36. Fejezet

 Kéjes nyögések, halk sóhajok, fullasztó pára és forró levegő tölti be a fürdőszobát. Hátam alatt egyenletesen mozog Sehun mellkasa, éledező férfiassága a derekamat nyomja, de én csak az érzésekre koncentrálok. Lehunyt szemekkel élvezem, ahogy két ujja lágyan simogat belülről, lomha mozdulatokkal.

– Azon gondolkoztam – halkan suttog a fülembe –, hogy mi lenne, ha vennék neked egy gyűrűt?

– Gyűrűt...? – lehunyt szemhéjaim alatt megdöbbenek.

– Igen, gyűrűt – ismétli, és gyorsít az ujjai tempóján, amitől felnyögök. – Olyan eljegyzési gyűrű féleséget.

– Ah! – csuklója után kapok.

Keze megáll a mozgásban, nehezen nyitom ki a szemeim, és fejemet hátra fordítom, hogy lássam az arcát. Magabiztos mosollyal néz rám, kíváncsiságot is látok rajta.

– Eljegyzés? – némi rémülettel pislogok rá.

– Csak felvetettem, hogy mi lenne, ha... Most hova mész? – értetlenül kérdezi, amikor felállok.

Nem válaszolok, kilépek a kádból, és a törölközőért nyúlok, amit magam köré tekerek, miközben kisétálok a fürdőszobából. Megijedtem, mert fogalmam sincs, hogy mit mondanék, ha megkérné a kezem. Egyáltalán hogy juthatott az eszébe? Ilyen kevés idő után, ennyi gonddal körülvéve? Eljegyzés? Szeretem őt, de most képtelen lennék igent mondani. Még egy párnak se nevezhetjük magunkat. Egyszer se kérdezte meg, hogy lennék-e a barátnője…

Alfelemben még mindig érzem a kellemes bizsergést, de próbálom figyelmen kívül hagyni. A hálószobába érve leülök az ágyra, és ellepnek a gondolatok. Egyszerre telepszik rám minden, de azonnal el is illannak, amint meglátom belépni Sehunt. Egy törölköző van a derekán, fedetlen mellkasán éktelenkednek a hegek, az arca hitetlenkedést tükröz.

– Most mi a bajod? – megáll előttem. – Nem kértem meg a kezed.

– De ezek szerint tervezed, nem?

– Nem, de ezzel most megbántottál. Azt hittem, hogy szeretsz – homlokát ráncolja.

– Sehun, ez nem-

Hirtelen az ágyra dönt, és egy csókkal fojtja belém a szót. Pillanatnyi meglepettségem után nyugodtan tűröm, s visszacsókolok, de hamar elhúzódik.

– Sehun-

– Shh, egy szót se – határozottan hallgattat el.

Hónom alá nyúlva följebb húz az ágyon, hogy a lábaim ne érjenek a földre, majd a rajtam lévő törölközőt széthajtja. Ott folytatja, ahol a fürdőben abbahagyta, két ujját habozás nélkül belém nyomja. Felsóhajtok, miközben megfogom és rászorítok a vállaira.

Nem húzza sokáig az időt, percekkel később leveszi a derekán pihenő törölközőt, nagyobb terpeszre nyitja a lábaim, elhelyezkedik, majd fölém hajolva a könyökeire támaszkodik. Megcsókol, nyelvével végignyal az ajkaim között, amiket résnyire nyitok, hogy beengedjem. Ízlelőszerveink rögtön egymásra találnak, közben lassan behatol. Belesóhajtok a csókba, de az nem szakad meg, kezeimmel pedig körbeölelem Sehun nyakát. Lomhán kezd bennem mozogni, lábaimat felhúzom, hogy mélyebben is magamban érezhessem. A fejemből elszáll minden gondolat, kivéve az eljegyzést. Miért hozta fel? Fontolgatja a dolgot? De miért? Bár tudnám, hogy mi járhat a fejében. Sokkal könnyebb lenne a dolgom, de azzal is segítene, ha egyszerűen kimondaná, mikor mire gondol.

Mintha hallaná a gondolataimat, egy nagyobbat lök rajtam, amivel visszazökkent a valóságba. Nyögve fordítom el a fejem, ezzel megszakítva a csókunkat, de a szemeim csukva maradnak. Valamennyivel gyorsabban mozog a csípője, lehelete az arcomat cirógatja, és érzem magamon a tekintetét.

– Nézz rám – sóhajtja.

Visszafordulok felé, szemhéjaimat résre nyitva meglátom a teljesen kifejezéstelen arcát. Hajamat a fülem mögé tűri, majd végigsimít az arcélemen, és lelassul a mozgása.

– Ne gondolkodj annyit – elmosolyodik.

– Honnan...?

Nem mond semmit, csak egy rövid csókot nyom az ajkaimra.

Lassan kivilágosodik az ég, hangos szirénázással halad át egy mentő az utcán. Kinyílnak a szemeim, és a félhomályban kirajzolódik előttem Sehun alakja, aki hátat fordítva fekszik mellettem. Kinyújtom az elgémberedett végtagjaimat, majd egy halk sóhajjal igazítom meg magamon a takarót. Valamiért eltűnt minden álmosságom, pedig nem aludtam valami sokat. Túlságosan ráállt az agyam erre az eljegyzés dologra. Tényleg megkérné a kezem? Számomra ez olyan… furcsa? Vagy hihetetlen? Nem tudom. Ez a harmadik napja, hogy eljöttünk Szöulból, és Sehun máris sokat változott. Egyáltalán nem bújt elő az erőszakos énje, még a nyomát se láttam, aminek örülök. Tényleg ennyit számítana a környezetváltozás? Ismét nyújtózkodok, majd ásítok is egyet, és Sehun megmozdul mellettem.

Felém fordul, meglepetten pislog.

– Miért nem alszol? – rekedt, ezért megköszörüli a torkát.

– Felébresztettelek?

– Nem, vagyis de – hirtelen változtat.

– Most akkor melyik?

– Felébresztettél – ismét elfordul.

Egy ideig figyelem a hátát, majd közelebb mászok hozzá, egyik kezemmel átkarolom, államat a testére támasztom.

– Megint rémálmod volt?

– Nem – vágja rá.

– Akkor...?

Szabad kezemmel a tarkóját cirógatom, érzem, hogy libabőrös. Várok a válaszára, de nem hajlandó megszólalni. Eltelik pár csendes másodperc, majd megszakítom a némaságot.

– Sehun?

Felülök, megfogom a vállait, azoknál fogva a hátára fordítom, s fáradt szemekkel néz rám.

– Te nem is aludtál?

Nem válaszol, leveszi rólam a tekintetét. Az éjjeliszekrényen lévő digitális órára pillantok, amin pirosan világítanak a számok. Hajnali négy óra van, és biztosra veszem, hogy Sehun eddig egy szemhunyásnyit se aludt.

– Miért nem válaszolsz?

– Nem aludtam semmit! – rám förmed. – Most örülsz?!

– Jól van – halkan szólok hozzá. – Miért nem aludtál? – nyugtatásképp a karját simogatom.

– Mert nem akartam, hogy megint az ordítozásomra ébredj...

– Mi? Féltél, hogy megint rémálmod lesz, és ezért inkább ébren maradtál? – összeszorul a mellkasom, ahogy ezt kimondom.

Nem mond semmit, tehát igen. Visszafekszek mellé, szorosan átölelve bújok hozzá.

– Aludnod kell… Ne érdekeljen, ha rosszat álmodsz – elhallgatok egy időre, amíg kitalálok valami jó indokot –, ha felébresztesz, akkor szexelünk egyet, és visszaalszunk.

– Micsoda? – meglepetten néz rám.

– Jól hallottad, úgyhogy aludj.

Egy gyerekes vigyor terül el az arcán, felém fordul, és egy puszit ad a homlokomra. Tudtam, hogy ez be fog válni, ezek szerint bármire rá lehet venni egy menetért cserébe.

Dél van, és még mindig úgy alszik, mint egy csecsemő. Eszem ágába sincs felébreszteni, ezért halkan osonok az ágy végében lévő szófához, amin a tegnapi ruhái vannak gondosan összehajtva. Telefonját kiveszem a nadrágja zsebéből, majd a lehető leghalkabban megyek ki a konyhába. Leülök az egyik székre, és az iPhone egy billentyűzárral lep meg. Úgy tűnik, Sehun nem szeretné, hogy a telefonjában turkáljak, de ennyivel nem tud kifogni rajtam. Találomra összekötöm a karikákat egy egyszerű, négyzet alakban. Hát ez túl könnyű volt. Kétlem, hogy ennyire buta lenne, talán azt gondolhatta, hogy rögtön bonyolultabbal fogok próbálkozni.

Nem akarok kutakodni, de a vállamon ülő kisördög mégis rávesz, hogy megnyissam az üzeneteket.

Suho

Ki foglak nyírni

Az egész ismeretségetek alatt

titkolózni és hazudozni fogsz

előtte, vagy mi?

Nem, de azt se akarom,

hogy te mindent elmondj neki.

És ezzel engem szúrsz hátba,

ha nem tűnt volna fel...

Nem ellened vagyok, erre már

rájöhettél volna

Nem számít, csak tartsd a szád,

… különben tényleg halott leszel

Jól van.

Én a helyedben azért

elgondolkoznék, és őszintébb

lennék Hyerivel. Sok dolgot

elvisel miattad.

Blah blah blah

Ne legyél gyerekes,

tudod, hogy igazam van.

Blaaah blaaah

…

Megyek, megdugom a kádban

Diszkrétebben is kezelhetnéd

a dolgaitokat

Megnyugtat, hogy Joonmyun csak egy halálos fenyegetést kapott, ugyanakkor elgondolkoztat Sehun hozzáállása. Csak előttem játssza a jófiút, aki hirtelen megjavult? Lassan már semmit se értek. Ki is lépek az üzenetekből, mielőtt még jobban összezavarodnék. Hirtelen csörögni kezd a telefon, Luhan nevével a kijelzőn. Mielőbb felveszem, hogy a hangos dallam elhallgasson.

– Szia – bizonytalanul szólok bele.

– Öhm… Hyeri? Mi van Sehunnal?

– Alszik.

– Alszik? Ó, akkor mindegy-

– Várj – közbeszólok, mielőtt letenné –, ráérsz most?

A partra érve rögtön megpillantom őt, az egyik padon ülve. Meredten néz maga elé, észre sem vesz, amikor leülök mellé. Csendesen figyelem az arcát, kerek szemei pislogás nélkül figyelik a távolabb lévő hullámokat.

– Luhan?

Sűrűn pislogva néz rám, kell neki néhány másodperc, mire magához tér.

– Ne haragudj – elmosolyodik. – Kicsit elkalandoztak a gondolataim.

– Nem akartalak megzavarni, és köszönöm, hogy szánsz rám egy kis időt.

– Ugyan, bármikor.

– Elmondanád, hogy mi volt ez az egész Sehunnal?

– Mi? – a mosolya eltűnik.

– Ő elmondott mindent, de tőled is hallani szeretném.

Minden az arcára van írva, úgy érzi magát, mint aki bajba keveredett. Ez erős gyanút ad arra, hogy Sehun ismét hazudott.