21. Fejezet

Ártatlan kérdés

Nehezen kapok levegőt, egész testemben lángolok, de a mámoros érzés teljesen a hatalmába kerített. A hátamon fekszek, Sehun súlya rám nehezedik, a bőrünk egymáshoz ragad az izzadtságcseppektől. Ütemesen mozog bennem, egyenesen a fülemben hallom a fáradt zihálását. Az időérzékem teljesen elhagyott, csak tippelni tudok, hogy már több mint háromnegyed órája nyomjuk az ágyat. Egy újabb nyögés szakad fel a kiszáradt torkomból, közeledik az orgazmus, de ekkor ismét lelassul Sehun mozgása.

- Sehun... – nyöszörgöm.

Szinte már mardos az élvezet, de a tempó váltakozásával nem hagyja, hogy elérjem a beteljesülést. Erőtlenül kuncog, majd megcsókol. Puha ajkai óvatosan nyomódnak hozzám, verejtéktől nedves haja a homlokomat cirógatja. Hirtelen begyorsít, a csípője nagyokat lök rajtam, amitől a szájába nyögök, és megszakítom a csókot, hogy levegőhöz jussak. Kezeim lecsúsznak a nyakából ahogy felegyenesedik, és ujjaim egyből a takaróba markolnak. Sehun tenyerei a derekam két oldalára tapadnak, és szaggatott légvételekkel, őrült irammal lökdös az orgazmus felé. A hátam ívbe feszül, alsó ajkamba harapok, de még így is kiférkőznek a szüntelen nyögések.

Sehun hangosan felmorran, megáll, és érzem ahogy forró magja szétárad bennem. Pár másodpercig pihen, majd ismét mozgásba lendül, hogy engem is csúcsra juttasson. Egyik kezével a szeméremdombomhoz nyúl, és hüvelykujjával, a csípője mozgásával párhuzamos ütemben ingerli a csiklómat.

Nem telik el egy perc se, s némán élvezek. Az eddig feszülő izmaim elernyednek, próbálok minél több levegőt juttatni a tüdőmbe, de olyan, mintha a mellkasom behorpadt volna. Sehun kihúzódik belőlem, apró és szapora légvételekkel terül el mellettem.

- Azt a kurva... – zihál.

Kinyitom a szemeim, felé fordítom a fejem, és a kimerült tekintetemre ráül egy mosoly. Imádom, amikor szex közben ilyen mocskos a szája. Csukott szemeivel utánam nyúl, kitapogatja a vállaim, és magához húz, szorosan a karjaiba zár.

- Mondtam, hogy a szuszt is ki fogom dugni belőled – morogja a hajamba.

Azt hiszem ez sikerült is.

Az utóbbi napok felhőtlen boldogságban teltek el, Sehun teljesen megváltozott, ezért már nem is írom tovább a jegyzeteket, mert nem lenne mit leírnom. Rövid idő alatt az aberrált pszichopata szőrén-szálán eltűnt.

Szexuálisan még mindig egy kielégíthetetlen perverz, de a lényeg, hogy mindig vidám és jókedvű. Eddig csak ott tartottam, hogy kezdem megkedvelni őt, mostanra pedig már a szeretet és a szerelem között ingázik.

Undorodva figyelem a terráriumban Oscart, aki éppen egy méretes patkányt töm magába.

- Hyeri! – az alsó szintről hallom Sehun kiabálását.

Mosolyogva szelem lefelé a lépcsőfokokat, majd az egyiken megtorpanok, amikor meglátok egy ismerős arcot.

- Jó napot, Mr. Park – biccentek.

- Üdv, Hyeri kisasszony – barátságosan int.

A mosoly eltűnik az arcomról amikor meglátom Sehun arckifejezését és megérzem a feszültséget a levegőben.

- Minden rendben van? – Sehun mellé állok.

- Hát persze – a hangja szarkasztikus, de átkarol, és egy puszit nyom a halántékomra. – Csak apa beszélni akar veled.

- Miről? – értetlenül pislogok.

- Ha én azt tudnám... – morogja, majd elenged. – Magatokra hagylak titeket.

Elenged, felmegy a lépcsőn, és Mr. Park addig nem mond semmit, amíg meg nem halljuk az ajtó csukódását.

- Csak érdekelne, hogy mi a helyzet a jegyzeteivel – diszkréten suttog.

- Ó, egy pillanat.

Felszaladok, kiveszem a párna alól a könyvet, és visszasietek Mr. Parkhoz.

- Tessék – átnyújtom neki.

Átlapozza az oldalakat, a szemeivel átfutja a jegyzeteket, amiket az elmúlt egy hétben írtam.

- Szép, részletes munka – elismerően bólint.

- Köszönöm, de többet nem szeretnék írni.

- Parancsol?

- Úgy gondolom, hogy nincs baj Sehunnal, ezért nem látom semmi értelmét, hogy az intézetet informáljuk.

- Lehet, hogy úgy tűnik minden rendben, de ez közel sem ilyen egyszerű – hóna alá vágja a könyvet, elővesz egy csekkfüzetet és egy tollat. – Hamar visszaeshet, ennyi idő alatt elképzelhetetlen, hogy máris meggyógyult volna – ír valamit.

- Értem, de akkor sem szeretném-

- Tessék – közbeszól, a könyv lapjai közé teszi a csekkfüzetből kitépett papírt, és felém nyújtja.

- Köszönöm, de nem fogadhatom el – udvariasan elutasítom.

- Kérem, kisasszony – megfogja, és a kezembe teszi a könyvet. – Sehun érdekében...

Nem válaszolok, megadóan sóhajtok.

- Köszönöm – hálás mosollyal teszi a kezét a vállamra. – Minden jót.

Megfordul, és kisétál a házból. Megértem, hogy aggódik a fiáért, de ez már akkor is túlzás... Kíváncsiságból kinyitom a könyvet, a csekk azonnal szemen szúr. Egy millió won?! Ennyi pénzt ad... a semmiért?! A fejemet csóválva csukom össze, látni se akarom ezt a szart. Nem fogom folytatni, szépen visszaadom Mr.Parknak, ha újra találkozunk!

Sehun lekapcsolja a villanyt, majd bebújik mellém, és ránk teríti a takarót. Átkarol a derekamnál, majd egy határozott mozdulattal magához húz.

- Sehun? – suttogok a sötétbe.

- Hm?

- Szeretnék kérdezni valamit... – nem reagál, ezért folytatom. – Mit érzel irántam?

Nem érkezik válasz, a néma csendet Oscar sziszegései szakítják meg a terráriumból. Érzem, hogy Sehun ujjai a hálóingemmel játszanak, de továbbra se szólal meg.

- Csak azért kérdezem, mert nem vagyok biztos benne, hogy miért is vagyok itt.

- Hyeri – azonnal reagál –, neked itt a helyed. Ha nem így lenne, akkor most nem lennél itt – a hangja nyugodt, de mégis azt érzem, mintha feszült lenne.

- De akkor se tudom, hogy mit akarsz tőlem... – a szemem hozzászokik a sötétséghez, körvonalazódik előttem Sehun arca, de érzelmet nem látok rajta.

- Semmit, egyszerűen csak szükségem van rád – sóhajt. – Miért kérdezel ilyeneket?

- Mert a helyemben téged is érdekelne, hogy miért történt minden. Te is furcsának tartanád ezt az egészet...

Váratlanul mozdul, egy pillanat alatt fölém tornyosul a teste, könyökeivel a fejem mellett támaszkodik.

- Ez meg hogy érted? – morogja.

- Belegondoltál egyáltalán, hogy milyen abszurd az, ami történt? – felháborodva pislogok. – Két héttel ezelőtt, egy nap alatt felforgattad az egész életem. Annyi minden történt, de most mégis úgy élek melletted, mint hal a vízben. Minden nap itt vagyok, akkor dugsz meg amikor csak kedved tartja, és egyedül Suhoval tudok úgy beszélni, mint egy baráttal. Egy rohadt ketrecben érzem magam, és ebbe kezdek beleőrülni! – hadarom.

Ismét csend telepszik a szobára. Én nem akartam, hogy ez legyen a kérdésemből, eddig nem is tudtam, hogy ezt érzem, a szavak maguktól jöttek, és csak most döbbentem rá, hogy mennyire igaz amit mondtam. Sehun nem mond semmit, némán támaszkodik fölöttem, ezért „már úgyis mindegy” alapon folytatom az érzelmi kirohanásom.

- Te élvezed, hogy egész nap itt gubbasztasz és focimeccset nézel, vagy jössz, azt' megdugsz ott, ahol éppen vagyunk? A legviccesebb az, hogy eddig észre se vettem, a tenyereden hordozol, de az eszedbe se jut, hogy én esetleg mire vágyom. Emberszámba se veszel, teljesen természetesnek tartod, hogy azt csinálsz velem amit akarsz, leszarod, hogy én mit szeretnék... Ijesztő visszagondolni, hogy milyen könnyen az ujjaid köré csavartál. Megkedveltelek, de azt sose fogom tudni elfelejteni, amit az elején műveltél velem – elhallgatok.

Ezeket a szavakat tényleg én mondtam ki?! Meglepődök magamon, mert az újonnan felfedezett érzések kiadásától jobban érzem magam.

Sehun még mindig néma, de a szemeit le se veszi rólam.

- Nem is mondasz semmit...?

Nem válaszol, lemászik rólam, visszafekszik az ágyra, de most háttal fordul felém. Értetlenül pislogok a körvonalára. Még ő van megsértődve?

- Sehun? – kinyújtom a kezem, ujjaim épphogy megérintik a trikóját, de ő azonnal felmorran.

- Most hagyj... Kérlek.

- De-

- Kérlek! – ismétli, ezúttal hangosabban.

Zavartan bámulok magam elé, majd hallatok egy sóhajt, és én is átfordulok a másik oldalamra.

Jó lenne tudni, hogy most mi járhat a fejében.

20. Fejezet

Szenvedély

Reggel egyedül térek magamhoz, a saját szobámban. Lassan nyitogatom a szemeim, majd belém csap a felismerés, hogy mindjárt kigyulladok. Ledobom magamról a melegséget árasztó takarót, és megkönnyebbülten sóhajtok fel, amikor friss levegő éri a bőrömet. Kimászok az ágyból, Sehun pólója a hátamra ragad az izzadtságtól, ezért első utam a fürdőbe vezet, hogy vegyek egy hideg zuhanyt.

Felfrissülve, egy rövidnadrágban és egy trikóban ballagok le a lépcsőn, Sehunt keresve. Leérek az alsó szintre, és a konyhából egy harminc év körüli nő köszön rám.

- Jó reggelt, kisasszony! – mosolyogva meghajol.

- J-jó reggelt...? – értetlenül pislogok. Ő meg ki?

- Végre felébredtél, Csipkerózsika – Sehun lép ki a boltív alól, de ott meg is áll.

Egy egyszerű térdnadrág és egy fehér póló van rajta, de valahogy ma olyan más, ezért elidőzik rajta a tekintetem. Érdekes fejet vághatok közben, mert elmosolyodik. Ó, megvan! Mogyoróbarna tincsei most nincsenek beállítva, egy frufru pihen a homlokán, ami igazi kisfiús külsőt kölcsönöz neki.

- Mr. Oh, kérnek valamit enni? – az idegen nő kedves hangja töri meg a csendet.

- Nem, csak Hyeri kisasszonynak kellene a gyógyszere – sejtelmes mosollyal pillant rám.

Gyógyszer? Milyen gyógyszer kell nekem? És ki ez a szimpatikus hölgy?

Megpillantom az ismerős dobozt a konyhapulton, és egyre kellemetlenebb a szituáció. Hát persze... a fogamzásgátló...

Egy pohár víz kíséretében leküldöm a pirulát a torkomon, közben Sehun mellém lép, és átkarolja a derekam.

- Vegyél fel egy fürdőruhát, és találkozunk a medencénél – a fülembe súgja, majd egy puszit nyom a halántékomra, és elenged.

Elpirulok, amint eszembe jutnak a medencés emlékek.

A fehér bikiniben kilépek a kertbe, és a megszökés gondolata nélkül megyek a medencéhez, ahol Suho napszemüvegben integet az egyik napozóágyból. Az örömömet nem tudom elrejteni, mosolyogva megyek oda hozzá, és leülök a mellette lévő napozóágyra.

- Hogy vagy?

- Egész jól – nem tudom elrejteni a szélesedő mosolyom.

- Ó, hát ezt jó hallani - vigyorog. - Sehun jól bánik veled?

- Ühüm – bólintok. – De hol van? – körbenézek.

- Az előbb ment be, gondolom mindjárt visszajön – vállat von.

- Hogy csempészted a párnám alá azt a könyvet? – a kérdés azonnal kibukik belőlem, amint eszembe jut.

- Megtaláltad? – kuncog. – Vigyáztam, hogy ne bukjak le Sehun előtt, oda akartam adni neked, de még aludtál, ezért inkább a párnád alá tettem.

- Ravasz...

- Mr. Park mesélte, hogy mi történt amikor nála voltatok... – elkomolyodik, a hangja sokkal halkabb. – Miért döntöttél úgy, hogy Sehun mellett maradsz?

- Öhm... – zavaromban a lábaimat nézem. – Igazából nem tudom, de azt érzem, hogy kezd megváltozni... Azt hiszem, jó hatással vagyok rá.

- Ezzel egyet értek. Egy ideje sokkal nyugodtabbnak, boldogabbnak tűnik – hirtelen elhallgat. – Jön.

Csendben maradok, mindketten úgy teszünk, mintha nem is foglalkoznánk egymással. Felsikítok amikor Sehun hirtelen felkap, és velem együtt a medencébe ugrik. Feljövök a víz alól, és Suho nevetése csapja meg a fülem, Sehun pedig csak vigyorog rám.

- Ez gonosz volt – játszom a sértődöttet.

- Ez gonosz volt – utánozza a hanglejtésem.

A derekamat átkarolva magához húz, majd megcsókol. Megkapaszkodok a nyakába, és viszonzom az édes csókját. Csak egy gyors kóstolgatás az egész, majd a szemeimet kinyitva megpillantom Suhot, aki a napszemüvegét megemelve, tátott szájjal bámul ránk. Megmosolygom az arckifejezését, majd Sehun váratlanul a fenekemre csúsztatja a kezeit, erősen megmarkolva húz közelebb magához, a fürdőruhán keresztül érzem a merevedését.

- Sehun... – fegyelmezően suttogok. – Ne most, Suho is itt van...

- Ó, tényleg – a nyakhajlatomba csókol. – Meg is feledkeztem róla.

A következő pillanatban be is csobban mellénk az említett, a képünkbe fröcsköl némi vizet, és ezzel elindítja a háborút.

Kifáradva, vizesen terülök el az egyik napozóágyon, és figyelem ahogy Sehun a medencéből kiérve, rögtön magára terít egy törölközőt, hogy eltakarja a felsőtestét. Suho a mellettem lévő ágyra, ő pedig rám fekszik, háta a mellkasomnak nyomódik, kipréselve belőlem a levegőt.

- Összenyomsz – nyögöm alatta.

- Nem baj – kényelmesen elhelyezkedik.

A sorsomba beletörődve elhallgatok, de szerencsére hamar gondol egyet és felül, így a súlya már csak a csípőmre terhelődik.

- Amúgy ki az a nő? – halkan kérdezem.

- Ki? – értetlenül fordul hátra.

- Bent.

- Ja, ő Mrs. Choi, a bejárónő. Vasárnaponként jön, hogy kipucolja a házat.

Ó, szóval ma vasárnap van... az időérzékemet teljesen elvesztettem.

- Megyek, hozok valamit inni, hogy ti addig nyugodtan kibeszélhessetek – Sehun hangja komoly, de egy mosoly árnyéka vetődik az arcára.

Felkel rólam, majd elmegy, így kettesben maradunk Suhoval, aki rögtön a dolgok közepébe vág.

- Megcsókolt! – suttogja, izgatottságot fedezek fel a hangjában.

- Öhm... tudom? – értetlenül pislogok.

- És azt is, hogy ez mit jelent? – felvonja az egyik szemöldökét, visszaveszi a napszemüveget.

- Nem.

- Te vagy az első, és az egyetlen.

- Hogy mi?! – elkerekednek a szemeim.

- Már mindent értek – elégedett mosollyal dől hátra, kezeit a feje alá teszi. – Egyszer szóba jött a téma, akkor mondta, hogy még soha senkivel se csókolózott, és nem is fog, amíg nem találkozik az igazival... Ezek szerint téged tart az igazinak.

Én vagyok az első, akivel csókolózott?! Ahhoz képest egész profin csinálja...

- Hű... – nem jutok szóhoz, egy buta mosoly kúszik az arcomra. – De ő azt mondta, hogy volt már barátnője.

- Nem igazán. Azok a lányok inkább csak dugótársak voltak. Egyiket se csókolta meg, és nem is hagyta, hogy ők megtegyék.

Hm... Hát először nekem se hagyta... Suho köhint egyet, ezzel jelez, hogy Sehun jön, ezért nem is mondok semmit.

- Sikerült a pletykálás? – a kezében lévő tálcát leteszi a két napozóágy közti kisasztalra.

- Meg se szólaltunk – Suho sunyi vigyoráról ordít, hogy hazudik.

Mindhárman elveszünk egy-egy poharat, nagyokat kortyolok a jéghideg limonádéból.

- Lassabban – Sehun megfogja a kezem, elhúzza tőlem a poharat. – Megfájdul a torkod, és nehezebben tudod majd lenyelni a-

- Ki ne mondd! – szól közbe Suho.

Szerencsére nem lett kimondva az utolsó szó, de így is érzem, hogy rákvörös az arcom, Sehun pedig csak vigyorog, és elengedi a kezem. Gondol egyet, lovagló ülésben a csípőmre ül, és ő is beleiszik a poharába.

- Ezek a mai fiatalok... – Joonmyun csóválja a fejét.

- Hallgass, öregember!

Ha most nem nevetnének, én azt hinném, hogy komolyan nekiállnak veszekedni. Nem tudom, hogy mitől ilyen jó barátok, de öröm nézni őket.

A fürdőzés kimerített, a víz ez alatt a pár óra alatt kiszívta minden erőmet, de teljesen megérte. Olyan jókedvet és boldogságot láttam Sehunon, amit eddig elképzelni se tudtam, ezért a mosolyt le se tudom vakarni az arcomról, de nem is akarom.

- Gyere át az esti meccsre – Sehun ledobja a válláról a törölközőt közben az idősebb felé fordul. – Én előtte szobára viszem ezt a nőszemélyt, hogy addigra már aludjon, és ne zavarjon minket – gyermeki szórakozottsággal pillant le rám, én pedig érzem, hogy vörösödök.

- Hülye – morogja Joonmyun a láthatatlan bajsza alatt, majd elmosolyodik.

Int egyet, kilép az ajtón, és Sehun azonnal felkap, a karjaiban tartva elindul felfelé a lépcsőn. Erősen kapaszkodok a nyakába, lábaimat szorosan tekerem a dereka köré.

- Reggel óta kívánlak, ezért most a szuszt is kidugom belőled – kéjesen suttogja a fülembe.

Elkerekedett szemekkel nézek a válla mögé, már előre félek, de közben vágyom is rá – egy bizonyos kereten belül. 

Benyit a szobájába, de azonnal meg is torpan.

- Elnézést, uram – meghallom Mrs. Choi hangját. – Egy pillanat, és végzek az ágyneműcserével.

- Csak nyugodtan végezze a dolgát, inkább megyünk a másik szobába.

Ennyiből azt is mondhatta volna, hogy „Nem gond, máshol is meg tudom dugni”.

Átvisz az én szobámba, az ágyba dől velem, és az orromat azonnal megcsapja a friss öblítő illata. Sehun egyből a nyakamra tapad, durván megszívja a bőröm.

- Au! – felszisszenek, eltolom magamtól a fejét.

- Na – lebiggyeszti az ajkát, úgy néz ki, mint egy hisztis kisfiú.

- Finoman, mert ez fájt.

- Sajnálom – elmosolyodik.

Visszahajol a nyakamhoz, és ezúttal gyengéd puszikkal halmoz el, kezeivel pedig az oldalamat simogatja. Gyengéd érintéseire azonnal reagál a testem, a bikinim alsó része most nem a víztől kezd nedvesedni.

Ágyékát lassú mozdulatokkal, folyamatosan hozzám dörgöli, a fürdőruha anyagán keresztül érzem a kemény merevedését, ez által még jobban lüktetnek az alfelemben lévő izmok. Imádom amikor ilyen gyengéd és óvatos. Valami megváltozott, olyan erős bennem a vágy, hogy most azonnal érezni akarom ahogy megtölt. Cselekszem, a nyakától elindítom lefelé az egyik kezem, és férfiasságára markolok. Felnyög, majd a nyakamba kuncog.

- Milyen türelmetlen vagy.

- Érezni akarlak – sóhajtom.

Fogalmam sincs mi ütött belém. Úgy hallom a saját szavaim, mintha valaki más mondaná ki őket. Hallom, hogy Sehun visszafojt egy újabb kuncogást, majd felegyenesedik, a lábaim között térdel. Lomha mozdulatokkal bontogatja ki a bikinim alsó részét, pimasz mosolyán látszik, hogy direkt húzza az agyam.

- Sehun – határozott hangon próbálom sürgetni.

- Nyugalom... Mindent a maga idejében.

Vigyorogva élvezi a köcsög, hogy ilyen módon kínozhat. Lehunyom a szemeim, és próbálok türelmesen várni. Gyerünk már! Eloldja a csomókat mindkét oldalon, sóvárogva nyögök amikor az anyagot kihúzza alólam. Ujjai óvatosan érnek a bejáratomhoz, végigsimít rajtam, de éppen csak súrol, hogy kicsesszen velem.

- Azt a kurva, te nem viccelsz – hangján érződik a mosolya. – Már most milyen nedves vagy...

- Kérlek – a takarót markolászva nyöszörgök, és közelebb tolom Sehunhoz a csípőm.

- A farkamat kéred? – erőteljesen rám nyomja a tenyerét, keményen dörzsöl. – Azt szeretnéd, hogy dugjalak meg? Hm?

- Igen... – mocorgok, nem bírok nyugton maradni.

Elveszi a kezét, pillanatokkal később már férfiasságával köröz a nyílásomnál. Már ennyitől is élesen felsóhajtok. A testem ég, remegve epekedik Sehun után. Lassan kezd behatolni, alig nyomódik belém, de máris ki húzódik.

- Sehun! – frusztráltan szólok rá.

Halkan felnevet, végül megkegyelmez, és óvatosan, de határozottan merül el bennem a teljes hosszával. Jólesően felnyögök, fölém hajolva megcsókol, és belemorran a csókba, amikor a csípője mozogásba lendül. A nyakát átkarolva szorosan húzom közelebb magamhoz, mohón falom az ajkait, de ennyivel nem érem be, ezért a nyelvemmel befurakodok a szájába. Érzem, hogy elmosolyodik, de az ő nyelve örömmel elfogadja a tánc felkérést. Hosszú perceken át ízlelgetjük egymás nyálát, majd váratlanul gyorsabb ütemet diktál odalent, és hangos nyögéssel szakítom meg a csókot. Lábaimat összekulcsolom mögötte, ezzel még gyorsabb mozgásra késztetem.

- Ah! Sehun! – szinte sikoltom a nevét, teljesen megfeledkezve arról, hogy Mrs. Choi a szomszéd szobában tartózkodik.

- Nem tudom, mi lett veled – elfogy a levegője, ezért elhallgat –, de ez nagyon tetszik.

Erősebben lök egyet rajtam, amitől még szorosabban kapaszkodok belé. Teljes súlyával rám nehezedik, mellkasa súrolja a melleimet, és ettől ismét csak nyögök. Ajkaival megint a nyakamat célozza be, a fejemet oldalra biccentem, hogy könnyebben odaférjen. Nedves párnáival csókolgat, néhányszor gyengéden belém harap, majd a nyelvével végigszánt, egészen a fülemig, amitől a gerincem mentén kiráz a hideg. Közvetlen közelről hallom a halk zihálását, forró leheletével perzseli a bőrömet, a csípője végig tartja az ütemet, és a testem szinte már lángol alatta. A fejem teljesen kiürült, élvezem a több pontból áradó, kellemes érzést.

Mindkét kezével benyúl a hátam és az ágy közé, majd velem együtt átfordul, így én kerülök felülre anélkül, hogy kicsúszna belőlem.

- Lovagolj – kéjsóvár hangon utasít.

Felegyenesedek, az eddigi iramnál lassabban mozgok rajta. A szemeimet résnyire nyitva nézek le rá, alsó ajkamat beharapom.

- Ah... – jóleső nyögéssel veti hátra a fejét.

Előrébb dőlök, hogy gyorsítani tudjak, tenyereimmel bizonytalanul támasztom meg magam Sehun mellkasán, de úgy tűnik nem zavarja. A szolid csípőmozgásom gyors rugózásra cserélődik, amitől egyszerre nyögünk fel.

- Ahzt a kurva... – úgy préseli ki magából a szavakat, levegő után kapkod.

Kezeivel megmarkolja a derekam két oldalát, és még gyorsabb tempóra késztet. Akárhányszor leülök, tövig hatol belém, az ágy is felveszi a ritmus, velem együtt rugózik alattunk. Nem fogom vissza magam, minden kikívánkozó hangot kiengedek, a felemelő érzéstől muszáj sóhajtoznom és nyögdécselnem.

Perceken át lovagolok, az izmaim fáradnak, de a közelgő orgazmus késztet arra, hogy folytassam. Sehun egy mély sóhajjal ül fel hozzám, a derekamon pihenő kezei megfeszülnek, ezért lassítok. Szorosan átölel, ajkaimra tapad, óvatosan kóstolgat, de még mindig irányít. Lassú tempóban, előre-hátra mozgat magán. Átkarolom a nyakát, viszonzom a csókját, és a vad egymásnak-esésünk átmegy szeretkezésbe. Az ingerek kevésbé intenzívek, de a kellemes érzés ugyan úgy fodrozódik a gyomromban.

- Miért ilyen jó veled? – alig hallhatóan suttog a számba.

Nem vár a válaszomra, tovább csókol, de ha akarnék, akkor se tudnék erre a kérdésre válaszolni.

19. Fejezet

Nehéz szavak

 Figyelem Sehunt, miközben elvesz egy melegítőalsót, majd én is kilépek a zuhanykabinból. Körém teker egy makulátlanul fehér, puha törölközőt, s egy puszit nyom a homlokomra.

- Nem fáj? – végighúzom az ujjam a jobb karján, ahol két csíkban véraláfutás színezi vöröses-lilás árnyalatokra a bőrét.

- Nem – mosolyog.

El sem tudom képzelni, hogy Oscar mennyi ideig és milyen erővel szoríthatta, ha ilyen nyomot hagyott maga után. Furcsa gondolat, de egészen megkedveltem azt a dögöt, legalábbis már nem úgy gondolok rá, mint egy undorító hüllőre, aki elől sikítva kellene menekülnöm.

Sehun kézen fog, kimegyünk a fürdőből, és követem őt egészen addig, amíg a szobája ajtaját is ki nem nyitja. Megtorpanok a küszöbön, ő pedig értetlenül fordul felém.

- Mi a baj?

- Hova akarsz menni? – kérdéssel válaszolok.

- A szobádba...

- Miért? Nem aludhatok veled?

- Hát... – felsóhajt, kerüli a tekintetem.

Türelmesen várom a válaszát, de továbbra is hallgat, mintha ő se tudná a választ. Végül ismét sóhajt egyet, egy pillanatra lecsukja a szemeit, majd újra rám néz.

- Még soha nem aludt velem senki... – halkan mondja.

- És...?

- Én csak... – megint elhallgat egy időre. – Csak azon aggódok, hogy nem fogsz tudni aludni mellettem.

- Ó, ne legyél már ilyen – elmosolyodok, és húzni kezdem visszafelé.

- Hyeri, én ezt teljesen komolyan-

- Jól van, megértettem. Ne aggódj már.

Kihúzom a kezem az övéből, majd belibbenek a gardróbjába, és találomra kiveszek egy pólót, a pizsamáknak tűnő stóc közül. A törölközőt összehajtva leteszem a kisszekrényre, majd belebújok az egyszerű, fekete pólóba, ami épp olyan nagy rám, hogy eltakarjon, bár egy óvatlan mozdulat is elég hozzá, hogy a fenekem kilátszódjon. Visszamegyek a hálószobába, és Sehun épp a helyére teszi vissza Oscart.

- Miért pont egy kígyó? – a terrárium elé lépek.

- Nem tudom. Már kiskoromban is oda voltam értük – megrántja a vállait. – Talán ennek is köze van az elmebajomhoz – célzón mosolyog rám, ezt egy fintorral kezelem.

- Oscar mekkora lesz?

- Akár hat méteresre is megnőhet...

- Jesszusom – megszeppenve meredek Sehunra, de ő megint csak vállat von.

- Akkor már nem nálam lesz, átkerül egy tenyészetbe...

Ezt kimondva, mintha egy kicsit elszomorodott volna. Nincs időm ezen gondolkozni, mert megfogja a kezem, és követem őt az ágyhoz. Megvárja amíg lefekszek, rám teszi a takarót, majd ő is lefekszik, és látható a zavar az arcán, miközben lekapcsolja az ágy melletti villanyt. Az éjszaka csendjében a remegő légvételeit lehet csak hallani.

- Minden rendben? – suttogok.

- Igen, csak... átfordulnál a másik oldaladra?

Értetlenül bámulok a sötétbe, de végül elfordulok tőle. Életében először alszik mellette valaki, de azt nem értem, hogy miért ilyen zavart és feszült. Közelebb jön, mellkasa a hátamnak nyomódik, és egyik keze megpihen a derekamon. Hallom ahogy egy nagyot nyel, lehelete a tarkómat cirógatja. Lecsukom a szemeim, és az agyam szokása szerint beindul.

- Kérdezhetek valamit? – válaszként csak egy hümmögést kapok. – Nem is volt még soha barátnőd?

- De igen – a hangja érdektelenséget tükröz. – Csak ő soha nem aludt velem.

- És miért szakítottatok?

- Nem szakítottunk, ő is folyton idegesítő kérdéseket tett fel, ezért feldaraboltam és lehúztam a vécén, de most már hagyd abba, és aludj – hadarja.

A szemeim kipattannak a szavak hallatán, de azzal nyugtatom magam, hogy ezt most csak azért mondta, hogy elhallgattasson. Nem hiszem, hogy ez tényleg megtörtént volna.

Fogalmam sincs, hogy mennyi az idő, éppenséggel azt se tudom ki vagyok amikor kiabálásra ébredek. Riadtan ülök fel, Sehun ordítva vergődik mellettem.

- Sehun! – a vállaihoz kapok és megrázom. – Sehun!

A teste megdermed, és csak a zihálását hallani. Villanyt kapcsolok, rémült tekintettel mered a plafonra.

- Jól vagy?

Nem válaszol, szemei körbenéznek a szobában, majd lecsukja őket, és kezeivel megdörzsöli az arcát, megkönnyebbülten sóhajt fel.

- Ne haragudj... – rám néz.

- Mi történt?

- Csak rosszat álmodtam.

Ó, a lidércnyomásos álmok...

- Ezért nem akartam, hogy velem aludj... – újra a plafont kezdi bámulni.

- Ez milyen gyakori nálad?

- Nincs olyan éjszaka, amit nyugodtan végig tudnék aludni – mindkét kezével a barna tincseibe túr.

A szívem összeszorul a tudattól, hogy éjjelente ilyen álmok gyötrik. Elképzelni se tudom, hogy ez milyen kimerítő és ijesztő lehet. A lámpát égve hagyom, visszafekszek Sehun mellé, és csak bámulom az arcát. Fújtat párat, a homlokáról letörli az izzadtságcseppeket, de a tekintete végig a plafonon marad.

- Mit álmodtál? – óvatosan rákérdezek.

Másodpercekig hallgat, mintha meg se hallotta volna a kérdésemet, végül egy nagy nyelés után szólásra nyitja a száját.

- Csak egy gyerekkori emlék...

Hoppá! Egy újabb tökéletes alkalom, hogy kiszedjek belőle valamit.

- Milyen emlék?

- Hyeri – rosszalló tekintettel néz rám. – Nem akarok beszélni róla.

- Lehet, hogy könnyebb lesz utána.

- Nem érdekel – a homlokát ráncolja.

- Amikor eldöntöttem, hogy veled maradok, azt reméltem többet megtudok majd rólad.

A szavaim megdöbbentik, elgondolkodva néz a szemeimbe. Az oldalára fordul, felém nyújtja a karjait, majd magához húz, és szorosan átölel, így már nem látom az arcát.

- Nyolc éves voltam, amikor a vér szerinti szüleim elváltak – ó, Istenem! Beszél, beszél! – Minden nap az asztal alatt bőgtem, és könyörögtem, hogy jöjjön vissza anya, mert féltem. Féltem attól a szörnyetegtől, aki mindig megtalált az asztal alatt, és a zokogásom ellenére is megütött, újra meg újra. Ez mindennapos volt, és az álmaimban ezt újra át kell élnem.

Átölelem a derekát, és még jobban a mellkasához bújok. Az édesapjára szörnyetegként gondol... A szívem szakad meg érte. Most is egy kisfiút látok magam előtt, aki könyörögve sír az apjának, hogy ne bántsa.

Sehun gyengéden simogatja a fejem, amitől csak még nehezebb visszatartanom a feltörekvő könnyeket. Egy óvatlan pillanatban megremegnek a vállaim, amit ő rögtön észre is vesz. Eltol magától, hogy rám nézhessen.

- Miért sírsz? – értetlenül pislog.

- Mert szörnyű belegondolni, hogy mennyi mindenen mentél keresztül... – szipogok. – Mindenki megérdemel egy gondtalan, boldog gyerekkort, de te ezt sose kaptad meg és... – elcsuklik a hangom, nem tudom tovább tartani magam.

Feladom, utat engedek a könnyeknek, és keserű sírásba kezdek. Sehun egy ideig meglepetten néz, majd letörli a könnyeimet, és megcsókol. Puha ajkait finoman nyomja az enyémhez, óvatosan kóstolgat. Ettől elapad a könnyzápor, megnyugszom, amit ő is érez, és eltávolodik tőlem.

- Nem akarom, hogy miattam sírj – egy tincset a fülem mögé tűr. – Ez már régen történt, túléltem, nem kell ezen rágódni.

- Akkor is, ez olyan szomorú... – szipogok. – Lehet, hogy túlélted, de ez miatt most nem élhetsz teljes életet, olyan gondokkal kell küszködnöd, amikkel normális esetben nem kellene...

- Hyeri! – fegyelmezőn szól rám. – Ezen már nem lehet változtatni.

- De igen, csak-

- Nem! – felkel az ágyból.

- Sehun – felülök. – Nem akartalak felbosszantani, ne-

- Nem érdekel! – kiviharzik a szobából.

Csalódott sóhajjal dőlök vissza az ágyba. Mit tegyek, hogy ne kapja fel a vizet, amikor erről beszélünk?

Lassan megyek le a lépcsőn, sötét van, és a ház csendjét egy monoton férfihang, és több száz ember szurkolása töri meg. A boltíves szobából kiszűrődő fény irányába megyek, odabent megpillantom Sehunt, aki a kanapén ülve focimeccset néz, és engem észre se vesz. Halk léptekkel megyek közelebb, leülök mellé, de ő meg se rezzen, a szemei továbbra is a tévét figyelik.

- Sajnálom, én tényleg nem akartam – a hangom halk, szinte suttogok.

- Nem a te hibád – még most se néz rám. – Egyszerűen nem tudok erről beszélni, és amióta kijöttem az intézetből senki se említette, fel se merült a téma.

- De én szeretnélek jobban megismerni....

- Az is elég, ha bízol bennem.

- És te bízol bennem? – kérdésemre felém kapja a tekintetét, összeszűkített szemekkel néz.

- Nagyjából...

- Nagyjából?

- A bizalmamat sikerült eljátszanod, amikor a dolgozószobában találtalak.

- Azt hogy várod el, hogy én teljesen megbízzak benned, amikor nem is ismerlek? Nem tudom, hogy milyen vagy valójában, csak annyit tudok rólad, hogy szexmániás vagy.

Az utolsó szavaimra elmosolyodik, pedig azt egyáltalán nem viccnek szántam, mert ez az igazság.

- Lassan feljön a Nap, menj vissza aludni – még mindig mosolyog. – Majd később beszélünk erről.

- Ígéred? – szúrós szemekkel méregetem, vigyorogva állja a tekintetem.

- Ígérem.

Felkelek az ülőgarnitúráról, ő pedig azonnal a fenekemre csap, amitől megugrok, és a kezeimmel takarom el magam. Hátra fordulok, nyelvet öltök rá amit egy mosollyal fogad, és magára hagyom. Felmegyek a lépcsőn, ezúttal a saját szobámba, és a párna alól kiveszem a könyvet, amiben Sehun jegyzetei vannak. Ellapozok az első üres oldalig, és az éjjeliszekrényből kivett tollal leírom a mai viselkedésének jellemzését.

18. Fejezet

Újabb perverzió

 Már kint hallom Sehun bosszús őrjöngését, csendesen lépek be a házba, és látom ahogy a hajába túrva mászkál, másik kezében a telefont tartja a füléhez.

- Apa, ha nem tűnt volna fel, kurvára nem tudok megnyugodni! – kiabál. – Nem! Ne mondogasd ezt, mert-

Elhallgat amint megfordul és észrevesz. A telefont elrakja a zsebébe, egyszerre látok rajta megkönnyebbülést és aggodalmat, miközben hozzám siet, majd szorosan átölel.

- Úgy örülök, hogy itt vagy... – a hangja ezúttal sokkal nyugodtabb, halkabb. – Mi történt? – eltol magától, hogy a szemembe nézhessen.

- Válaszoltam a kérdéseikre, mondtam, hogy te nem kényszerítettél semmire, és lezárták az ügyet, mondván, hogy félreértés volt a bejelentés – mosollyal leplezem a hazugságot.

Felsóhajt, az aggodalom eltűnik az arcáról, és az ajkai mosolyra húzódnak. Egy tincset tűr a fülem mögé, majd keze megpihen a nyakamon.

- Féltem, hogy elveszítelek...

Lehajol, és egy gyengéd csókot lehel a számra, amin érzem a pillanatnyi nyugalmát. Eltávolodik az ajkaimtól, de az arca közel marad az enyémhez, és valami fura, kifürkészhetetlen módon csillognak a szemei.

- Felavatjuk az ágyamat? – ördögi mosollyal néz.

Meg se várja a válaszom, meglepettségemben sikoltok amikor felkap, és elindul velem felfelé a lépcsőn. Csimpaszkodok rajta, mint egy majom, és csak arra tudok gondolni, hogy nem akarok a szobájába menni azzal a tudattal, hogy egy undorító hüllőt tart odabent.

- S-Sehun... várj... – erősebben kapaszkodok a nyakába amikor benyit az ajtón és felkapcsolja a villanyt.

Nem válaszol, de nem akarom lebuktatni magam, hogy én már jártam itt, ezért nem is szólok semmit. Lopott pillantást vetek a terrárium felé, megnyugszom amikor látom, hogy benne van az a dög. Csak egy hatalmas, sárga testet látok végignyúlni az üveg mögött.

- Az mi? – úgy teszek, mintha nem tudnám.

Sehun megfordul, hogy lássa mire gondolok.

- Ő Oscar.

- Oscar? – hosszasan bámulom.

- Ühüm. Egy burmai piton, ennél nagyobb lesz, még kicsi – lelkesen informál.

Még kicsi?! Ez neked kicsi?!

- Más kutyát, vagy macskát tart, te meg egy ilyen... – keresem a megfelelő szavakat, de ő már most kuncog –, egy ilyen veszélyes dögöt?

- Nincs méregfoga, legfeljebb összeroppantani tudna – érződik a hangján, hogy jól mulat rajtam.

Tovább bámulom a kígyót, fehér alapon citromsárga színű, négyzet alakú foltok vannak rajta végig az egész testén, a hossza ránézésre legalább két méter, és olyan vastag, mint a két karom együttesen. Visszataszító.

Sehun türelmesen vár amíg szemezek a döggel, majd megfordul, és velem együtt az ágyba dől, majd ajkaival egyből rá is tapad a nyakamra, mohón szívogatja, akár egy pióca. Felsóhajtok a kellemes érzéstől, kezeimmel a pólója aljába markolok, és elkezdem lehúzni róla, de ekkor rögtön felmorran.

- Ne – elszakad a nyakamtól, hátához nyúl a kezemért, de nem engedem, hogy elvegye onnan.

- Miért ne? – sértődötten pislogok.

- Mert nem akarom.

- Sehun... láttam már, nem kell tovább rejtegetned – győzködöm.

- De így rosszul érezném magam.

Lemondóan sóhajtok, elengedem a pólóját, közben ő összeszűkített szemekkel néz, mintha gondolkozna valamin. Hirtelen felpattan, és kimegy a szobából.

- Sehun? – ne hagyj egyedül ezzel a döggel!

Feltámaszkodok a könyökeimre, és Oscart nézem, aki halál nyugodtan sütkérezik a terráriumban lévő infralámpa alatt. Sehun visszajön, kecses szökkenéssel ugrik az ágyba, ami a huppanástól rugózik egyet, majd a lábaim közé térdel, és felmutatja a fekete alvómaszkot.

- Nem akarom – elutasítón nézek félre.

- Ez rajtad lesz, vagy marad a pólóm, te döntesz – szigorú a hangja.

- Ha felveszem, hozzád érhetek? – pimaszul pillantok vissza.

- Talán...

Rábólintok a dologra, felteszi rám a maszkot, és a szemem világa megszűnik. Vetkőzés hangjait hallom, majd két hideg kéz simul felfelé a combjaimon, feltűrve ezzel a ruhám alját.

- Még egy lány se feküdt ebben az ágyban – halkan suttogja, közben a ruhát a hasamig felgyűri.

- Miért? – sóhajtom, az érintésétől mindenhol libabőrös vagyok.

- Mert egyik se volt méltó rá.

Felültet, hogy áthúzza a fejemen a ruhát, majd a melltartót is leveszi rólam, és egy csókkal dönt vissza az ágyba. Karjaimat a nyaka köré fonom, belemosolygok a csókba, mert a póló helyett a bőrét érzem. Vadul tépi az ajkaim, egyik kezével az oldalamat cirógatja, a másikkal mellettem támaszkodik. Nyelvét megérzem a számban, nyála összekeveredik az enyémmel, miközben nedves izmaink egymást simogatják, dörzsölik. Hosszú perceken át csókol, az oldalamat cirógató keze lejjebb siklik, egészen a bugyimig. Benyúl az anyag alá, simogatni kezd, amitől a csókba nyögök, elfordítom a fejem, hogy levegőhöz jussak, de ő követ, és tovább csókol. A gyomromat körülvevő izmok megfeszülnek, a derekamban erősödik a jóleső bizsergés, a testem kezd hevülni, és odalent is egyre nedvesebb vagyok.

Sehun megszakítja a csókot, apró puszikkal indul lefelé, miközben én halk sóhajokkal próbálom rendezni a szapora légvételeim. Learaszol a nyakamon, át a szegycsontomon, le a két mellem közt, és a szeméremdombomig meg se áll. Kezét kihúzza a bugyimból, majd leveszi rólam a vékonyka anyagot. A hasamon összefont ujjakkal várom, hogy történjen valami, és meglepetten nyögök fel, amikor két ajkat érzek a csiklómra nyomódni. Finoman csókolgatják az idegcsomót, majd hirtelen beszívják, és egy nyelv szánt végig rajta. Szaggatottan nyögök fel, mindkét kezemmel a takaróhoz kapok, és erősen megmarkolom. Szinte érzek minden egyes ízlelőbimbót, ami végigszánt rajtam, majd az ajkak elengedik érzékeny pontomat, és ezúttal egész nyílásomon halad át a nedves izom. A hátam ívbe feszül, elemelkedik az ágytól, és két nyögés között igyekszem levegőhöz jutni. Sehun átlépi a határt, és mélyen belém nyal, amitől egész testemben megremegek. Kezek tapadnak a csípőmre, hogy egy helyben tartsák, közben a nyelv újra és újra végigsiklik rajtam, majd a bejáratom belső felét is feltérképezi. Szüntelenül nyögök, egyre magasabbra repít ez az érzés, már a gyönyör előtti szakadék szélén vagyok, amikor hirtelen abbamarad a kényeztetésem, Sehun felkel az ágyról. A hátam visszaereszkedik a matracra, mély sóhajokkal próbálom lenyugtatni a bennem lévő, átható érzelem-kavalkádot. Néma csend, majd kis idő elteltével besüpped az ágy, ahogy visszatérdel a lábaim közé. Az egész testem ledermed, a levegő is a tüdőmbe szorul amikor hangos sziszegést hallok az ágy végéből.

- Sehun! – rémülten kiáltom a nevét, miközben egy csúszós, nehéz test ereszkedik a hasamra.

- Maradj nyugton – Sehun hangja lágy, de nem tud megnyugtatni. – Ne ficánkolj, és ne hangoskodj, mert azzal megijeszted.

Szemeimet összeszorítom a maszk alatt, a pánik csak felerősödik bennem, ahogy érzem azt a dögöt felfelé kúszni a testemen. ÚRISTEN! Belül sikítok, amikor az a dög lecsúszik a vállamon, át a nyakam alatt, majd vissza rám, és a mellkasomon megpihen a feje, néha hallat csak egy-két szisszenést. Ajkaimat is összeszorítom, hogy visszatartsam a feltörni készülő visításomat, és mozdulatlan vagyok annak ellenére is, hogy szívem szerint most futnék amerre látok. Terítékre került Sehun újabb perverziója: úgy szexelni, hogy közben egy bazinagy kígyó súlya nehezedik rám. Nincs időm túl sokáig gondolkozni ezen, mert váratlanul megérzem a férfiasságot, ami lassan hatol belém. Egy nagyobb adagnyi levegőt engedek ki az orromon, nyögni akarok, de nem merek.

- Ne izgulj, nem lesz semmi baj – Sehun a hangja alapján ismét jól szórakozik rajtam. – Bízz bennem.

- Megnyugtatna... – nagyot nyelek –, ha látnálak – gondolatban összecsapom a két tenyerem, hogy milyen jó húzás ezt mondani.

- Biztos? Akkor Oscart is látni fogod – nem értem miért, de halkan kuncog.

- Biztos.

A megerősítésemre lassan hajol fölém, majd egy óvatos mozdulattal veszi le rólam az alvómaszkot, aztán érzem, hogy visszaül a sarkaira, a lábam között. Hezitálok, de végül kinyitom a szemem, és meglátom a sárga dögöt. A feje mozdulatlanul van a mellkasomon, és a nyelvét néha látom egy pillanatra, de olyan, mintha a szemével egyfolytában engem bámulna. A teste átmegy a nyakam alatt, a melleim között folytatódik, elterül a köldököm mellett, majd a bal oldali, felhúzott lábamon át már Sehun vállán van, a tarkója mögött megy át a másik vállára, majd két hurkot vetve rá, a jobb oldali bicepszén végződik a nyálkás test. Megborzongok a látványon, ahogy ez a dög „összeköt” minket, de próbálok inkább Sehun mosolyára koncentrálni.

- Bízz bennem – próbál nyugtatni. – Nem lesz baj.

Megfogja a derekam, még közelebb húz magához, majd lassan kezd mozogni bennem. Becsukom a szemeim, de ekkor hirtelen eluralkodik rajtam a félelem, az orromon át hevesen kapkodok levegőért. Még egyszer sem találkoztam kígyókkal, most pedig itt van rajtam ez a hatalmas dög, és a rettegésem elnyomja az élvezetet, amit Sehun odalentről nyújt. Résnyire nyitom a szemeim, tekintetünk találkozik, és egy biztató mosolyt villant felém, miközben a csípőjével tartja a lomha tempót. Nem fogja hagyni, hogy bajom essen. Bízom benne... Bízom benne... Bízom benne... Az arcát figyelve ezt kántálom magamban, és a fejemben tomboló pánik szép lassan kezd múlni, a finom lökésekre koncentrálok, amiktől a spirálozódó érzés egyre jobban erősödik bennem. Sehun minden mozdulatán fokozza az erősséget, míg végül lassan, de keményen és határozottan, tövig merül bennem. Lehunyom a szemem, halkan sóhajtozok, néha egy-egy nyögés is kiszökik a számon. Perceken át tartja ezt az ütemet, az érzés el is feledteti velem, hogy egy pikkelyes dög van rajtam, de mindig újra eszembe jut a tény, amikor sziszegést hallok a mellkasom felől. Csak Sehunra koncentrálok, és az alfelemben lévő kellemes bizsergésre, ami hullámokban erősödik, párhuzamosan Sehun mozgásával. Megbízom benne, és a félelmem helyét valami teljesen más vette át, megváltozott a helyzetem nézőpontja. Lehet, hogy én is aberrált lettem, de kifejezetten teszik, hogy egy hüllő teste fonódik körénk, miközben szexelünk. Hoppá! Hirtelen megint rám tör egy ismerős érzés: az építőkockák újra feltűntek, szorgosan kezdenek az építkezésbe a gyomromban. A kockák dupla sebességre kapcsolnak amikor Oscar megmozdul rajtam, halk szisszenésekkel indul a feje a vállam irányába, ez által a teste már teljesen a nyakam köré tekeredik, de nem szorít, ezért nem is érdekel.

Most már egyenesen a fülem mellől hallom a hangját, villás nyelve néha meg-megérinti a nyakamat. A közelségétől még hevesebben dobog a szívem, a bőröm még forróbbá válik, és még érzékenyebb vagyok mindenre. Élesebben hallom Sehun sóhajait, a hüvelyem is forrósodik a férfiassága körül.

- Ne szoríts – zihálja. – A kurva anyád, ez fáj...

Résnyire nyitom a szemeim, és látom, hogy Oscar vége – ahol a karjára van tekeredve – erősen szorítja őt. Sehun arcán tükröződik a fájdalom, de nem törődik vele, kezei a derekamon maradnak, és tovább döfköd.

- Sehun – nyögöm a nevét, amikor érzem, hogy a nyakam körül engem is kezd szorítani.

Fölém hajol, egy gyors, de óvatos mozdulattal elveszi a nyakamtól, majd a könyökeire támaszkodik, így a rakoncátlan dög az ő vállára kúszik föl.

Bátran átkarolom a nyakát, nem érdekel, hogy közben a csúszós, pikkelyes testhez is hozzáérek, és Sehunt közelebb húzom magamhoz. Ajkaival az enyémre tapad, lassan csókol, de odalent még mindig hevesen mozog bennem. Az építőkockáim most egy vár helyett magát a Titanicot építik fel, a hajó egyre nagyobb és nagyobb. Az izgalom, hogy egy kígyó fonja körbe a testünket nagyot dob az adrenalin szintemen, ez által a szex keltette gyönyörön is, a mámor tengerében lubickolok tőle, a saját kis hajómon. Sehun elszakad az ajkaimtól, növeli a tempót, amitől az eszemet vesztve kezdek szüntelen nyögdécselésbe. Kemény és gyors lökéseitől kiürül az elmém, megfeledkezek mindenről, és csak azt figyelem, ahogy az utolsó kocka is a helyére kerül. Az elkészült hajó egy ideig vígan szeli a habokat, majd hirtelen elé kerül a jéghegy, és darabjaira törik. Minden izmom megfeszül, a körmeimet Sehun hátába mélyesztem, amitől ő fájdalmasan felnyög, és az orgazmus keltette cunamitól újra meg újra összehúzódik körülötte a hüvelyem, ennek hatására ő felmorran, és lüktető férfiasságából belém lövell a forró magja.

- Az a kurva... – zihálja erőtlenül.

Teljes súlyával rám nehezedik, ezzel kettőnk közé szorítja Oscar testét, aki továbbra is nyugodtan sziszeg Sehun vállán. Elér a tudatomig, hogy egy rohadt kígyó társaságában tett a magáévá, és ettől nevetnem kell, de csak egy visszafogott kuncogást hallatok. 

Percek telnek el, de Sehun még mindig kimerülten kapkod levegő után, de felegyenesedik, és lebontogatja rólunk a dögöt, hagyja, hogy a földre kússzon, majd lefekszik mellém. Az oldalamra fordulok, és figyelem ahogy csukott szemmel pihen. Közelebb csúszok hozzá, a karjával magához ölel, és egy puszit nyom a homlokomra.

- Most már bízol bennem, ugye? – elmosolyodik, de a szemei csukva maradnak.

A szavai hallatán fogom csak fel, hogy ez nem egy újabb perverziója volt, hanem egy bizalmi játék.

De mégis miért fontos neki a bizalmam?

17. Fejezet

Döntések sorozata

 Feszengek, a gyomrom görcsben van, a torkom elszorul, tanácstalan ábrázattal bámulom a szoknyám alját, amit a kezeimmel szorongatok, gyűröm az anyagot. A szívem legalább kétszer gyorsabban ver a normálisnál, közben Sehun csendesen ül mellettem, és a válaszomat várja, érzem magamon a tekintetét. Mit tegyek? Hagyjam, hogy visszakerüljön az intézetbe? Hiányzik a szabadság, haza akarok rohanni, hogy kisírjam magam anyuék vállán, de Sehunt se akarom magára hagyni, valamiért azt érzem, hogy szüksége van rám, és én magam se értem miért, de segíteni akarok neki. Rá nézek, rémületet látok a szemeiben. Itt ez a fiú, aki a válaszomra vár, és attól fél, hogy egyedül marad. Ekkor eszembe jut egy sor arról a lapról, amin a borderline személyiségzavarról olvastam. „Félelem az egyedülléttől”... Hát ez lenne az egész lényege? De azt még mindig nem tudom, hogy miként jutott ideáig. Vajon tényleg tudni akarom?

- Hyeri... – halkan szólal meg. – Válaszolj a kérdésemre.Ha te azt akarod, akkor hazaviszlek, beülsz az autódba, oda mész ahova akarsz, és ígérem, hogy többet nem kerülök a szemed elé.

Tényleg képes lenne elengedni? Ekkora hatással voltak rá Mr. Park szavai? Szemöldökeit ráncolja, mintha fájdalma lenne, torka mozgásán látom, hogy nagyot nyel. Lelki szemeim előtt egy kisfiút látok, aki sírva könyörög az alkoholista apjának, hogy ne bántsa, majd egy kamaszt, aki a pszichiátrián küzd saját magával, ez által árt másoknak, és csak halmozódnak benne a rossz dolgok. A valóságban ugyan azt a fiút nézem, aki azóta felnőtt, és még mindig a problémáival küszködik, próbál normális életet élni, de ez egyedül nem megy neki.

- Aznap este nem akartam megállni... – hátradőlve az ülésben előre néz, értetlenül pislogok –, de ott sétáltál egyedül a sötétben, szakadó esőben az út szélén, és olyan elveszettnek, sebezhetőnek tűntél. Magamat láttam benned, ezért megálltam. Rám mosolyogtál, és az volt az első gondolatom, hogy kellesz nekem, azt akartam, hogy az életem részévé válj, de mindent elbasztam. Önző voltam, nem érdekelt semmi, nem törődtem az érzéseiddel se, csak azt akartam, hogy magam mellett tudhassalak. Tudom, hogy sok fájdalmat okoztam fizikailag és mentálisan is, de nem tehetek róla, olyankor nem vagyok önmagam. Tisztában vagyok vele, hogy mit csinálok, de nem tudom kontrollálni magam, bármennyire is próbálkozok. Az utóbbi napokban pedig... megváltoztattál.

Szavaiból árad az őszinteség, végre megnyílt, és ez jó érzéssel tölt el.

- Könnyebb visszafognom magam, de nem akarlak többé kínozni – felém fordítja a fejét –, ezért elengedlek...

- Szeretném tudni, hogy milyen vagy igazából – elmosolyodok.

Szemei elkerekednek, meglepetten pislog, szólásra nyitja a száját, majd vissza is csukja, és értetlenül pillant félre.

- Miért? Hiszen bántottalak, és-

- Tudom – a szavába vágok –, de azóta megváltoztál.

Nézem az arcát, próbálok rájönni, hogy mi zajlik le benne, de semmit nem mutat ki.

- Gondold át... Biztos így döntesz?

- Biztos – bólintok.

Elmosolyodik, olyan „ezt el se hiszem” módon. Megkönnyebbülten sóhajt, kezét az ülésem fejtámlájának támasztja, és közelebb hajolva megcsókol. Ujjaim a tincsei közé futtatom, viszonzom a puha csókját.

Az autó ablakai párásak, a belső térben fülledt a levegő. Erősen kapaszkodok Sehun vállaiba, a derekamat fogva diktálja a tempót ahogy a férfiasságán lovagolok. Lelassít, hátravetett fejét felemeli, a tekintetemet keresve elmosolyodik, majd megcsókol. Miért is választottam ezt, a szabadság helyett? Nem találom a választ, ezért inkább csak élvezem a gyomromban spirálozódó érzést. Sehun elszakad az ajkaimtól, éles sóhajjal dönti vissza a fejét az ülésbe, amikor kezeivel gyorsabb mozgásra utasít. Hangosan felnyögök amikor a derekamat megszorítva belém élvez. A zihálását hallgatva tovább lovagolok, keze a csiklómhoz siklik és ingerelni kezd, hogy segítsen a beteljesülésben. Szinte sikoltok az elsöprő érzéstől, Sehun vállára borulok, és apró nyögésekkel élem át az orgazmust.

A garázsban kiszállunk, megállok és hosszasan bámulom az autómat. Ha azt akarnám, bepattanhatnék, és mehetnék amerre látok. Elmosolyodok a gondolatra. Nem, még nem.Sehun érintése hívja fel magára a figyelmem, megfogja a kezem, és a házhoz megyünk. A házhoz, amire luxus börtön helyett már luxus villaként gondolok. Sehun megtorpan, és szorít egyet a kezemen. Értetlen pillantásokkal követem a tekintetét, meglátom, hogy a bejárati ajtó nyitva van, odabent ég a villany. Közelebb érve hallani a bentről kiszűrődő hangokat, mintha valakik beszélgetnének.

- Mr. Park fiáé.

- Nem semmi...

Belépünk az ajtón, megpillantok két rendőrt, és megijedek. Mi a szar?!

- Segíthetek valamiben? – Sehun hangja határozott, magabiztos.

- Ó – felénk fordul az idősebb férfi. – Jó estét.

Rám néz, oldalba böki a társát, aki szintén felénk fordul, arckifejezésükről semmit nem lehet leolvasni.

- Lee rendőrtiszt vagyok, a helyzet a következő – közelebb lép az idősebb, Sehun komor tekintettel méregeti. – Bejelentés érkezett Ms. Kim Hyeri eltűnéséről, és a Jungbu úti benzinkút felvételein tisztán látszik, hogy az Ön társaságában járt ott – de hiszen a felvételek eltűntek, nem? –, a mobiljáról volt ma egy kimenő hívás, pontban tíz óra öt perckor, és a bemért cellainformációk alapján állapítottuk meg a tartózkodási helyet. Erős a gyanúnk, hogy Ön a szabadságában korlátozza a kisasszonyt, ezért bevinnénk őt az őrsre, egy elbeszélgetésre.

Csak bámulok a kék egyenruhásra, nehezen jutnak el a szavai az agyamig. Sehun felé pillantok, nyugodtság árad belőle, mosolyog.

- Nyugodtan – biccent, majd lehajol és egy puszit nyom az arcomra. – Bízom benned – halkan suttogja a fülembe, elengedi a kezem.

Rémült vagyok, de az oka Sehun. A mosolya mögött észreveszem a feszültségét és a félelmét. Az idős férfi elém lép.

- Hölgyem.

Egy utolsó pillantást vetek Sehunra, majd a rendőr kiterel a ház elé, kinyitja a rendőrautó hátsó ülésének ajtaját.

- Vigyázzon a fejére – megvárja amíg beülök, majd becsukja az ajtót.

Előre megy, beül a kormány mögé, és elindítja a motort.

Szöul felé tartunk, a férfi mély hangja megtöri a csendet.

- Ne féljen hölgyem, minden rendben lesz – nyugtat.

- Sehun nem kényszerített semmire – hazudom.

- Most nem is erről van szó – a visszapillantóból látom, hogy mosolyog. – Mr. Park szeretne Önnel beszélni, de Mr. Oh tudta nélkül, ezért kért meg, hogy hozzam el.

Ó... ő lehet a beépített ember a rendőrségen, aki eltüntette a felvételeket?

Megérkezünk Mr. Park kastélyszerű otthonához, aminek a kapujában egy öltönyös férfi már vár. Kiszállok a rendőrautóból.

- Üdvözlöm, Ms. Kim – meghajol a férfi. – Kérem, kövessen.

Biccentek, és megyek az öltönyös után. A ház előtti füves részen végigvezet, egészen egy verandáig, ahol Mr. Park szivarozik.

- Hyeri kisasszony! – mosolyogva üdvözöl. – Foglaljon helyet.

Zavartan megyek a vele szemben lévő fotelhez, és leülök.

- Jó estét – biccentek, a hangom halk.

- Nem kell megijedni, nincsen semmi baj – mosolyog, és beleszív a szivarba. – Tudom, hogy a fiam egy elmebetegnek tűnik, de kifejezetten jó hatással van rá, Ms. Kim. Nem tudom, hogy Sehun miért akarja Önt magához láncolni, de kihozhatjuk a legjobbat a helyzetből, hogy mindenki jól járjon.

- Ezt hogy érti? – értetlenül pislogok.

- Van egy ajánlatom a számára. Maradjon a fiammal, csak annyit kell tennie, hogy figyeli a viselkedését, és jegyzetel arról, hogy milyen az állapota. Ezzel segíti Dr. Park, a pszichológusa munkáját, és bőségesen meg is fizetném ezért.

- Miért kéri ezt tőlem?

- Mert meg akarom gyógyítani a fiamat... Az intézet nem vált be, ezért lehetne Ön az összekötő híd Sehun és az intézet között. Eljuttatná az információkat, és ezzel elkerülheti azt, hogy Sehun visszakerüljön.

Istenem, már megint ez a rossz érzés... Ezzel tudnék segíteni Sehunon, de nem örülne, ha megtudná, hogy én a háta mögött adom az információkat. Bár... ha sikerülne titkolnom amíg helyre nem jön, akkor már teljesen mindegy lenne, hogy mit szól ehhez, hiszen a célba jutnánk.

- Rendben – bólintok. – Megteszem.

16. Fejezet

Engedd el

Sehun a hátán fekszik, a kinyújtott karján pihentetem a fejem és őt nézem, miközben ő a plafont bámulva elmélkedik valamin. A testem még mindig bizsereg, és fáradt vagyok a harmadik orgazmusom után. Hihetetlen ez az ember...

- Min gondolkozol? – halk kérdésemmel töröm meg a csendet.

- Azon, hogy miért változtál meg ilyen hirtelen.

- Ezt hogy érted? – én változok hirtelen? Pff.

- Nemrég még foggal körömmel harcoltál ellenem... – lepillant rám.

- Mert akkor még nem tudtam, hogy milyen vagy valójában.

Ujjamat végighúzom az egyik heg mentén a mellkasán, de szabad kezével rögtön elkapja a csuklóm, és rosszallóan néz.

- Akarsz beszélni a szüleiddel?

- Tessék? – tágra nyílt szemekkel pislogok.

Csupán egy köntös fedi a testem, Sehun pedig normálisan felöltözve ül mellettem az ágyon. Izgatott vagyok, a gyomrom remeg miközben a fülemhez emelem a telefonom és hallgatom ahogy kicseng. Nem telik egy másodpercbe se, azonnal érkezik a válasz.

- Kicsim, minden rendben? – apa aggódó hangjától könnyek gyűlnek a szemembe. – Miért nem vetted fel a telefont?

- Jól vagyok – megköszörülöm a torkom. – Csak most próbálok a munkámra koncentrálni...

Folyamatosan Sehun kifejezéstelen arcát nézem. Sose hazudtam a szüleimnek, de most muszáj. Megfordul a fejemben, hogy segítségért kiáltozzak, de szót fogadok, mert csak akkor beszélhetek a szüleimmel, ha hazudok, és nem mondok nekik semmit Sehunról.

- Annyira aggódtunk – apa hangja könnyedebb. – És minden rendben? Milyen Szöul?

- Minden szuper – vidámságot erőltetek magamra.

Sehun a szemöldökét ráncolva veszi le rólam a tekintetét, elfordítja a fejét.

- Adom édesanyádat.

- Szia, kicsim – anya hangosan sír a telefonba, a szívem összeszorul. – Kérlek mondd, hogy jól vagy!

- Igen, anya, jól vagyok – mosolygok, de a könnyek megindulnak lefelé az arcomon.

- Nagyon hiányzol.

- Ti is – elcsuklik a hangom. – Ti is nekem...

- Legközelebb ne ijessz meg minket ennyire, már a rendőrségen is jelentettük az eltűnésed...

- Tessék? – játszom a meglepettet, mert tudom, hogy Sehun mindent hall.

Arcán átfut a döbbenet, majd a homlokát ráncolva fordul felém, és mutatja, hogy tegyem le.

- Látogass meg minél előbb!

- Rendben anya... Most le kell tennem – szemeimet összeszorítom.

- Nagyon szeretünk, kicsim.

- Én is titeket – szipogok.

Sehun kihúzza a kezemből a telefont, majd megszakítja a vonalat. Frusztráltan felsóhajt, kerüli a tekintetem.

- Tehát Suho mégis miattam van a rendőrségen, igaz? – számonkérő a hangom.

A szex utáni mámoros légkör egy pillanat alatt megváltozik, tapintható a feszültség a szobában. Már megint azt az elsötétült, pszichopata tekintetet látom, de ezúttal nem rémiszt meg.

- Mennem kell Suhoért. Este legyél csinos – veti oda, majd felkel az ágyról és kimegy.

Csinos? Minek?

- Nem válaszoltál a kérdésemre! – kiabálok utána, de nem jön válasz.

Feszülten nézem magam a gardróbszoba tükrében. Mintha nem is én lennék. Sehun választotta ezt a méregdrága ruhát, komoran leszögezte, hogy ma este ezt kell viselnem, de fogalmam sincs mit tervez. A ruha egy merészebb estélyinek is megfelelne, az anyaga fekete, pánt nélküli, a mellem alatt egy ezüst színű flitteröv díszeleg, a szoknya része elöl combközépig ér, hátul pedig a térdemig. Rövid. Túlságosan is rövid, de gyönyörű ruha, és laza, kényelmes. Egy hozzá illő tűsarkú van a lábamon, ami teljesen zárt, és a sarkamnál ezüstös gyöngyberakás van.

Sehun belép a gardróbba, láthatóan megszeppen a látványomon, majd az arca ismét kifejezéstelenre változik.

- Mehetünk? – kimérten szólal meg.

Rajta egy sima, sötét farmer van és egy halvány vaníliasárga ing, aminek az ujjai fel vannak tűrve a könyökéig, a torka alatt két gomb ki van hagyva.

Bólintok válaszként. A hátam mögé lép, még magassarkúban is alacsonyabb vagyok nála, a tükörből figyelem ahogy az egyik fiókba nyúl, majd jobb oldalra összegumizza a hajam, aztán előre igazítja a tincseket, amik a mellem alá érnek. Szótlanul megfogja a kezem, és levezet az alsó szinte. A szívem őrült kalapálásba kezd amikor kinyitja a bejárati ajtót, és kilépünk rajta. Kora este van, a Nap még az égen van, lassan kerül a fák takarásába. Futni támadna kedvem, egészen hazáig, de nem tehetem. Még nem.

Belépünk a garázsba, meglepődök amikor meglátom Sehun autója mellett az enyémet.

- Hát ez? – az irányába mutatok.

- Azt gondoltad, hogy az út szélén maradt? – hangja szórakozott, de az arca komor.

Egy órányi utazás után kiszáll a luxus mercedesből, átsétál az én oldalamra, és a kezemet fogva segít ki az autóból. Csodálkozva bámulok a hatalmas, kastélyszerű épületre, ami előttünk tornyosul. Végigsétálunk az úton ami a kétszárnyú ajtóhoz vezet, majd mindenféle gátlás nélkül benyit.

- Üdvözlöm Mr. Oh, Ms. Kim – az ajtóban álló öltönyös férfi meghajol.

- Üdv – Sehun kurtán válaszol, én pedig zavartan biccentek. Honnan tudja a nevem?

Az előcsarnok tágas és üres, csak néhány állvány van, szobrokkal a tetejükön. A plafon három méter magasan, középen egy óriási kristály csillár lóg. Követem Sehunt, a cipőm kopogása visszhangzik a márványpadlón. Felmegyünk a bíborszínű szőnyeggel borított lépcsőn, be egy másik ajtón. Egyik helyiségből megyünk a másikba, időm sincs körbenézni, de mindenhonnan árad a gazdagság és a luxus érzete. Egy labirintusban érzem magam ahogy szobáról szobára haladunk, majd egy nappaliszerű helyen kötünk ki, ahol egy őszülő – szintén öltönyös – férfi szivarozva nézi a falon szétterülő plazmatévét és jókedvűen hahotázik.

- Apa – szólal meg Sehun.

Apa?! Ő lenne a nevelőapja?

- Ó – a férfi meglepetten fordul felénk. – Sehun-ah!

Leteszi a szivart, sportosan pattan fel a bőrkanapéról, és széles vigyorral sétál elénk. Sehun elengedi a kezem, átöleli a férfit, de az arca végig rezzenéstelen.

- És a gyönyörű hölgyeményt is elhoztad – kedves mosolya ezúttal felém irányul. – Örülök a találkozásnak, kisasszony – biccent. – Park Yongwoo vagyok.

- Örvendek – halványan elmosolyodok.

- Aigoo, fiam – büszke mosollyal veregeti hátba az említettet. – Igazad volt, tényleg gyönyörű a kisasszony.

Elpirulok a szavai hallatán, de némi ellenszenvet érzek. Persze, örülhet, hogy a fia csak gyönyörű lányokat erőszakol... Ellenállok a késztetésnek, hogy a szemeimet forgassam.

- Jól van, elég már – moderálja Sehun. – Nem azért hoztam el, hogy az ócska bókjaiddal kelljen hallgatnom – hangjából süt a pimaszság, mintha csak viccelődne.

- Omo... milyen pofátlan vagy, te kölyök – az úr továbbra is mosolyog. – Üljetek le. Kértek valamit inni?

- Vezetek – morogja Sehun.

- Az nem baj! Egy pohár pezsgő nem árthat meg.

Azta... Laza egy fickó. Bár ennyi pénzzel a zsebemben én is az lennék. Sehun megfogja a kezem, az ülőgarnitúrához vezet és letelepszünk. Zavartan gyűrögetem lejjebb a ruhámat, amit kifürkészhetetlen vigyorral figyel. Mr. Park három pohár pezsgővel tér vissza, mindegyikünknek ad egyet, majd ő is leül, velünk szemben.

- Mi van Joonmyunnal, fiam?

Válasz helyett rosszallón pillant a nevelőapjára, a fejével felém biccent, majd megrázza.

- Szerintem joga van tudni... – az idősebb a szemeit forgatja. – Tehát...? – ó, máris szimpatikusabb.

- Csak olyanokat kérdezgettek, hogy van-e ismerőse az őrsön, aki esetleg ellophatta a felvételeket, meg Hyeriről faggatták...

- És fedezett téged?

- Tagadott, mintha nem emlékezne rá, hogy ott voltunk.

Miért is kell hallgatnom ezt a beszélgetést? Őket nem is érdekli, hogy én mit akarok, pedig az én életemről van szó...Belekortyolok a pezsgőbe. Finom, édes.

- Nem volt könnyű megszerezni a felvételeket, fiam... Ha minden kiderül csak még nagyobb bajban leszel, és akkor én már nem tehetek semmit. A bíróságra nincs hatásom, és ha megpróbálnám lefizetni őket, csak még nagyobb szarban lennénk – a fejét csóválja.

- Tudom... – Sehun idegesen gyűrködi az ujjait. – Tanácstalan vagyok.

- Talán kérdezzük meg Hyerit, hogy ő mit szeretne – mindketten rám néznek. – Hyeri kisasszony?

Ó, én?

- N-nem tudom... – zavartan pislogok. – Nekem ez túl sok...

- Nem hiányzik Önnek a szabadság? A normális élet?

- Apa! – csattan Sehun.

- Hagyd szóhoz jutni!

Istenem, mit mondjak?! Tanácstalanul pillantok fel Sehunra, majd eszembe jut anya és apa aggódó hangja, ezért bólintok válaszként.

- Látod, fiam? Mindenki jobban járna, ha elengednéd a lányt. Örülök, hogy mellette boldog vagy, de az lenne a legtisztességesebb, ha hagynád, hogy élje a saját életét, és visszamennél befejezni a terápiát.

Mr. Parkról sugárzik a szigorúság, hangja tiszteletet parancsolóan cseng. Sehun kezei ökölbe szorulnak, tekintete elsötétül.

- Nem megyek vissza a diliházba – szűri ki a fogai közt.

- Ezúttal túl messzire mentél, fogva tartod a lányt, és a rendőrség az egyetlen barátod nyakában van... Fel se fogod, hogy ezek milyen súlyos dolgok? Tudod, hogy én csak a legjobbat akarom neked, és nem akarok szégyenkezni azért, mert egy börtöntöltetlék lesz a fiamból.

- Ezért hívtál ide? – meglepően nyugodt. – Mert akkor fölösleges volt...

Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék, ezért inkább csak ülök és hallgatok.

- Csak annyit kérek, hogy fogadd meg az atyai jótanácsot, és gondold át amit mondtam. És ha lehet, akkor most vedd figyelembe más érzéseit is – célzásként felém pillant.

- Jól van...

Feláll, leteszi a poharát, majd az én kezemből is kiveszi, és a csuklómat fogva felállít.

- Ne menjetek még – pattan fel Yongwoo. – A vacsora-

- Nem vagyunk éhesek.

Sehun elindul kifelé, maga után húz engem is.

- Fiam!

Kiált utána a nevelőapja, de úgy tesz, mint aki meg se hallotta. Nagy léptekkel siet, megint szobából szobába megyünk, majd le az előcsarnoki lépcsőn.

- Máris távoznak, uram? – az öltönyös férfi még mindig az ajtóban áll, komornyik szerűség lehet.

- Viszlát! – csattan Sehun.

Kiérve nyitja nekem a mercedes ajtaját, megvárja amíg beülök, majd bevágja. Rémülten figyelem ahogy beül a kormány mögé, arcán látom, hogy tombol benne a düh és a frusztráció. Nem merek megszólalni, beindítja a motort, és a gázra taposva kikanyarodik a ház elől. Az agyam kattog, próbálnék valami nyugtatót mondani, de azzal lehet, hogy csak még jobban felbosszantanám. A sötétben haladunk egy mellékúton, majd váratlanul lefordul a földes útra, az autót leállítja.

- Bassza meg! – a kormányra csap.

Élesen szívja be a levegőt, a fejét felém fordítja, a szemében ijedtséget és aggodalmat látok.

- Mit akarsz, Hyeri? – halkan kérdezi. – Elengedjelek?

Basszus. A levegő egy pillanatra belém szorul. Most mégis mit mondjak? Hagyjam az egészet a francba, pattanjak a kocsimba és menjek az utamra, vagy maradjak, hogy megpróbáljak segíteni ezen a zavarodott, sebezhető emberen?

15. Fejezet

Kielégíthetetlen

Nyújtom a kezem, remegek, de fogalmam sincs, hogy mitől. Sehun csendes, türelmesen vár, és még mindig a merevedésén ücsörgök amitől megint bizseregni kezd az alfelem. Hajt a kíváncsiság, ezért kilesek a szempilláim alól, és megdöbbent a látvány.

Feszeng alattam, minden izma görcsben van, a szemeit is erősen szorítja, és a mellkasa szaggatottan mozog, ahogy a levegőt veszi. A mellkasa... A szegycsontjától egészen a hasa aljáig hegek éktelenkednek rajta, ugyan olyanok, mint a hátán. Eluralkodnak rajtam az érzelmek, könnyek gyűlnek a szemembe, de igyekszem visszatartani a sírást. El se tudom képzelni, hogy miféle szörnyűségeken mehetett át. Veszek egy nagy levegőt, és megköszörülöm a torkom, a szemeimet nyitva hagyom, figyelem Sehun reakcióit.

- Akkor most megérintelek... – halkan közlöm, hogy felkészítsem rá.

- Oké – igyekszik leplezni, de még ebben a rövid szóban is megremeg a hangja.

Mozdulok, lassan engedem felé a kezem.

- Állj! – felkiált, rémülten összerezzenek.

- Még hozzád se értem...

- Tudom, csak adj egy percet.

Állkapcsa feszül, fogait összeszorítja, és látom ahogy próbál ellazulni, de nem megy neki. Olyan sebezhetőnek és védtelennek tűnik. A szívem összeszorul, az agyam pedig kattog, amíg eszembe nem jut egy ötlet. Lassan kezdek mozogni az ágyékán.

- Ah... – felnyög. – Mit csinálsz?

- Elterelem a figyelmed.

Egy ideig nem csinálok semmi mást, csak a csípőmet mozgatom előre-hátra, alfelemmel dörzsölöm a férfiasságát, ami úgy tűnik, hogy bevált. Sehun hátravetett fejjel sóhajtozik, izmai már nem feszülnek annyira. Folytatom az izgatását, én se tudom hangok nélkül elviselni az érzést, de visszatartom a rám telepedő mámort, hogy másra tudjak koncentrálni. Ujjbegyeimmel óvatosan érintem meg a mellkasát, azonnal meg is rándulnak az izmai, ezért gyorsítok odalent. Megvárom amíg újra ellazul, és az egész tenyeremet ráteszem, de épphogy hozzáérek a bőréhez. Lassan húzom lefelé a kezeim, erősebben nyomom a mellkasához, és a naptej fehér foltokat hagy rajta, amiket finoman masszírozok a bőrébe. Sehun izmai megint görcsösen feszülnek, légvételei szaggatottak, és homlokán látszik, hogy leverte a víz. Nem tudom, hogy ez a kezeim, vagy a csípőm mozgásától van, ezért folytatom.

- Hyeri! – hangjában keveredik a rémültség és az élvezet.

Abbahagyok mindent, leveszem róla a kezeim, és feszülten vizsgálom az arcát. Felemeli a fejét, ködös tekintettel néz rám. Hirtelen felül, a derekamnál fogva lassan mozgat tovább magán, homlokát az enyémnek támasztja, és lehunyja a szemeit.

- Kívánlak – sóhajtja.

Hagyom, hogy megszabadítson a bikinim alsó részétől is, türelmetlenül rángatja szét a két oldalon lévő kötéseket, majd könnyedén kirántja alólam az anyagot. Egyik kezével megemel, míg a másikkal kiveszi a férfiasságát a fürdőnadrág alól.

- Óvszer... – figyelmeztetem.

- Nem érdekel – zihálja, majd bele is ültet lüktető hímtagjába.

Elég nedves vagyok ahhoz, hogy gond nélkül behatoljon, egyszerre nyögünk fel amikor teljesen megtölt.

- Ah... Istenem – mindkét kezével a fenekembe markol, és mozgatni kezd magán.

Átkarolom a nyakát, tekintetünk találkozásakor halványan elmosolyodik.

- Kinyitottad a szemed... – zihál.

- Sajnálom – letörlök egy izzadtságcseppet a homlokáról. – A hátadat láttam már korábban is.

Szavaim hallatán ledermed, kezeivel már nem mozgat, és az arckifejezése döbbentre változik.

- Hogy mi? – szemei elsötétülnek.

- Ha akarsz büntess meg, de én csak segíteni akarok neked – elmosolyodok –, szerintem ebben vagyok másabb a többi lánynál.

Elkerekedett szemekkel mered rám, tekintetéről nem tudom megállapítani, hogy mi járhat a fejében. Váratlanul a hajamba markol, és megcsókol. Szenvedélyesen falja az ajkaimat, az agyam rögtön kapcsol és viszonzom a csókot, de közben fel se fogom, hogy mi történik. A csípőm ismét mozgásba lendül, mindketten a csókba nyögünk, de egyikünk se szakítja meg. Sehun keze a derekamra csúszik, erősen szorít magához, segít a mozgásban. Fejét még jobban oldalra dönti, nyelve hamar utat talál magának, és igazi, nyálban gazdag csókot váltunk. A szenvedélye átmegy mohóságba, vadul törekszik mélyebbre fent is és lent is. Megint csupa érzés vagyok, a gyomrom spirálozódik, bizsergek, de közben éget is a vágy, a Sehun iránti vágyam. Szeretném, ha mindig ilyen lenne, de sose tudok elfeledkezni a másik oldaláról.

Nyelve visszamegy a helyére, a csók elgyengül, mintha csak most kezdenénk kóstolgatni egymást. Beszívja az alsó ajkam, fogaival meghúzza, majd elenged, és ezzel vet véget a csónak. Mámoros, köd fedte tekintetünk összetalálkozik, a hajamat markoló keze is a derekamra csúszik, majd maga alá teper. A fejem lelóg a napozóágyról, érzem, hogy gyülemlik benne a vér, de nincs erőm megtartani. Sehun vehemens, erős lökésekkel rohamoz, kezével a melleimet markolássza, és hangos nyögdécselésbe kezdek. Átadom magam az élvezetnek, nem törődöm azzal, hogy ki hallhatja, kiadom magamból az összes nyögést amik kikívánkoznak. Szemeim résnyire nyitva vannak, fejjel lefelé látom a medencét, miközben minden tövig hatoló mozdulat lök egyet rajtam. A vér rohamosan tódul a fejembe, az ereimben érzem a nyomást, és lassan kezdek szédülni.

- Se-Sehun... - nyögöm a nevét, de tovább már nem jutok.

Szerencsémre tudja, hogy mit akarok mondani, megáll, kihúzódik belőlem, hátrébb helyezkedik a napozóágyon, majd a derekamnál fogva húz közelebb magához, hogy a fejem ne lógjon le. Zihálva, csukott szemmel pihegek amíg ő elhelyezkedik, ő is pihen egy pillanatig, majd lassan hatol újra belém. Lábaimmal átölelem a derekát, ő rám hajol, és a csípője lomha mozgásba kezd. A fejem mellett könyököl, kezeimet bátran teszem a hátára.

- Hyeri – felnyög –, ne...

Kinyitom a szemem, kétségbeesetten néz vissza rám. Csalódottan veszem le róla a kezeim, tétlenül maradnak a testem mellett. Sehun továbbra is lassan mozog bennem, tekintetünk egymásba fonódik, sötétbarna íriszeibe meredek, egy-két sóhajt hallatva.

- Szeretkezni akarok... – lehelem az arcába.

- Azt csináljuk – elmosolyodik.

- Nem, mert nem érhetek hozzád.

Elkomolyodik, úgy néz, mintha sajnálna. Lehajol a nyakamhoz, ajkaival cirógatja, csókolgatja a bőrömet, mintha csak ki akarna engesztelni. Már így is örülnöm kéne, hiszen megengedte, hogy hozzáérjek és megcsókolt, ami magában is hihetetlen dolog.

- Csókolj meg – suttogom a fülébe –, kérlek...

Egy ideig habozik, végül ajkai az enyémre tapadnak. Lassan, óvatosan csókol, kiélvezem azt a felemelő érzést, amit ezzel feléleszt bennem. Úgy érzem magam, mint életem első csókja közben: elvarázsoltan. Hullámzó mozgásával gyengéden ringatja a testem, fokozatosan építi bennem a következő orgazmust. Tenyereim ismét a hátára kerülnek, remélve, hogy a csók tereli róluk a figyelmét. Érzem, hogy izmai megrándulnak az érintésemtől, de tovább csókol, ezúttal már sokkal szenvedélyesebben, és a lökései is egyre nagyobbak, szaporábbak. A szájába nyögök, az orromon át alig jutok levegőhöz, de ez se tart vissza attól, hogy tovább csókoljam. Soha nem éreztem még csak hasonlót se, mint most. Sehun rám nehezedő súlya, a csókja, az illata, az ütemes lökései, minden... valami megmagyarázhatatlan szenvedély van benne, amitől a fellegekben érzem magam.

Váratlanul sújt le rám a mai második orgazmusom, a hátam ívbe feszül, elszakadok Sehun ajkaitól, és nyögök. Nyögök minden egyes alkalommal ahogy alfelem lüktet, összehúzódik. Elveszek a bódító érzésben, annyi öntudat van csak bennem, hogy körmeim helyett az ujjbegyeimet feszítem Sehun hátába, hogy ne okozzak neki fájdalmat. Ő még mindig hevesen mozog bennem, hajtja magát a beteljesülés felé, ez által még mindig csak élvezek, nyögök, vonaglok alatta.

Tövig belém nyomja magát, egész teste megremeg, és egy torokból jövő, mély morgással elélvez. Érzem ahogy forró spermája szétárad a hüvelyemben. Fáradtan borul rám, egymás fülébe zihálunk. Lehunyt szemeim kipattannak, amint belém csap a felismerés.

- Nincs rajtad óvszer... – igyekszem leplezni a rémületem.

- Nem lesz baj – rekedt hangja meglepően nyugodt. – Holnaptól szeded a tablettát.

Szavai megnyugtatnak, lassan kezdem cirógatni a hátát, gondolom az izmai már túl fáradtak, ezért nem húzódnak össze, és ujjaim alatt érzem a hegeket. Percekig fekszünk így, mozdulatlanul, majd Sehun kihúzódik belőlem és felkel. Feltűnően bámulom a testét.

- Ne nézz így, légy szíves – morogja, közben egy törölközőt teker a derekára.

- Hogy? – felülök.

- Mintha szánalmasnak tartanál – válaszol, közben engem is egy törölközőbe bújtat.

- Én csak sajnállak.

- Nem kell – bosszúsan felmorran. – Nem vagyok rászorulva senkinek se a sajnálatára. Attól mi lesz jobb nekem? – arrogánsan kérdezi.

A napozóágyon ülve bámulok fel rá, állja a tekintetem, de nekem erősen kell koncentrálnom, hogy a szemeim ne ugorjanak az arcáról a mellkasára.

- Nem akartalak felidegesíteni – bocsánatkérőn pislogok.

Megrándítja a vállait amolyan „felejtsük el” jelentéssel, és legnagyobb meglepetésemre elmosolyodik. Elfogadom a felém nyújtott kezét, felhúz és a karjaiba von, egy puszit nyom a halántékomra. Mintha mi se történt volna elenged, egyedül a kezemet fogja, és húz maga után a kerten át, vissza a házba. A hátát vizsgálom, közben próbálok valami logikus, ésszerű összefüggést találni a hangulatváltozásai közt, de minden olyan homályos és zavaros.

A konyhában ülünk a reggelizőpult előtt, és most először látom Sehunt enni. A távolból megszólal a telefonja, ezért gyorsan felpattan és eltűnik a boltív alatt. Csendben folytatom az uzsonnám fogyasztását, amíg össze nem rezzenek Sehun kiabálására.

- Mi?! – dörren a hangja. – De jól vagy, ugye?!

Hallgatózok, de a hangja elhalkul, ezért már nem hallom amit mond, majd újra felbukkan a boltíves szobából, arcizmai feszülnek a bosszúságtól. Vagy ez inkább aggodalom?

- Szólj, ha kiengednek, és érted megyek – frusztráltan sóhajt. – Jól van... Bízom benned... Majd hívj.

Leteszi és visszaül mellém, de nem néz rám.

- Minden rendben? – óvatosan kérdezem.

- Nem – röviden válaszol, ezért tovább faggatom.

- Mi történt?

Bosszúsan kapja felém a tekintetét, amitől rémület ül ki az arcomra. Sóhajt, lesüti a szemeit, tekintete megenyhül, és visszafordul a tányérja felé.

- Suhot bevitték a rendőrségre, ez minden...

- Mi? – megszeppenek. – Miattam?

Mire észbe kapnék, hogy elszóltam magam, Sehun már gyanakvóan méreget.

- Ezt meg honnan veszed? – homlokát ráncolja.

- Nem tudom – vállat vonok, leplezem a pánikolásom. – Csak ez jutott eszembe...

- Ühüm... – helyesel, de látom, hogy nem hisz nekem. – Telefonálnom kell.

Felpattan, félmeztelen testét figyelem miközben elsétál, és ismét egyedül maradok a konyhában. Az ő tányérját és az enyémet is a mosogatóba teszem, majd elindulok a boltív felé, belesek, Sehun a kanapén ül, de nem vesz észre.

- Tudom, de az eltűnt felvételek miatt Joonmyunra gyanakszanak... – hangja halk, diszkrét. – Nem, bevitték kihallgatni... Találj ki valamit, kérlek... – beharapja az alsó ajkát, feszült. – Apa! – csattan. – Nem megy! Nem tudom elengedni, értsd már meg! – elhallgat. – Ez nem változtat semmin...

Apa? Valószínűleg a nevelőapja, de Suho... Istenem! Kezemet a számhoz kapom, amint rájövök, hogy mi történt. A nevelőapja valahogy eltüntette a benzinkút biztonsági felvételeit, és ezért most Suho bajba került, a rendőrség őt gyanúsítja az eltűnésemért.

- Nem tartom túl jó ötletnek – újra Sehunra figyelek –, majd meglátom... Köszönöm, szia.

Maga mellé dobja az iPhonet, frusztráltan sóhajt és a hajába túr. Felkel, ezért visszasietek a konyhába, leülök a bárszékre, hogy azt a látszatot keltsem, mintha itt vártam volna egész végig.

- Gyere – nyújtja felém a kezét amikor mellém ér. – Szexelni akarok.

Megdöbbenve pislogok rá. Ez a srác kielégíthetetlen?!