallgat. – Ez nem változtat semmin...

Apa? Valószínűleg a nevelőapja, de Suho... Istenem! Kezemet a számhoz kapom, amint rájövök, hogy mi történt. A nevelőapja valahogy eltüntette a benzinkút biztonsági felvételeit, és ezért most Suho bajba került, a rendőrség őt gyanúsítja az eltűnésemért.

- Nem tartom túl jó ötletnek – újra Sehunra figyelek –, majd meglátom... Köszönöm, szia.

Maga mellé dobja az iPhonet, frusztráltan sóhajt és a hajába túr. Felkel, ezért visszasietek a konyhába, leülök a bárszékre, hogy azt a látszatot keltsem, mintha itt vártam volna egész végig.

- Gyere – nyújtja felém a kezét amikor mellém ér. – Szexelni akarok.

Megdöbbenve pislogok rá. Ez a srác kielégíthetetlen?!