*45.000 Won kb. 10.000 Forint
A büntetés
Valaki a fejemet simogatja, palacsinta édes illatát érzem, de a szemeimet nem nyitom ki. Túl álmos vagyok ahhoz, hogy bármit is tegyek.
- Ébresztő, kicsim - hallom anya lágy hangját.
Megnyugszom, bágyadt mosolyra húzódnak az ajkaim.
- Olyan rosszat álmodtam... - nyöszörgöm.
A kéz abbahagyja a simogatásom, halk kuncogást kapok válasznak, de jóval mélyebb hangon, mint amilyen édesanyámé. A szemeim valósággal kipattannak, az ablakon beáradó fénytől pislogok párat, és az "új szobámban" találom magam, a nyugalmam azonnal el is illan. Feszülten ülök fel, s Sehunra meredek, aki az ágy szélén ülve mosolyog rám, de ez a barátságos típusú mosolya.
- Hoztam neked reggelit - kedvesen szólal meg.
Elveszi az éjjeliszekrényről a tálcát, és az ölembe teszi. Ránézek az ételre, ami valóban pár darab palacsinta, leöntve juharsziruppal. Egyáltalán nem érzek éhséget, de akkor se enném meg, ha az éhenhalás szélén lennék.
- Mi a baj? Nem szereted a palacsintát?
Értetlenül pislogok a mellettem ülő férfira, aki kíváncsi tekintettel, mosolyogva várja a válaszom. Mi a szar? Megint olyan, mint az első egy órában, amikor megismertem. Valóban ő tette velem éjjel azt a szörnyűséget? Mégis mit várt? Azt, hogy majd kedvesen mosolygok és majd' szétvet a boldogság?
- Mi ez az egész? - kérdésemre megszeppen.
- Hát... öhm... - úgy viselkedik, mint aki zavarban van, barna tincsei közé nyúl. - Gondoltam éhes vagy, ezért-
- Nem erről beszélek! - csattanok föl.
Szinte rémült a tekintete, ami teljesen összezavar, mintha fogalma se lenne, hogy miről van szó. Ez az ember tényleg nem normális.
Végignézek magamon, egy szatén hálóing van rajtam, amiről ötletem sincs hogy kerülhetett rám. Újra Sehunra nézek, aki még mindig riadtan mered rám.
- Hol vannak a ruháim?
- O-ott bent találsz párat... - mutat az ajtó irányába, amit eddig észre se vettem. - De a reggelidet edd meg, kérlek.
Feláll az ágyról, és kimegy a szobából, halkan csukja be maga után az ajtót. Mi a szar folyik itt?!
A tálcát fintorogva teszem vissza az éjjeliszekrényre, majd ledobom magamról a takarót. Az emlékeim szerint egy vérfoltnak kellene lennie az ágyban, de most hűlt helye; később tűnik csak fel, hogy az ágynemű le van cserélve. Megmozdulok, hogy felkeljek, de a fájdalomtól azonnal megdermedek, az alfelem szörnyen sajog. Nyöszörgések közepette kászálódok ki az ágyból, és kezeimmel a hasfalamat szorítva tántorgok a bizonyos ajtó felé. Benyitok, és egy gardróbszobában találom magam, amitől leesik az állam. Mindegyik falon polcok, akasztók, fiókok sokasága, a rengeteg ruha színek szerint rendezve, az alsó fakkokban pedig különböző stílusú magassarkúk tömkelege. Ámultan lépek beljebb, szemügyre veszem a vállfákon lógó ruhákat, amiken még az árcédula is rajt van. Találomra megnézem az egyiket, és elhűlve tudatosul bennem, hogy ezek méregdrága ruhák, a legtöbbjük meghaladja a 45.000 Wont*. Minek neki ennyi - és ilyen drága - női ruha? Talán van egy barátnője, aki mellett másokat erőszakol? A gondolatra elönt a méreg.
Az egyik fiókban megtalálom a hátizsákom, benne a saját ruháimmal, és azokat veszem föl. Még alaposan körbenézek, mert a telefonomnak semmi nyoma, pedig a szüleim, vagy a barátaim biztos kerestek, hogy épségben megérkeztem-e. Ismét eluralkodik rajtam a düh. Anya és apa biztosan össze lesznek törve, ha megtudják mi történt velem, de egyelőre annak örülök, hogy ez a zavaros elméjű még nem ölt meg. Bemegyek a másik ajtón is - amit még tegnap észrevettem -, az pedig egy fürdőszoba. Az a fürdőszoba, ahol én már jártam, a sarokkádról ismerem fel. Megállok a csap előtt, a széléről elveszem a fogkefét és kibontom a csomagolásból.
Fogmosás után kiöblítem a számat és a tükörbe nézek. Hihetetlen, de semmi jele a szenvedésemnek, talán azért, mert igazából még fel se tudta dolgozni az agyam azt, ami történt. Szép lassan elhomályosodik a látásom, könnyek hada zúdul le az arcomon, ahogy az emlékek bevillannak. Zokogva rogyok a hideg csempére, és kezeimet felemelem, hogy eltakarjam velük az arcom, de útközben megállítom őket, amikor észreveszem a terjedelmes, véraláfutásos zúzódásokat, amiket a bőrszíjak okoztak. A látványtól keservesebb a zokogásom, még mindig nem tudom felfogni, hogy ez történik velem. Itt vagyok egy idegen, gazdag, elmebeteg férfi házában, és egyszerűen nem tudok rájönni, hogy miért teszi velem ezt a szörnyűséget. Nem!Teleszívom a tüdőm levegővel és letörlöm a könnyeimet. Nem törhetek össze, erősnek kell maradnom legalább addig, amíg ki nem jutok innen! Felkelek a földről, veszek pár mély lélegzetet, hogy megnyugodjak, és elhagyom a fürdőszobát.
Halk léptekkel megyek le a lépcsőn, szemeimmel az alsó szintet pásztázom, de Sehunt sehol se látom. Leérve gyorsítok a lépteimen, és egyenesen a kijárat felé tartok. A francba! Zárva... Visszafordulok, és elindulok a másik irányba, biztos van egy másik ajtó is. Jobbra tekintve egy pultszigetet, mögötte pedig egy konyhát látok, de céltudatosan áthaladok a nappalin, ami maga a luxus, főként a hatalmas lapostévétől, ami a kandalló fölött díszeleg. Egy boltívhez érek, szó szerint Sehunba ütközök. Basszus! Ijedtségemet elrejtve, mogorván nézek fel rá.
- Kérem vissza a telefonom - követelem.
- Parancsolsz? - komoran néz vissza rám.
- Hagyd a francba...
Elmegyek mellette, de megragadja a csuklóm, és visszaránt.
- Hova készülsz? - homlokát ráncolja.
- Engedj el! - próbálom elhúzni a kezem, de nem engedi. - Eressz!
Mellkasára ütök a szabad kezemmel, mire azt is lefogja.
- Cuki ahogy próbálsz küzdeni - vigyorog -, de semmire se mész vele.
A tekintete elkomolyodik, egyre erősebben szorít.
- Ah, ez fáj! - felnyögök.
Továbbra is szorongat, miközben mereven bámul rám. Lehajtom a fejem és ismét sírva fakadok, a fájdalommal térdre kényszerít, majd enyhül a fogása, de még mindig tartja a kezeim.
- Meg kell tanulnod engedelmeskedni, különben szenvedni fogsz - fenyegető a hangja.
- Elmebeteg vagy... - nyöszörgöm.
- Hah - felnevet. - Nem tudsz rólam semmit.
Felhúz a földről, megmarkolja pár tincsemet és meghúzza őket, ezzel arra kényszerítve, hogy rá nézzek. Végignyal az alsó ajkán, hátborzongató vigyorral szegezi rám a tekintetét. Ha nem ugyan abban a ruhában lenne azt hinném, hogy van egy ikertestvére. Az egyikük kedves, míg a másik egy szörnyeteg.
- Azt hiszem még jár neked egy büntetés - minden egyes szót kihangsúlyoz.
Megdermedek a félelemtől, ami láthatóan tetszik neki. Őrült vigyorával a képén megrántja a kezeim, szorosan a teste elé fog, hátam a mellkasához nyomódik, és így ráncigál a boltív túloldalán lévő helyiségbe, ahonnan az előbb kijött.
A szemközti fal teljes egészében egy hatalmas ablak, a kilátás pedig egy tiszta, füves, kert szerű területre nyílik. A tolóajtót - ami szintén üveg - azonnal kiszúrom, mint menekülési útvonalat.
Sehun megállít, a fülemhez hajol, bőrömön érzem a perzselően forró, kifújt levegőjét.
- Tetszik? - buja hangon suttog, érzem a mosolyát.
Villámgyorsan körbenézek. Az egyik sarokban egy újabb faajtó, a padlót hófehér szőnyeg borítja, a halvány bézs színű falak pedig kompenzálják a sötét bútorok által keltett régies hangulatot. Itt is hatalmas tévé, kandalló, könyvespolc, egy L alakú ülőgarnitúra, két megegyező kaliberú fotel és közöttük egy üvegasztal van. Hangulatosnak és ízlésesnek tartanám a berendezést, ha valami normálisabb helyzetben lennék itt.
- Egy rossz szó, vagy mozdulat, és a saját halálodat fogod kívánni, ezt garantálom - Sehun fenyegető szavai hívják fel magára a figyelmem.
Ismét meglök, egészen az ülőgarnitúráig tol, majd szembe fordít magával, beteges vigyorától a hideg is kiráz. Kézfejével lassan simít végig az arcomon, elhúzom a fejem, de hirtelen az államhoz kap és visszafordítja maga felé.
- Pontosan azt fogod tenni, amit mondok. Megértetted?
Nem válaszolok.
- Megértetted?! - felcsattan, megszorítja az állam.
- Igen! - sikoltom, és új erőre kapnak a feltörő könnyeim.
- Térdre! - keményen utasít.
Rémülten nézek rá. Nem akarom!
- Azt mondtam térdre! - ismétli ingerülten.
Megadom magam, szipogva térdre ereszkedek elé a puha szőnyegre, majd ő leül a kanapéra, széttárt lábakkal. Felső testemmel ösztönösen hátrébb hajolok tőle.
- Add a kezed - parancsára bizonytalanul nyújtom felé, hirtelen közelebb ránt magához, a lábai közé. - Csatold ki az övem!
Sírástól fuldokolva, remegő kezekkel nyúlok a bőrszíja felé, ügyetlen mozdulattal oldom ki a csatot.
- Jó, folytasd.
Kigombolom a nadrágját, majd a sliccet is lehúzom, s közben kétségbeesetten pillantok a tolóajtó felé.
- Zárva van - némi kárörvendést fedezek fel a hangjában. - Ne aggódj, jó kezekben vagy - előre hajol, végigsimít a hajamon.
Egyáltalán nem nyugtatnak meg a szavai, a sírás csak még jobban fojtogat. Megfogja az egyik kezem és alsónadrágján keresztül a férfiasságára teszi. A fejemet elfordítom oldalra, hogy a lehető legnagyobb távolságban legyen a kezemtől.
- Ismerkedj vele, simogasd meg.
- Nem akarom! - elhúznám a kezem, de ő nem engedi.
- A-a! Mit mondtam neked? - hanglejtéséből jól tudom, hogy mire gondol. - Ne félj, nem harap.
A fejemet még mindig elfordítva tartom, s a szemeimet is összeszorítom amikor irányítani kezdi a kezem; lassan, fel és le mozgatja a vékony textilen. Egy jóleső sóhaj hagyja el a száját, érzem ahogy az érintésem hatására kezd megkeményedni.
- Folytasd - sóhajtja, leveszi a kezét az enyémről.
Az undor kiül az arcomra, és eleget teszek a kérésének. Szabad kezemmel az arcomat takarom, és próbálok valami teljesen másra gondolni, de a végén mindig oda jutok, hogy azon agyalok miként juthatnék ki.
- Elég - a nyögés térít vissza a kegyetlen valóságba. - Most vedd a kezedbe.
Remegő ujjaimat alsónadrágja szegélyébe akasztom, és lejjebb húzom az anyagot anélkül, hogy ránéznék, de tovább nem megy, megfagyok. Eltelik pár néma, mozdulatlan másodperc, majd érzem, hogy Sehun ismét a kezem után nyúl. Ujjaimat lefejti a textilről, és forró, lüktető hímtagja köré zárja őket. Pityergésem egyre csak hangosodik, de ő ezzel mit sem törődve újra irányítja a kezem, fel-le húzogatja magán, ismét felsóhajt, én pedig hangosan felsírok a borzasztó érzéstől, ahogy pulzál a tenyeremben. Elenged és hagyja, hogy egyedül csináljam, közben arcomra egyre erősebben szorítom a másik kezem. Nem tudom, hogy a sírástól, vagy a szégyenérzettől, de az egész fejem lángol, miközben az őrült csak élvezkedik. Szereti azt látni, hogy a nők szenvednek tőle? Szeret másokat kényszeríteni, hogy kielégítsék az aberrált vágyait? Nem értem. Az ilyen embereket sose fogom tudni megérteni. Mi járhat ilyenkor a fejükben? Ők nem érzik a tetteik súlyát?
- Gyorsabban - megint a kéjsóvár hang zökkent ki a szörnyülködésből.
Szemhéjaimat már olyan szorosan tartom amennyire csak tudom, miközben engedelmeskedem. Csak érjen már véget ez a szörnyű rémálom, könyörgöm! Sehun torkából egy mély morgás szakad fel, csípője elemelkedik a bőrhuzattól.
- Ahh... méhg! - rám parancsol.
Nem akarom megtenni, és nem is tudom, mert a karom már rettenetesen zsibbad. Megállítom a kezem, Sehun csípője visszaereszkedik a kanapéra, és a szoba csendjét az ő zihálása tölti be.
- Már fáj... - halkan szipogok.
- Akkor szopj - válaszára elhúzom tőle a kezem.
- Nem!
- Tessék?! - dörren a hangja, mire összerezzenek. - Úgy táncolsz, ahogy én fütyülök, úgyhogy csináld!
A sírástól nyöszörögve veszem el az arcom elől a tenyerem, és nagyot nyelve hajolok közelebb az elmebeteg öléhez. Iszonyodva szemezek erekciójával.
- Gyerünk - Sehun ködös tekintettel sürget.
- Nem megy - siránkozok.
Válaszként egy frusztrált ciccegést kapok, közelebb hajol, egyik kezével férfiasságát állítja fel a hasfalától, a másikkal a hajamba markol.
- Nyisd ki a szád - ezúttal nyugodtabb hangon kapom a parancsot, de nem engedelmeskedek. - Nyisd ki, ne akard, hogy én feszítsem szét!
Türelmesen megvárja amíg állkapcsomat mozgásra bírom, de a következő pillanatban már le is nyomja a fejem, hosszúságának körülbelül a fele az ajkaim közé csusszan. Szemeimet összeszorítva, elfojtott hangon nyögök fel, és el akarok húzódni, de erőszakosan lent tart, a másik kezével is megmarkolja a hosszú, fekete tincseimet.
- Ügyelj a fogaidra, mert ha fájdalmat okozol azt vissza is fogod kapni. Megértetted?
Fogalma sincs róla, hogy eddig mennyi fájdalmat okozott.
- Megértetted?!
Hímtagjával a számban, két nyöszörgés között hümmögök egy helyeslő választ.
- Jó kislány. Most pedig szorítsd a szép kis szádat és szívj.
A hajamnál fogva mozgatni kezdi a fejem, éles sóhajokat hallat, és azon vagyok, hogy visszatartsam az öklendezést. Még soha nem éreztem magam ennyire megalázva és kihasználva, undorodom még saját magamtól is.
- Ó, azt a kurv...ah... - felnyög. - Szívd erősebben!
Istenem, mennyit kell még szenvednem? Kérését teljesítem, de egy óvatlan pillanatban végigkaristolom a bőrét a fogaimmal, amitől felszisszen.
- Ez fájt, te ribanc!
És abban a pillanatban teljesen lenyomja a fejem, pénisze tövig elmerül a számban, és az öklendezést már nem tudom visszatartani. Elengedi a hajam, s a fejemet azonnal elhúzom, a köhögések közben próbálok levegőhöz jutni, de a zokogás is megnehezít ebben.
- Folytasd! - rám parancsol.
- Ne, kérlek... - hangom erőtlen, halk.
Feláll az ülőgarnitúráról, hajamat a kezeivel összefogja egy copfba, és a fejemet maga felé húzza.
- Minél többet nyavalyogsz, annál tovább fogsz tartani - zihálja. - Szopj!
Kelletlenül a számba veszem, ő pedig irányít, majd a csípőjét is mozgatni kezdi, szimmetrikusan a fejem mozgásával. Szemeimet szorítom, arra koncentrálok, hogy az orromon vegyem a levegőt, és próbálom elterelni a gondolataimat a szégyenről.
Sehun sóhajai egyre hangosabbak, nyögései is gyakoribbak, majd egy erőteljes morranásánál érzem, hogy valami sós, sűrű, meleg cucc folyik a számba. A fejemet elhúzom, és már köpnék is, de Sehun a kezét az állam alá teszi és nyomja fölfelé, így a számat nem tudom kinyitni.
- Nyeld le szépen, különben legközelebb az arcodra spriccelem az egészet – vigyorogva hajol le hozzám.
Nem akarom, hogy legyen legközelebb! Nem vagyok képes nyelni, csak szorítom a szemeim és pityergek.
- Nyelj! - sürget. - Gyerünk, cica.
Befogja az orrom, nem kapok levegőt, ezért pár másodperc múlva kénytelen vagyok lenyelni az ondóját. Undorító.
- Ügyes vagy – elenged, levegőért kapkodok. - Látod, nem is volt olyan rossz.
Rossz volt. A legmegalázóbb dolog az életemben.
Elernyedt férfiasságára visszahúzza az alsóját, a nadrágját is begombolja, én pedig öklendezni kezdek. Kezem a számra szorítom, Sehun felhúz a földről, kivezet a szobából és a boltív melletti fal mentén, sietősen végigvezet a lépcső alatti eldugott folyosóra, ahol szintén egy fürdőszoba van az egyik ajtó mögött. A vécé elé térdepelekés kiadom magamból a gyomortartalmam, ami spermából, illetve epéből áll. Undorodom magamtól, és ez már elég súlyos büntetés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése