35. Fejezet

 – Elmondanátok, hogy honnan ismeritek egymást? – meglepetten, enyhe zavartsággal pislogok a két ellenségesen viselkedő fiúra.

Sehun elengedi a kezem, közelebb lép Luhanhoz, és döbbenten figyelem, ahogy megölelik egymást. Csendesen telnek a másodpercek, csak halk suttogást hallok felőlük. Próbálok egymagam rájönni, hogy mi folyik itt, de nem megyek sokra. Valószínűleg régi ismerősök lehetnek, de ennek mekkora az esélye, hogy Sehuntól több száz kilométerrel távolabb Luhannak öntöm ki a szívem, és kiderül, hogy ők ketten ismerik egymást? Tényleg ilyen kicsi lenne a világ? Megvárom, amíg elengedik egymást, és magyarázatot követelő tekintettel figyelem őket.

– Én is állami gondozásban voltam – mosolyogva magyarázza Luhan.

– Ezt elfelejtetted említeni…

– Én nem tudtam, hogy Sehunról beszélsz, vagyis… csak sejtettem, hogy róla lehet szó – az említett felé pillant.

Egyedül lépek be a lakosztály ajtaján, magukra hagytam a fiúkat, hogy nyugodtan beszélgethessenek. Számomra nagyon furcsa ez az egész, de nem tud meglepni már semmi. Elfekszek az ágyon, és a szemem sarkából megpillantom Sehun telefonját. A fejem fölött kigyullad egy képzeletbeli villanykörte, kezembe veszem az iPhone-t. Szerencsére semmi zárolás nincs rajta, egyszerűen elhúzom a csúszkát, és kutakodás helyett egy hívást indítok. Türelmesen várok a válaszra, ami hamarosan érkezik is.

– Mr. Park már rajtam keresett. Gáz van? – Suho aggódó hangja mosolyra késztet.

– Szia, Joonmyun…

– Hyeri? Sz-szia...

– Ne ijedj meg, minden rendben, csak beszélni akartam veled.

– Értem – kifújja a levegőt.

– Ismersz egy Luhan nevű srácot?

– Luhan?

– Ühüm.

– Luhan… – gondolkozik. – Ismerősen hangzik, miért?

Néhány szóval vázolom a helyzetet, de úgy tűnik, hogy benne egy kérdést se vetnek fel a történtek, ami szintén különös.

– Tényleg furcsa, de szerintem ne foglalkozz ezzel…

– Suho, te tudsz valamit, amit én nem? – gyanakodva kérdezem, de válasz nem jön. – Suho?

Egy halk sóhajt hallat, ami már több mint különös. Tudom, hogy folyik valami a háttérben, amiről én nem tudok, és azt érzem, nem is akarják, hogy tudjak róla.

– Joonmyun! – felpattanok az ágyról, feszülten mászkálok fel-alá. – Kérlek… Mi az?

– Nem lehet, nagyon sajnálom…

Tudtam! Történt valami, amiről nem tudok. Megőrülök ettől, hogy mindig van valami, ami a boldogságom útjába áll. Azért jöttünk ide Sehunnal, hogy végre nyugalom legyen, de most megint azt érzem, hogy minden elromlott.

– Joonmyun – határozottan szólítom meg. – Mondd el, kérlek…

– Jól van – megadóan sóhajt –, de nem akarom, hogy ebből is baj legyen.

– Nem lesz, csak tudni szeretnék róla.

– Amíg ugye otthon voltál… Hát szóval… – húzza az időt. – Sehun elment pár napra Gyeongnamba, mert aggódott, hogy valami bajod esik.

Így már mindent értek. Ezért tudott olyan jól tájékozódni a szállodában és a környéken.

– És Luhan…?

Hirtelen kikapják a telefont a kezemből, megfordulok, és Sehun bosszús pillantásával találom szembe magam.

– Ezért később számolunk – közli Suhoval, majd lerakja. – Hyeri, én-

– Ezt miért nem mondtad? – hátrálok előle. – Mit titkolsz még előlem?

– Semmit.

– Miért nem tudsz velem őszintén beszélni?! – hisztérikusan förmedek rá. – Miért kell folyton titkolóznod?!

Megbánó tekintete homályosodik előttem, ahogy könnyfátyol húzódik a szemeim elé. Sehun megpróbál megérinteni, de elhúzódok tőle.

– Így ne várd el, hogy megbízzak benned – szipogok.

– Luhan sose volt állami gondozásban. A parton ismertem meg, amikor te.

Akkor az az ölelés csak egy színjáték volt, amivel feltűnés nélkül beszélték meg, hogy milyen hazugságot toljanak elém.

– Szóval követtél, és lefizetted Luhant, ha legközelebb lát beszéljen rá, hogy keresselek meg?

– Nem fizettem le.

A fejem lüktetni kezd, nekem ez túl sok. Nem tudok semmit, és már nem is értek semmit. Nekem ehhez már nincs erőm, besokalltam. Felszínre tör minden eddig visszatartott könnycsepp, és igazából fogalmam sincs, miért sírok. Csalódottság, vagy csak a felgyülemlett frusztráció?

Sehun magához húz, szorosan a karjai közé zár. Nem ölelem át, de nem is lököm el magamtól.

– Sajnálom – simogatja a hátam. – Ígérem, hogy nincs több titok.

Türelmesen megvárja, hogy megnyugodjak. Letörlöm a könnyeket, vagyis inkább csak elkenem. Sehun elenged, halvány mosollyal néz rám, és a pólója aljával törli szárazra az arcom. Én is be fogok csavarodni ettől a sok bonyodalomtól, ami körülöttünk zajlik. Egyre jobban vágyok egy gondtalan, problémamentes életre, ami nem tudom, hogy lehetséges-e Sehun mellett.

– Hyeri – mély csodálattal mondja ki a nevem –, nem is tudom mi lenne velem nélküled…

– Most miért mondod ezt?

– Minden nap el fogom mondani, hogy tudd, milyen fontos vagy nekem.

Meghatnak a szavai, mintha egy szappanoperába kerültem volna. Minden egyre bizarrabb, és azt még mindig nem tudom elhinni, hogy mindez velem történik. Miért pont én? Miért én keveredtem ide? Mi lett az eddigi, unalmas életemmel? Visszakapom valaha?

A kádban fekve ismét felsorakoznak bennem ezek a kérdések. Rájöttem, hogy Sehun olyan, mint egy háromdimenziós kép, ha megfelelő szögben tartod, akkor meglátod, hogy mit ábrázol valójában, különben csak elmosódott, homályos foltokat látsz. Sehun csak a megfelelő környezetben képes magát adni, de elég nehéz lenne ilyet találni, mert mindegy, hogy hol vagyunk, mindig történik valami.

Kinyílik a fürdő ajtaja, Sehun egy szál alsónadrágban és törölközővel a vállán lép be.

– Még nem végeztél? – vállat von. – Nem számít…

Ledobja a törölközőjét, s az alsónadrágját is leveszi. Elég nagy a kád, hogy ketten kényelmesen elférjünk benne, de nem akartam, hogy csatlakozzon.

– Várj, nem a-

A mondatom feléig se jutok el, kis lendülettel fekszik be mellém, de a vizet így is felfröcsköli, bele az arcomba. Felülök, tenyereimmel megtörlöm a szemem környékét.

– Muszáj volt?

– Aha – jókedvűen cseng a hangja.

Fogalmam sincs, hogy mitől ilyen szórakozott, de nem is foglalkozom ezzel. Ő is felül, elhelyezkedik a hátam mögött, és óvatos mozdulatokkal kezdi masszírozni a vállaimat. Ellazulok, lehunyom a szemeim. Nem telik el sok idő, és lőttek is a kellemes hangulatnak, amikor kezei elindulnak a melleim felé.

– Sehun – megfogom a csuklóit –, ne.

– Miért ne? – egyenesen a fülembe suttog.

Remegő sóhajt hallatok, hagyom, hogy a melleimre markoljon. Felbátorodva zárta őket az ujjai közé, és ezzel ismét kicsal belőlem egy sóhajt. Talán beválik a módszere, és szex közben én is megfeledkezek minden problémáról. Sehun hátra dől, engem is magával húz, így a hátam a mellkasára, a fejem pedig a vállára érkezik. Egyik kezével megfogja az állam, és maga felé fordítja az arcom, hogy megcsókolhasson, a másik keze pedig elindul lefelé, és meg se áll a szeméremdombomig.

34. Fejezet

Nyúzottan, fáradtan szállok ki az autóból. Nyolc óra van, az esti levegő kissé hűvös, és tele vagyok vegyes érzelmekkel. Némi biztonságérzetet nyújt a tudat, hogy a szülővárosomban lehetek, ugyanakkor félek is, mert nem tudom, hogy mi járhat Sehun fejében. Arca semmilyen érzelmet nem mutat, mellém sétál, majd nekidől a mercedes oldalának.

– Biztos nem akarsz bejönni? – megfogom a kezét.

– Nem tartom jó ötletnek, hogy találkozzak a szüleiddel… – csóválja a fejét. – Nem tudnék a szemükbe nézni.

Lábujjhegyre állok, hogy egy puszit tudjak nyomni az arcára, elengedjük egymás kezét, és bemegyek a házba. Villanyt kapcsolok az előszobában, majd egyenesen a szobám felé veszem az irányt, de megtorpanok, amint meghallom édesapám erélyes hangját.

– Hyeri!

Megvárom amíg kisétál a nappaliból. Tekintete szigorú, látom rajta minden gondolatát, amikből úgy tűnik, anyának nem sikerült megértetnie vele a helyzetem.

– Apa, majd később megmagyarázom.

Elindulok, de megragadja a karomat, ezzel megállít.

– Hova sietsz? És hol a kis barátod? – visszafogott bosszúsággal morogja a kérdéseket.

Nem válaszolok, elhúzom a kezem, és bemegyek a szobámba, de ő követ.

– Kérdeztem valamit!

Nem figyelek rá, kihúzom az ágyam alatt lévő táskát, és a szekrényemből kivett ruhákat beleteszem.

– Hozzád beszélek!

– Elmegyek vele – higgadtan válaszolok.

– Nem mész sehova! Nem engedlek el azzal a szemétládával! Mégis miért mentél vissza hozzá?!

Abbahagyom a pakolást, apám felé fordulok.

– Mert szeretem őt, és vele akarok lenni – határozottan cseng a hangom.

– Elment az eszed? – elképedve sziszeg.

– Felnőtt vagyok, el tudom dönteni, hogy nekem mi a jó.

Még néhány ruhadarabot elpakolok, majd összehúzom a táska cipzárját, és a vállamra kapva elindulok. Elhaladok az édesapám előtt, aki nem próbál megállítani. Benézek a szobájukba és a nappaliba is, de anyát sehol se látom, ezért kimegyek.

– Mehetünk – megállok Sehun előtt.

– Történt valami? – aggódó tekintettel kérdezi.

– Nem.

Kinyitom az anyósülés felőli ajtót, beülök, és a táskát a lábaim közé dobom. Próbálok úgy tenni, mintha minden rendben lenne, mert nem akarom a saját problémáimmal is aggasztani Sehunt, de ez nem könnyű. Mardos a bűntudat, hogy tiszteletlen voltam az édesapámmal, de bízom abban, hogy ezt később még rendbe tudom hozni.

Ölbe tett karokkal, merev tekintettel bámulok ki a tengerpartra néző, hatalmas ablakon. A kivett lakosztályunk úszik a luxusban, és egyszerűen nem tudom megérteni, hogy Sehunnak miért van szüksége a kényelemre és a csillogásra. Rosszul érzem magam ebben a modern közegben.

A hátam mögül hideg kezek fonódnak a derekam köré, és forró lehelet cirógatja a nyakam. Beleremegek a két ellentétes érzésbe, de a szemeim továbbra is a tengert figyelik.

– Mi a baj? – Sehun halkan suttog a fülembe.

– Semmi…

– Látom, hogy van valami – az ablak üvegén lévő tükörképen találkozik a tekintetünk.

– Miért kell neked mindig, mindenből a legdrágább? – terelem a témát.

– Mert így érzem jól magam – megfogja a vállaim, maga felé fordít, és kezei a nyakamon pihennek meg –, és a legjobbat akarom neked.

– De nekem erre nincs-

– Ne vitatkozz – elmosolyodik, majd egy finom csókkal jutalmazza az ajkaimat.

Ilyenkor érzem azt, hogy ez az igazi Sehun, az ilyen pillanatokban látom a valódi személyiségét. Hosszasan csókol, majd homlokát az enyémnek dönti.

– Menjünk aludni… – motyogja.

Kézen fog, és a makulátlanul tiszta, csillogó padlón csoszogva vezet a fényűző hálószoba felé. Nem kapcsolja fel a villanyt, nem is értem, hogy egy idegen helyen hogyan tájékozódhat ilyen jól, teljes sötétségben. A kezemet fogva segít, hogy ne menjek neki valaminek, majd lefekszünk az ágyra, ránk húzza a takarót, és átölelve magához húz. Nem tudom miért, de a sírás fojtogat, mikor a mellkasához bújok. Óvatos mozdulatokkal simogatja a hajam, amitől hamar elalszok.

Valami hangos zajra ébredek, felemelem a fejem, és látom, hogy az éjjeliszekrényen világít valami. Megdörzsölöm a szemeim, és kell pár másodperc, hogy magamhoz térjek.

– Sehun… – finoman nyomkodom a mellkasát. – Sehun, csörög a telefonod.

– Mi van? – álmosan nyöszörög.

Neki is feltűnik az egyre zavaróbb hang, a telefonjáért nyúl, és felveszi.

– Miért hívsz az éjszaka közepén…?

– Hol vagy?! – még én is hallom a vonal túlsó végéről jövő kiabálást, és megismerem Mr. Park hangját.

– Gyeongnamban.

Már nem kiabálás a válasz, így én nem hallom. Nem tudom, hogy mi történhetett, nem gondoltam volna, hogy tanúja leszek annak, hogy Mr. Park Sehunnal kiabál.

– Hyerivel… Mondom, Hyerivel – ismétli. – Jól van… Szia.

Leteszi, visszafordul felém, majd újra átölelt.

– Baj van? – aggodalmasan kérdezem.

– Nincs – egy puszit nyom a homlokomra. – Aludj.

Arra ébredek, hogy valaki simogatja az arcom. Kinyitom a szemeim, de azonnal be is csukom őket, mert az erős fény szinte az agyamig hatol. Sehun elkezd puszilgatni, először csak az arcomon, majd a nyakamon is.

– Elég – kuncogva tolom el magamtól a fejét.

– Kívánlak.

Egy sóhajtással kezdem nyitogatni a pilláim, amíg hozzá nem szokok a világossághoz. Kirajzolódik előttem Sehun arca, szemei vágytól csillognak, és már a derekamat simogatja, gyűrögetve a rajtam lévő pólót.

– Nem szexelni jöttünk – leveszem magamról a kezét.

– Attól még csinálhatjuk.

– Nem. Várj, amíg felébredek, aztán elmegyünk sétálni.

– Sétálni? – fintorog. – Az olyan elavult, én dugni akarok.

Egyre bosszúsabbnak tűnik, de most nem fogom beadni a derekam, különben sose tanulja meg, hogy nem mindig az van, amit ő akar. Sértődötten kel fel az ágyról, de nem figyelek rá, átfordulok a másik oldalamra, és újra becsukom a szemeim.

– Most tényleg nem szexelünk? – a hangja távolabbról jön.

– Tényleg.

Felerősödik bennem a magabiztosság, amikor hallom, hogy kimegy. Büszkeséggel tölt el, hogy nemet tudtam mondani neki, de meglepően hamar feladta a próbálkozást.

Félórányi lustálkodás után felkelek, és Sehun keresésére indulok, mert furcsán nagy a csend. Bejárok minden helyiséget, konyha, fürdő, nappali, de sehol senki. Hallottam volna, ha elmegy valahova, de az lehetetlen, hogy felszívódott. Elkap az aggodalom, újra átnézek mindent, majd utolsó ötletként összekapom magam, és felöltözök, hogy elinduljak megkeresni.

Lenyomom a kilincset, hogy elhagyjam a lakosztályt, de az ajtó magától nyílik, és Sehun meglepetten torpan meg előttem.

– Hol voltál? – hirtelenjében levegőt is alig kapok, de mégis megkönnyebbülök.

– Reggelit hoztam – értetlen tekintettel emeli meg a kezében lévő szatyrot. – Nem tudtam, hogy meddig fogsz még fetrengeni az ágyban, ezért elmentem kajáér'.

– Megijesztettél – finoman lököm meg a vállát.

Hatalmas kő esett le a szívemről, bár egy kicsit furcsállom, hogy egy idegen helyen ilyen könnyen eligazodik.

Egyik kezemben tartom a papucsom, talpam belesüllyed a kellemesen meleg homokba. Nosztalgikus érzés tölt el, ahogy a tengerben fürdőző és a parton napozó embereket figyelem. Csendesen sétálunk, egy lopott pillantást vetek Sehunra, aki nem fest valami jól. Napszemüvege mögött, összevont szemöldökkel vizsgálja az embereket, és halkan, de szaporán veszi a levegőt. Szabad kezemmel megfogom az övét, ujjainkat összefonjuk, és egy könnyed mosollyal néz le rám. Úgy tűnik, ennyi elég volt ahhoz, hogy megnyugodjon, ezért nem is mondok semmit.

Különös érzés kézen fogva sétálni a parton azzal az emberrel, akiről tudom, hogy az elmúlt időben szörnyű dolgokat tett. Most is csak egy megszeppent kisfiút látok, aki rögtön megnyugszik, ha foghatja valaki kezét. Azt hiszem mégis jó ötlet volt idehozni.

– Hyeri? – egy ismerős hang zökkent ki a gondolataimból.

A hang tulajdonosát keresve azonnal meglátom Luhant, aki mosolyogva sétál felénk. Sehun szorít egyet a kezemen, de figyelmen kívül hagyom.

– Luhan?

Elkerekedett szemekkel nézek fel Sehunra, amikor ő mondja ki a nevét. Napszemüvegét a homlokához emelve, szúrós tekintettel nézi a kínai fiút.

– Ti ismeritek egymást? – ledöbbenve, felváltva figyelem őket, ahogy gyilkos pillantásokat vetnek a másikra.

33. Fejezet

Vigasz

Másnap kissé nyúzottan, de jókedvvel ébredek. Kinyitom a szemeim, és az első, amit megpillantok, az Sehun nyugodtan alvó arca. Kezeivel és a lábával teljesen magához láncolt, mintha attól félt volna, hogy magára hagyom az éjjel. Az egyik kezemet sikerül kiszabadítanom a szorításából, és eltűröm a frufruját, hogy teljesen láthassam az arcát. Közelebb hajolva egy óvatos puszit nyomok a homlokára, amire egy nyújtózkodással reagál, és még jobban magához húz. Fejét a nyakamba fúrja, s apró puszikat nyom a bőrömre, amit kuncogva fogadok.

– Hogy aludtál? – a hajába túrok.

Újabb puszikkal halmoz el, felfelé araszol, majd a számra ad egy csókot.

– Jól – mosolyog.

Még perceken át, összebújva lustálkodunk, amíg Sehun nem gondol egyet, és rám veti magát. Súlya rám nehezedik, a nyakamhoz hajol, és csókolgatni kezd.

– Ezzel akarod kezdeni a napot? – átölelem.

– Mást nem is csinálnék egész nap – mormolja, majd elhúzódik tőlem.

A karjaimmal nem engedem messzire, visszahúzom magamhoz, és megcsókolom. Érzem, hogy elmosolyodik, kezemet az alsónadrágjához vezetem, és a vékony anyagon keresztül kezdem simogatni a férfiasságát. Belemegy a játékba, a nyakamhoz hajol, és gyengéd puszikkal halmoz el, kezeivel pedig az oldalamat simogatja. Letolom róla az alsónadrágot, és a férfiasságára markolok, amitől felnyög, majd a nyakamba kuncog. Lassan mozgatom rajta a kezem, amitől egyre nagyobb és keményebb. Nem akarja holmi előjátékra pazarolni az értékes időt, ezért eltávolodik, hogy le tudja húzni a bugyimat, majd be is hatol, miközben visszafekszik rám. Jólesően felnyögök, ujjaimat a tincsei közé futtatom, majd ismét egy csókban forrunk össze. Nem túl lassan, de visszafogottan kezd mozogni bennem, kezeimet levezetem a fedetlen hátára, és simogatni kezdem. Ujjbegyeim alatt érzek minden egyes heget, és meglep, hogy nem feszül az érintésem alatt. Bátran térképezem fel a területet, közben nyelve a számba furakszik, és egyre mélyebbre hatol odalent.

Levegő után kapkodva szakítom meg a csókot, a nyakamig felgyűri a rajtam lévő pólót, s ajkaival az egyik mellemre tapad. Kellemes bizsergés járja át a testem, az apró fájdalom ellenére is, ami csak fokozza a túltengő érzéseket.

Perceken át kényeztet a vontatott mozgásával, majd gyorsít a tempón, amitől szorosabban ölelem magamhoz, és hangosan nyögök. Újra az ajkaimat veszi birtokba, hosszasan csókol, majd áttér a nyakamra, szívogatja, csókolgatja a bőröm. Elveszek a bódító érzésekben, már látom előre, hogy ez nem lesz hosszú menet. Az időérzékem teljesen elhagyott, Sehun végig megtartotta magának az irányítást, nem hagyta, hogy bármit is csináljak.

Az utolsókat nyögöm, amikor hirtelen vált, gyorsan és keményen kezd mozogni. Több se kell, átlépek a gyönyör kapuján, a hüvelyem újra és újra összerándul Sehun körül, s a szobát az én nyögéseim töltik be. Két-három lökés után érzem, hogy forró nedv tölt meg.

Sehun zihál egy sort, majd lemászik rólam, és az alsónadrágját igazgatja, miközben bevonul a fürdőszobába. Nyújtózkodok egyet, és valamiért nem tudom leszedni a mosolyt az arcomról. Úgy érzem, mostantól minden rendben lesz, átvészeltünk egy rossz időszakot, ezek után már csak jobb lesz. Kicsit még aggaszt Sehun lelki állapota, mert a szex nem fogja megoldani a problémáit, de minden erőmmel azon leszek, hogy átsegítsem ezen a mélyponton. Feltűnik a telefonom villogása, ezért feloldom a billentyűzárat, és rengeteg nem fogadott hívást jelez. A szüleim úgy tudták, hogy csak a közeli parkba megyek, kiszellőztetni a fejem.

Felülök, elindítom a hívást édesanyámnak, és hevesen dobogó szívvel várakozok.

– Kicsim, hol vagy? Minden rendben? – aggódó hangon kérdezi.

– Minden oké – összegyűjtöm minden bátorságom –, Szöulban vagyok…

– Hol?! – magasra szökik a hangja.

– Kérlek, ne szólj apának… Holnap hazamegyek, valakivel – halkan teszem hozzá.

– Kivel?

– S-Sehunnal – suttogom.

Hirtelen jött az öltet, de talán beválik. Lehet jót tenne neki, ha egy kicsit kiszakadna a megszokott közegből. Bízom az édesanyámban, tudom, hogy támogat mindenben.

– Vele vagy? – ő is halkan beszél, de a hanglejtése dorgáló. – Mit keresel ott?

– Mindent el fogok magyarázni, de kérlek beszéld meg apával, csináljatok úgy, mintha

nem tudnátok ki ő… – másodpercekig nem jön válasz. – Rendben?

– Jól van, de nem tudom, mit fog ehhez szólni apád. Megteszem, amit tudok.

– Köszönöm, szeretlek.

Sehun boldognak tűnik, de a tegnapi viselkedése mély nyomokat hagyott bennem. Még soha, senkit se láttam ilyen elveszettnek és összetörtnek. Az autóban ülve, félve fordulok felé.

– Mit szólnál ahhoz, ha hazajönnél velem? – halkan kérdezem.

– Mi? Gyeongnamba? – meglepetten néz rám. – Miért?

– Lehet jót tenne a tengerparti levegő – mosolygok.

– De te a szüleiddel élsz… – húzza a száját.

– Nem kell találkoznod velük – megfogom a sebváltón lévő kezét. – Elmehetünk egy szállodába is, csak mi ketten.

Nem is kell többet mondanom, azonnal rábólint a dologra. Lehet, hogy nem a legjobb ötlet, de egy próbát mindenképp megér. Ha ez sem válna be, végső esetben muszáj lesz Dr. Parkhoz fordulnom, Sehun tudta nélkül.

Így belegondolva, annyira furcsa ez az egész. Fel se tudom fogni, hogy mennyi minden történt, az életem a feje tetejére fordult, egyetlen nap alatt, amikor találkoztam Sehunnal. Mintha egy film kellős közepébe csöppentem volna, olyan szürreális az egész.

Körülbelül egy hétre való cuccot pakolt össze magának, Oscart pedig Suhora bízta. Lassan sötétedik, órák óta szeljük az utakat, és Sehun fáradtnak tűnik, ugyanakkor félelmet is látok rajta. Megfogom a sebváltón pihenő kezét, s mosolyogva néz rám.

– Minden rendben lesz – próbálom megnyugtatni.

– Tudom…

Újra az útra koncentrál, engem pedig ellepnek a gondolatok. Annyira rossz őt így látni. Szerencsére ismerem a titkos fegyvert, ami csak ideiglenesen tudja elfeledtetni a gondokat, de az is valami. Huncut mosollyal nyúlok Sehun felé, és simogatni kezdem a combját.

– Nem akarsz egy kicsit lehúzódni az útról?

– Minek? – értetlenül pislog.

Nem válaszolok, kezemet az ölébe teszem, és egyből megremeg a váratlan érintésemtől.

– Szerintem ez most nem túl jó ötlet… – sóhajtja.

Kicsatolom az övét, kiszabadítom a nadrágjából, és kezembe veszem a hímtagját. Lassan kezdem húzogatni rajta a bőrt, elégedetten hallgatom Sehun remegő sóhajait. Félreáll az út szélére, de a motort nem állítja le, majd hátra dől az ülésben, és lehunyt szemekkel élvezi a kényeztetésem. Hamar megkeményedik a markomban, kicsatolom a biztonsági övem, hogy könnyedén lehajoljak, és a számba veszem a férfiasságát. Ajkaimat köré zárom, erőteljesen szívom, Sehun a hajamba markol, de nem irányítja a fejem mozgását. Halk nyögéseket, sóhajokat hallat, majd egy copfba összefogja a tincseim, hogy lássa, amit csinálok. Ütemesen mozgatom a fejem, a tövénél pedig a kezemmel izgatom.

– Ah... – egy remegő nyögést hallok, amikor teljes hosszán végigszántok a nyelvemmel.

Ismét ajkaim közé veszem a hímtagját, de ezúttal már ő diktálja a fejem mozgását. Egyre lejjebb nyom, amíg az egész hosszúsága el nem tűnik az ajkaim között. Elenged, hagyja, hogy saját akaratomból folytassam, és minden egyes alkalommal felnyög, akárhányszor megszívom a makkját. Ezt többször is megismétlem, ő közben a hátamat és a tarkómat simogatja, hogy valamit viszonozzon is.

– M-mindjárth…

Próbál figyelmeztetni, de abban a pillanatban megérzem a sós, forró spermát a számba folyni. Összeszorított szemekkel egyenesedek fel, és nehézkesen, de lenyelem a ragacsos anyagot, majd a kesztyűtartóból kivett vízből iszok rá.

– Ki is köphetted volna – kuncog, miközben visszahúzza a nadrágját.

Tarkómra teszi a kezét, magához húz, és egy puszit nyom a homlokomra, majd hálás mosollyal néz rám. Örülök, hogy ilyenkor elfelejti a gondokat, de nem tudom, hogy képes lennék-e folyton ezt tenni, akárhányszor rosszul érzi magát.

32. Fejezet

Az élet értelme

 Sehun álomba sírta magát mellettem. Egyenletesen szuszog, karjával még mindig szorosan ölel, feje a mellkasomon pihen. Én nem tudok elaludni, túlságosan elleptek az aggódó gondolataim. Az egésznek Sehun édesapja az oka, talán ő lehet a megoldás is. Még nem tudom, hogy mihez fogok kezdeni, de ez kiindulási pontnak jó lesz.

Lassan elálmosodok, az elalvás szélén vagyok, amikor Sehun erősen megszorít, és fájdalmas nyögéseket hallat. A szemeim kipattannak, azonnal ébresztgetni kezdem.

- Sehun – a vállait rázogatom. – Sehun, ébredj!

Pár másodpercig szólongatom, végül a szemei kinyílnak, felébred, de még mindig erősen szorít. Lebontom magamról a karját, felülök, és villanyt kapcsolok. Ugyan azt a rémült tekintetet látom, mint minden álma után.

- Jól vagy? – megfogom a kezét, hüvelykujjammal simogatom.

Nem válaszol, egy megkönnyebbült sóhajt hallat. Halk nyöszörgésekkel felül, csak ezután néz rám.

- Megint azt álmodtam...

- Sehun, ez csak egy álom – próbálom nyugtatni. – Miért tartasz ilyen nagy dolognak egy álmot?

- Mert sokszor valóra is váltak.

Megrémülök, de leplezem. Nagyot nyelek, hogy eltüntessem a gombócot a torkomból, szabad kezemmel megsimogatom Sehun arcát, és elmosolyodok.

- Itt vagyok melletted, minden rendben lesz... – halk vagyok, szinte suttogom a szavakat.

Lehunyja a szemeit, fejét a tenyerembe hajtja. Teljesen megváltozott, már köze sincs ahhoz az emberhez, aki az eltávolodásunk előtt volt. Most egy sebezhető, elveszett kisfiúnak látom, aki kétségbeesetten kiabál segítségért.

- Örülök, hogy visszajöttél – rám néz.

Egy apró mosoly van az arcán, de ez se tudja elrejteni előlem a szomorú, megtört lelkét.

- Ne haragudj, hogy felébresztettelek – elveszi magától a kezem, visszafekszik.

Lekapcsolom a lámpát, majd én is így teszek. Ő a hátán fekszik, mellé bújok, és mellkasára hajtom a fejem, hallgatom a szíve heves dobbanásait, miközben átkarol.

„... az egyetlen dolog, ami boldoggá tud tenni...” –jutnak eszembe a szavai.

Boldoggá akarom tenni Sehunt, és ez elnyom bennem minden visszatartó erőt. A hasán pihenő kezemmel végigsimítok a pólóján, lassan haladok lefelé.

- Mit csinálsz? – szinte rémülten kérdezi.

Nem válaszolok, alsónadrágján keresztül kezdem simogatni a még puha, ernyedt férfiasságát. A vékony anyagon keresztül érzem, hogy kezd keményedni, Sehun hosszan felsóhajt.

Kezemet újra felcsúsztatom az alsója korcáig, benyúlok alá, és lüktető hímtagjára markolva, lassan kezdem húzogatni rajta a bőrt. Mellkasa a fejem alatt egyre szaporábban emelkedik, a szíve egy pillanat alatt felgyorsul, és olyan erővel pumpálja a vért, hogy szinte érzem az arcomnak ütődni, minden egyes dobbanásnál.

Egyre nagyobb és keményebb a kezemben, gyorsítok, és beharapott ajakkal figyelem a takaró mozgását.

- Ah! – hangosan felnyög.

Szaggatott légvételei cirógatják a hajam, kezével szorítja a vállamat, de nem olyan erővel, hogy fájjon. Nedves, forró tagját kiveszem az alsónadrág alól, hogy kényelmesebben tudjam tovább izgatni.

Percekig folytatom, már kőkemény a kezemben, a gyomrom remeg az izgalomtól, ahogy hallgatom Sehun nyögéseit, sóhajat. Váratlanul, hirtelen mozdul, maga alá teperve rám nehezedik a súlyával, lábaim közé fekszik.

- Benned akarok elélvezni – halk, kéjsóvár hangon suttog.

Megcsókol, majd áttér a nyakamra, gyengéden szívogatja a bőröm. Egyik kezét levezeti kettőnk közé, nem habozik, azonnal a bugyimba nyúl, ujjait végighúzza a nyílásomon, amitől felsóhajtok. Másik kezével mellettem támaszkodik, a hajába túrok, és a rég tapasztalt, felemelő érzéstől megmarkolom a tincseit. Szörnyen hiányzott az érintése, és erre most jöttem rá, eddig csak a tudatalattim sóvárgott utána. Gondtalanul, két ujja is a hüvelyembe nyomódik, ki-be mozgatja őket. Egy éles sóhaj szökik ki az ajkaimon, érzem, hogy még jobban benedvesedek, a testem felhevül. Sehun ajkai továbbra is a nyakammal vannak elfoglalva, a hajánál fogva, finoman húzom fel a fejét, hogy megcsókolhassam. Nyelveink azonnal összetalálkoznak, vad és izgató táncot lejtenek, simogatják egymást.

Az ujjak kihúzódnak belőlem, ismét Sehun férfiassága nyomódik a szeméremdombomhoz. Csípője lassú mozgásba kezd, felnyögök az érzéstől, ahogy a csiklómhoz dörzsöli magát. Megszakad a csókunk, de a szemeim csukva maradnak. A súly eltűnik rólam, a bugyimat türelmetlenül rángatja le rólam két, forró kéz. Néhány másodpercig nem érzek semmit, majd Sehun a lábaim közé ül, automatikusan szélesebbre nyitom őket. Tenyereivel végigsimít a combjaimon, érintése perzseli a bőrömet. Még helyezkedik a lábaim között, majd megérzem a makkját, ahogy párszor végighúzza a bejáratom felületén. Felsóhajtok, a gyomrom megrándul, a lábaim maguktól fonódnak a dereka köré.

- Lefeküdtél valakivel, amíg otthon voltál? – még mindig simogat.

Résnyire nyitom a szemeim, megpillantom a kifejezéstelen tekintetét.

- Hm? – sürget a válaszadásra. – Igen vagy nem?

Számonkérő a hangja, és ez nem tetszik, hiszen ő több nővel is együtt volt, míg én otthon szenvedtem miatta.

- Igen – hazudom.

- Hm... Nagyon remélem, hogy hazudsz, ugyanis te csak az enyém vagy,és nem adlak senki másnak.

Egy sejtelmes mosolyra húzom az ajkaimat, és újra becsukom a szemeim. Lassan, óvatosan kezd behatolni, a sok nedvtől könnyedén csúszik belém, de így is érzem a feszülő érzést, amitől felszisszenek. Megáll, lomha mozgásba kezd, de csak addig, amíg már bennem van, és ujjai még mindig a combjaimat cirógatják. Minden behatolással egyre beljebb halad, percekig eltart, de sikerül fájdalommentesen, tövig belém nyomnia magát.

- Tudtam, hogy hazudsz... – halkan kuncog. – Jól összeszűkültél.

Nem tudok válaszolni, egy szót se tudok kipréselni magamból. Megáll, amíg a könyökeire támaszkodva rám fekszik. Lassan mozog bennem, de az érzés valamiért sokkal intenzívebb, mintha keményen döfködne. Újra felébred bennem a rég tapasztalt érzés, a gyomrom összeszorul, odalent bizsergek, és minden porcikám lángol a Sehun iránti vágyamtól. Karjaimat a nyaka köré fonom, halkan sóhajtozok alatta.

- Annyira hiányoztál – a nyakam hajlatába csókol.

Begyorsít, keményebben lök, és a sóhajaimból nyögések lesznek. Lábaimmal szorítom a derekát, próbálom minél közelebb húzni magamhoz, hogy még jobban érezhessem. Nem tudok betelni vele, a vágy még mindig marcangol.

- M-mégh... – nyögöm.

Eleget tesz a kérésemnek, ezúttal nagyobbakat lök rajtam, teljes hossza dörzsöli a hüvelyem falát. Megfeszülnek az izmaim, karjaimmal magamhoz húzom Sehunt, hogy egy csókkal magamba fojtsam a kitörni készülő nyögdécselést. Halk sóhajokat, visszafogott nyögéseket lehelek a szájába, míg ő finoman csókol. Rossz tudni, hogy nemrég egy másik lánnyal kefélt, és lehet, hogy az elmúlt három hétben megcsókolt valaki mást is, de azzal nyugtatom magam, hogy most velem van, és ez a fontos.

A hátam alá nyúl, és egy határozott mozdulattal átfordul velem, így én kerülök felülre. Felegyenesedek, tenyereimmel a mellkasára támaszkodok, és ütemesen lovagolok rajta, olyan tempóban, amit őt diktál. Elengedi a derekam két oldalát, fejét hátra vetve sóhajtozik, amit beharapott ajkakkal figyelek. A testem olyan forró, mintha tűzben égnék, Sehun homlokán pedig már gyöngyöznek a verejtékcseppek. Egyre erősebb a gyomromat összefacsaró érzés, ami szépen lassan araszol az alfelem irányába. Sehun hamar megunja, hogy nem övé az irányítás, ezért felül, és egy csókkal teper újra maga alá, a fejem az ágy végébe kerül. Ülve marad, kezei ismét megmarkolják a derekamat, és elveszítem a fonalat, ahogy hirtelen gyors fokozatra kapcsol a mozgása. Minden lökésével hozzám ütődik az ágyéka, a bőrünk jellegzetes, csattanó hangot hallat, párhuzamosan az ütem gyorsaságával. Szemhéjaim lecsukódnak, a mellkasom elemelkedik az ágytól, és nem tudom visszatartani a szüntelen nyögdécselésem, amik elnyomják Sehun halk sóhajait, morgásait.

A gyomromból kiinduló érzés leér a hüvelyemhez, a hátam ívbe feszül, nyögök minden egyes alkalommal ahogy az alfelem lüktet, összehúzódik. Elveszek a bódító érzésben, megszűnik az önuralmam, és szirénaként nyöszörgök, az ágy lepedőjét szorongatva.

Sehun még mindig hevesen mozog bennem, hajtja magát a csúcs felé, ezért én még mindig csak élvezek alatta. Nem telik sok időbe, egy hangos, mély nyögéssel elélvez, forró spermája megtölt, majd rám dől.

Telnek a percek, a zihálásunkon kívül semmi mást nem lehet hallani. Kihúzódik belőlem, mellém fekszik, és a hátára fordulva, lehunyt szemekkel pihen. Kezem a nyakára vezetem, a pólója szélén érzem, hogy nedves az izzadtságtól. Magam felé fordítom a fejét, és közelebb hajolva egy puszit nyomok az ajkaira.

Felnyitja a szemeit, amik boldogságtól ragyognak a sötétben, és mosolyogva magához húz. Ez egy igazi, őszinte mosoly, aminek a látványa melengeti a szívem. Sikerült felvidítanom, és eszébe juttattam, hogy ha másért nem is, de ezekért a pillanatokért érdemes élnie.

31. Fejezet

Összetört

 Nem tudom mi járhat Sehun fejében, a hátára fordul, és kifejezéstelen tekintettel nézi a plafont. Felsóhajt, majd a csendet megtörve válaszol a kérdésemre.

- A szex eleinte egy eszköz volt számomra, amivel levezethettem a feszültséget, de most már az egyetlen dolog, ami boldoggá tud tenni. Azokban a pillanatokban nincs semmi más a világon, csak mi ketten; a gondolataim nem háborgatnak, és a problémákról is megfeledkezem. Olyankor azt érzem, hogy a normális emberek közé tartozom.

Csendesen figyelem őt, még sose hallottam ennyire őszintének.

- De ez az érzés nem tart sokáig – folytatja. – Tíz perccel később újra rá kell jönnöm, hogy még mindig ugyanaz az elmebeteg vagyok, aki mindig is voltam...

- Sehun, más is van a szexen kívül, amitől normálisnak érezheted magad.

- Például? – rám néz.

- Öhm... – elgondolkozok. – Változtass az életeden, keress munkát, szocializálódj, és legyél olyan, mint egy normális ember.

- Bár ilyen egyszerű lenne... – sóhajt. – A kinti világban bármi megtörténhet, még én se tudom, hogy miként reagálok valamire, ezért nem is megyek emberek közé, ha nem muszáj.

- De semmi nem fog történni, ha meg se próbálod.

- Tudom – egy pillanatra lehunyja a szemeit.

- Megengeded, hogy segítsek?

Ismét felém pillant. Visszafordul az oldalára, és egy halvány mosollyal az arcán átölel.

- Már azzal is sokat segítesz, hogy itt vagy...

Sehun meg akar változni, de nem mer kockáztatni. Még mindig nem látok a fejébe, de ezek után már sokkal együttérzőbb vagyok vele. Nagy levegőt veszek, mert valami olyat akarok mondani, ami valószínűleg nem fog tetszeni neki.

Meglepően nyugodtnak tűnik, ezért összeszedem a bátorságom és kimondom:

- Mit szólnál hozzá, ha megkeresnénk Dr. Parkot? – óvatosan kérdezem.

- Mi van?! – elhúzódik tőlem, felháborodott tekintettel mered rám.

- Nyugi, nem akarom, hogy visszamenj az intézetbe, csak beszélned kellene vele, biztos többet tud segíteni.

- Felejtsd el!

- Pedig-

- Nem! – kiabál. – Ezt verd ki a fejedből!

Felkel, és kiviharzik a szobából.

A fürdőszobában találok rá, a vécé fedelén ücsörög, térdeire támaszkodva fogja a fejét.

- Sehun – halkan szólítom meg, de nem reagál semmit.

Közelebb megyek, megállok előtte, és óvatosan simítok végig a barna tincsein. Egy halk sóhajt hallat, leguggolok elé.

- Nem akartam, hogy dühös legyél, csak nem tudom, hogy hogyan segíthetnék... – nem mond semmit, keresem a szavakat. – Kezdjük újra, felejtsünk el mindent, ami eddig történt, és csináljuk máshogy a dolgokat, rendben?

Nem válaszol.

- Még lehet normális életed, de nem tudok segíteni, ha te nem hagyod...

Felemeli a fejét, s kezeivel megdörzsöli az arcát, majd feszült tekintettel néz rám.

- Jól van – sóhajt. – Csak egyet kérek, hogy az agyturkászokat hagyd ki ebből.

- Rendben – vonakodva, de végül rábólintok.

- Ígérd meg!

- Megígérem – mutató- és középső ujjamat keresztezem a hátam mögött.

Egyik kezét a tarkómra vezeti, közelebb húz magához, és megcsókol. Finoman, óvatosan puhatolózik, mintha az ajkaim törékeny porcelánból lennének. A csókja tele van megbánással, csalódottsággal és bánattal. Aggódó tekintettel húzódok el tőle, kezeim közé veszem az arcát, amin ugyanezek a vegyes érzelmek tükröződnek.

- Mi a baj? – tekintetem ugrál, egyik szeméről a másikra.

- Semmi, csak... – elhallgat –, félek – alig hallhatóan fejezi be a mondatot.

- Mitől?

- Nélküled elvesztettem az irányítást, és szörnyű dolgokat tettem... Úrrá lett rajtam valami kegyetlen érzés, és nem tudtam megállítani. Mi lesz, ha ezúttal neked fogok ártani?

- Sehun, miről beszélsz? – megijesztenek a szavai.

Kerüli a tekintetem, úgy tűnik, mintha magában próbálna leküzdeni valamit. Hosszú másodperceken át várok a válaszára, majd megunom a néma csendet.

- Sehun – lágy hangon szólítom meg, megvárom amíg rám néz. – Emlékszel Oscarra? Feltétel nélkül megbíztam benned, tudtam, hogy nem fogod hagyni, hogy bajom essen. Nem tudom, hogy miért nehéz, de neked is meg kell bíznod bennem, és minden könnyebb lesz.

- Az utóbbi egy hétben bántottam a kurvákat, akiket megdugtam – bukik ki belőle. – Forró viaszt öntöttem a testükre,szex közben fojtogattam őket, és az a legijesztőbb az egészben, hogy még élveztem is. Jól esett hallani, ahogy sikítottak a fájdalomtól, jó volt látni a halálfélelmet a szemükben.

Szavai hallatán leveszem róla a kezeim, elkerekedett szemekkel nézem őt. Frusztráltan felsóhajt, miközben a hajába túr, és folytatja.

- És megerőszakoltam valakit...

A lábaim felmondják a szolgálatot, felborul az egyensúlyom, és a guggoló pozícióból a csempére ülök. Sehun lehajtja a fejét, megmarkolja a tincseit, az izmai feszülnek.

- Egy bárban találkoztunk, beszélgettünk, és a személyisége pontosan olyan volt, mint a tiéd. Hajnalban együtt jöttünk ki a bárból, hirtelen eldurrant az agyam, berángattam az egyik sikátorba, és meg... megerőszakoltam... – elcsuklik a hangja. – Majdnem megfulladt, ahogy befogtam a száját, de nem érdekelt... Ott feküdt a földön, ájultan, és megijedtem, ezért magára hagytam. Később visszamentem, de addigra eltűnt... – szipog. – Én nem akartam ezt tenni!

Hangos zokogásban tör ki. Némán, lebénulva ülök a földön, és kavarognak bennem a vegyes érzelmek. Tudom, hogy Sehun ezeket nem szándékosan tette, és ettől még jobban megrémiszt a kegyetlensége. Fogalmam sincs, hogy mit kellene most tennem. A félelemtől sikoltozva kéne futnom, a lehető legmesszebb Sehuntól, aki most teljesen összetörve zokog.

Valószínűleg megint a lehető legrosszabb döntést hozom, de mellette kell maradnom, és ezek csak még több okot adnak arra, hogy felkeressem Dr. Parkot.

Felkelek a földről, remegő lábakkal lépek Sehun elé, bizonytalanul nyúlok a kezei után, hogy ne tépje ki az összes hajszálát. Előrébb dőlve magához ölel, mivel ül, ezért a derekamnál ér el, arcát a hasfalamba fúrja, sírásának még keservesebb a hangzása.

Azt hiszem most érkezett el számára az a pillanat, amikor lelkileg teljesen összetört.

Az ágyban fekve szorosan hozzám bújik, a testemet átölelő karját cirógatom az ujjaimmal, de még mindig nem sikerült megnyugodnia. Csendesen sír mellettem, és szörnyen érzem magam, hogy nem tudok mit tenni vele.

- Nem akartam elmondani, hogy mit műveltem, amíg nem voltál velem – sírástól rekedt hangon töri meg a csendet –, de nem tudtam magamban tartani...

- Itt vagyok, most már minden rendben lesz.

Semmi nem lesz rendben, de muszáj volt kimondanom ezt a kegyes hazugságot. Aggaszt, hogy mi lesz Sehunnal, aggaszt, hogy mi történt a nőkkel, akiket bántott,és az is aggaszt, hogy mi lesz velem. Nem fogok hazudni magamnak, tartok Sehuntól. Nem tudja irányítani a benne lakozó érzelmeket, és most is elveszítheti az önuralmát, attól függetlenül, hogy vele vagyok.

Minden esetre kitartok mellette. Kitartok az összetört lelkű fiú mellett, aki szenvedéssel éli a mindennapjait. Kezd összeállni a kép... Hatalmas düh tombol benne, amit az édesapja iránti gyűlölete táplál. Sehun nem elmebeteg, ez a viselkedés csupán a gyerekkorában átélt bántalmazások szüleménye.

- Hyeri.

- Hm?

- Én nem akarok tovább élni...

- Miket beszélsz?!

- Ez nem élet. Feladom.

- Ne beszélj hülyeségeket! – szorosabban ölelem magamhoz.

Könnyek gyűlnek a szemembe, nagyon fáj így látni őt.

- Képes lennél magamra hagyni? – sírással küszködve, nehezen teszem fel a kérdést.

- Jobb lett volna, ha nem is találkozunk...

- De megtörtént és-

- És miattam te is szenvedsz. Suhonak is csak fejfájást okozok, ahogy apának is. Egy nagy csalódás az egész életem...

Úgy beszél, mint aki lemondott mindenről, feladta a küzdelmet, és nem akar tovább élni.

30. Fejezet

Ész vs. Szív

Belül fortyogok a dühtől, ami felváltotta a csalódottság érzetét. Az autóban ülve rá se nézek Sehunra, mert a látványa nélkül is már a hányinger kerülget. Haragszom rá. Most még jobban gyűlölöm, mint eddig, és alig várom, hogy hazaérjek, jó messze legyek tőle.

Már majdnem a benzinkútnál vagyunk, amikor váratlanul lehúzódik az út szélére, leállítja a motort, és felém fordul.

- Nem szeretném, ha most elindulnál – kifejezéstelen tekintete ellenére látom rajta az aggodalmat.

- Mi? – felvonom az egyik szemöldököm.

- Kimerült vagy, és az éjszaka közepén nem vezethetsz így, órákon át.

- Nem mindegy neked, hogy mi van velem? – gúny árad a hangomból. – Vagy csak azt akarod, hogy nálad töltsem az éjszakát, és még utoljára ágyba vihess?

- Nem. Egy ujjal se fogok hozzád érni.

- Hah – felnevetek. – Jó vicc.

- Komolyan mondtam – arckifejezése is ezt tükrözi.

- Se-

Elakadok, képtelen vagyok kiejteni a nevét. Értetlen pislogásokkal várja, hogy befejezzem a mondatot.

- Felejtsd el – elfordulok tőle.

- De-

- Azt mondtam, hogy nem! – hisztérikusan csattanok.

- Akkor Suhonál aludj, vagy a szöuli lakásban, nekem tökmindegy, csak pihend ki magad, mielőtt

elmész – feszülten hadar, és egy nosztalgikus érzés kerít a hatalmába.

Ugyan úgy viselkedik, mint az első napokban, pontosan olyan ingadozó a hangulata, mint akkor. Tíz perce még kiabált velem, most meg játssza az aggódó szerető szerepét.

- Jól van, akkor éjszakára maradok a szöuli lakásban... – motyogom.

Egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el a száját, beindítja a mercedes motorját, és a visszafelé vezető úton már nem szólunk egymáshoz.

Gangnam egyik felhőkarcolójának a legfelső emeletén kötünk ki. A lakás hihetetlenül fényűző és modern. Minden helyiségben a plafonba épített világítás különleges hangulatot kelt, a fényt visszatükrözi a makulátlanul tiszta, csillogó padló. A konyha minden létező eszközzel fel van szerelve; a nappaliban fehér bőrhuzatos kanapé és óriási tévé van; a fürdőszoba pedig félelmetesen hasonlít Sehunéra. A falakat különböző motívumok teszik nem mindennapivá, minden szobában a fehér és a barna világosabb árnyalatai dominálnak. De a legcsodásabb, az a hatalmas üvegfal, ami rálátást ad Szöul egy részére. Káprázó szemekkel, elbűvölve figyelem a színes fényárban úszó világot.

Követem Sehunt, aki a hálószobába megy. Itt is festői látvány nyújt az üvegfal, de a hatalmas franciaágy jobban vonzza a figyelmet. Mellette egy-egy éjjeliszekrény, a végében pedig egy - szintén fehér

bőrhuzatú - szófa van. Ezeken kívül még egy ajtó van, ami mögött a beépített szekrény található, benne egy köntössel, törölközővel és néhány ruhadarabbal.

- Kérem a telefonod – Sehun felém nyújtja a kezét.

- Minek?

- Csak add ide! – követelőzik.

Értetlenül pislogok, de végül kiveszem a zsebemből, és odaadom neki. Néhány másodpercig nyomkod rajta valamit, majd visszanyújtja.

- Hívj, ha felébredtél, és érted jövök.

Bólintok, közben megfogom a telefont, hogy elvegyem, de ő nem engedi el. Zavartan nézem a kifejezéstelen tekintetét, majd egy hirtelen mozdulattal magához ránt, és megcsókol. Egy pillanatra lefagyok a meglepettségtől, majd minden erőmmel küzdeni kezdek ellene, de a karjai túl erősen szorítanak. Hallom, hogy a telefonom koppan a földön, majd Sehun szabaddá vált keze a tarkómra vándorol, ezzel még jobban mozdulatlanná tesz. Vadul, mohón csókol, szinte fáj, ahogy tépi az ajkaimat. Nemtetszésemet csak hümmögéssel tudom kifejezni, kezeim a mellkasaink közé szorultak, s így teljesen tehetetlen vagyok. Tolni kezd, egészen addig, amíg a hátam el nem ér a falhoz, a testével pedig oda szögez. Megfogja a csuklóimat, azokat is a falhoz szorítja, és így már egy milliméternyi távolság sincs köztünk.

Nyelve átfurakszik a számba, kihasználom az alkalmat, és fogaim közé zárom az ízlelőbimbókkal borított izmot.

- Ah! – fájdalmas nyögéssel húzza el a fejét, de a szorításából nem enged.

Mindketten levegő után kapkodunk, gyűlölködő tekintettel nézem a kifejezéstelen arcát. Ismét hirtelen mozdul, egy kezével megragadja az állam, megemeli a fejem, és közelebb hajolva, egyenesen a szemeimbe néz. Szabaddá vált kezemmel a vállának feszülök, de meg se mozdul.

- Kibaszottul hiányoztál... – morogja.

Nem várja meg a reakciómat, újra a számra tapad. Hiányoztam neki? Miért mondja ezt? Csak hazugság? Egyre több kérdés tolong a fejemben, és ezekre választ akarok kapni.

Ajkaimat erősen összeszorítom, de az alsóra sikerül ráharapnia, meghúzza, és amíg a fájdalommal vagyok elfoglalva, könnyedén birtokba veszi a felsőt is. A szabadulásomhoz stratégiát váltok, egy hirtelen mozdulattal oldalra fordítom a fejem, és ezzel megszakad a csók.

- Döntsd már el, hogy mit akarsz! – zihálva, felháborodott tekintettel nézek vissza rá.

A vállán lévő kezemmel eltakarom a száját, hogy megakadályozzam az újabb csókot, és befejezhessem a mondanivalómat.

- A szemembe mondtad, hogy nem akarsz velem lenni, most hirtelen meggondoltad magad, és azt közlöd, hogy hiányoztam?! – a zaklatottságtól könnyek gyűlnek a szemembe. – Most akkor melyik az igazság?! Miért nem tudsz őszintén beszélni, miért kell hazudnod?! Ezzel rohadtul összezavarsz! Te azt hiszed, hogy én csak egy játékszer vagyok, amivel kedvedre szórakozhatsz?! Ne várd el tőlem, hogy azt tegyem, amit akarsz, mert ezek után már egy szavadat se hiszem el! Menj vissza a kurváidhoz, és azokat hülyítsd, engem pedig felejts el!

Türelmesen végighallgat, államon lévő kezével elveszi az enyémet a szája elől, és egy csókot lehel a tenyerembe.

- Tudom, hogy összezavarlak – halk szavaihoz egy halvány mosoly társul –, de hadilábon állok magammal, a szívem sajnos erősebb a józan eszemnél... – nem mondok semmit, ezért folytatja. – Nem akarom, hogy mellettem legyél, mert féltelek, de az érzéseim szétmarcangolnak, és fizikai fájdalom az, ahogy próbálom leküzdeni őket – eltűnik a mosolya. – Megjelentél az ajtóban, és egy pillanatig azt hittem, hogy ez is csak álom. A félelmemet megpróbáltam taplóság mögé rejteni, de már nem tudtam tovább ellenállni a kísértésnek...

Döbbenten meredek rá, nem tudok megszólalni és megmozdulni se. Megint sikerül teljesen összezavarnia, a szavai eljutnak az agyamig, de nem vagyok képes értelmezni őket. Túl sok ez nekem, túl zavaros minden. Megér ennyit az egész? A válasz: nem, egyáltalán nem éri meg.

Mégis végig akarom járni ezt a rögös utat, meg akarom érteni Sehunt.

- Mitől félsz? – halkan kérdezem.

- Attól, hogy még többet ártok neked.

- Akkor ne tedd.

- Önszántamból nem is tenném, soha.

Kihúzom a kezem az övéből, átkarolom a nyakát, és magamhoz húzva megcsókolom. Most se tudom, hogy mit miért teszek, de ezt Sehun mellett már megszoktam. Óvatosan kóstolgatjuk egymást, a korábbi erőszakosságának már nyoma sincs. Már nem szorít olyan erősen a falhoz, és a másik kezemet is elengedi, a derekamnál fogva ölel magához.

Új még az érzés, úgy feküdni mellette az ágyban, hogy semmi intim dolog nem történt. Hiányzik a közelsége, de ki tudja, hogy az elmúlt időszakban hány prostituált fordult meg nála, ezért képtelen vagyok hancúrozni vele, és nem fogom olyan könnyen adni magam. Meg kell tanulnia, hogy nem mindig az van, amit ő akar.

Mellkasa a hátamhoz nyomódik, keze a derekamon pihen, és egy váratlan pillanatban közelebb húz magához, merevedését érzem a fenekemhez nyomódni.

- Annyira kívánlak... – buja hangon suttogja a fülembe.

Jólesően fut végig rajtam a hideg, de elhúzódok Sehuntól, mielőtt elcsábítana. Felé fordulok, az üvegfalon bejövő fény megvilágítja az arcát, szemei csillognak a vágytól.

- Miért vagy ilyen telhetetlen?

- Telhetetlen? – meglepetten ismétli.

- Miért csak a szexen jár az eszed?

Gondolkodás nélkül teszem fel a kérdést, amire eddig nem is kerestem a választ.