Az utolsó nap
Minden huszas éveiben járó fiatalnak elérkezik az a nap, amikor kirepülnek a madárfészekből. Számomra is elérkezett ez a nap, úgy döntöttem, hogy magam mögött hagyom a szüleim biztonságot nyújtó házát, én magam fogom fizetni a számlákat, főzök és mosok magamra, hogy igazi felnőtt váljon belőlem. Vidéki lányként hatalmas lépés rögtön a nagyvárosba költözni, de a sok jót kecsegtető állásajánlatnak nem lehetett ellenállni. Minden készen áll, az idő csodás, a cuccaim a kocsiban vannak, a szöuli lakás már csak a beköltözésemre vár. Egyetlen dolog van vissza, a búcsúzás.A barátaimtól előző este egy hatalmas buli keretében köszöntem el, megejtve pár könnycseppet és most a szüleimen a sor. Anya könnyekkel teli szemekkel ölel át és megállás nélkül simogatja a hátam.
- Kérlek, nagyon vigyázz magadra - szipogja.
- Vigyázok - nyugtatom a mosolyommal.
A tekintetem apura szegeződik. Igyekszik tartani magát, az ő szemeiben csak a legerősebb könnycseppek bukkanak elő, amiknek sikerült legyőzniük az akaraterejét. Édesapám elé lépve, magabiztos mosollyal az arcomon, szorosan átölelem és ő is ugyancsak szorít magához, miközben a háttérben anyu sírását hallani, mire apu is megejt egy hangosabb légvételt.
- Ne sírjatok, nem örökre megyek el - kuncogok.
- Ezek a büszkeség könnyei - tol el magától apu, egyenesen a szemeimbe néz és mosolyog. - Olyan gyorsan felnőttél. Mintha tegnap lett volna, hogy a babakocsiban toltalak.
- Nagyon büszkék vagyunk rád, kicsim - érinti meg anyu a vállam, megsimogat.
A ház előtt még utoljára szorosan megölelgetnek, majd az autóhoz sétálok, kinyitom az ajtót.
- Gyakran látogass meg! - integet apa.
- Rendben.
Visszaintek és beülök a volán mögé, beindítom a motort, majd pár utolsó intéssel elindulok. Kora reggel van, egy kicsit még az előző este hatása alatt vagyok és hosszú út vár még rám, de a vigyort nem tudom levakarni az arcomról.
Egyre messzebb és messzebb vagyok a szülővárosomtól, ez egyszerre tölt el az izgalom és a bánat keverékével. Már most hiányoznak az otthoniak és kissé ijesztő, hogy teljesen egyedül megyek a nagyvárosba, de ez sem tántorít vissza. Magabiztosan fogom a kormányt és céltudatosan haladok az országúton.
Késő este van, a reggeli jó időnek már nyoma sincs, az eső szakad, villámlik és mennydörgés szakítja meg a rádióban leadott dalokat. Lefárasztott a több órás vezetés, de az ébreségem még mindig tart, feldob a gondolat, hogy már csak három óra választ el az új életemtől.
Egy váratlan pillanatban nem túl bíztató hangok ütik meg a fülem, az autó rázkódni és lassulni kezd, miközben a motor csak pöfékel. Megállok az út szélén, a motor leáll és a motorháztető alól füst kezd szivárogni.
- Ne csináld ezt velem...
Kiszállok, azonnal megtámadnak az esőcseppek, a kapucnim felvételével igyekszem védekezni ellenük. Felnyitom a motorháztetőt és köhögcsélve, a kezemmel legyezve igyekszem elterelni az arcomba ömlő füstfelhőt. Körülbelül nyolcvan fok van a motor környékén, ha nem több, elég durván túlmelegedett és fogalmam sincs, hogy mit tehetnék. Nyitva hagyom a fedelét, remélve, hogy az eső hasznomra válik és valamennyit hűt rajta. Visszaülök, leveszem a teljesen átázott pulcsimat és a telefonomért nyúlok, azonnal hívom aput, hogy valami tanácsot adjon.
A hálózat nem elérhető - közli egy monoton férfi hang.
- Hát persze... - cinikusan elmosolyodok. - Meg se lep, hogy nincs térerő.
Hátradőlök, kezeimet az ölembe teszem és egy sóhaj kíséretében lehunyom a szemeim. Itt vagyok a semmi közepén, két oldalról erdő határolja az utat és határozottan nincs ínyemre, hogy itt töltsem az éjszakát. Megunom a tétlenséget, felnyitom a szemeim és a hátsó üléshez mászva pakolászni kezdek, a fontosabb dolgaimat - kaja és néhány ruhadarab - berakom a hátizsákomba.
- Felnőtt akarsz lenni, hát akkor viselkedj is úgy - biztatom magam.
Visszaveszem a viszes pulcsit "ennek már úgyis mindegy" alapon és újra kilépek a szakadó esőbe. Lecsukom a motorháztetőt és bezárom az autót.
- Visszajövök érted, ne menj sehova - végigsimítok a tetején, miközben virulok a saját poénomon.
Gyalogszerrel útnak indulok, alig látok valamit, csak a telefonom van a segítségemre, ami nem ér valami sokat, de nincs is jobb egy új élet kezdetéhez, mint az, hogy szakadó esőben, egy hátizsáknyi cuccal elindulj a sötétségbe.
Fél óra elteltével megbántam az ötletet, hogy otthagyjam a kocsit, a ruháim az első percekben teljesen átáztak, a hideg anyag tapadt a testemre és egyre jobban fáztam, közben a telefonom is sokat merült, már csak energiatakarékon van, így a fénye is gyengébb. Reszketek, a cipőmben is áll a víz és sehol a környéken egy benzinkút, vagy akármi, mindenhol csak fákat látok.
Felcsillan a szemem amikor motor hangot hallok, megfordulva közeledő fényszórókat pillantok meg és a kezemet azonnal ki is nyújtom, remélve, hogy jófej lesz és megáll. Nagyon gyorsan jön, a fényszórói egyre jobban vakítanak és egy pillanat alatt elszáguld mellettem. Tartom a poziciómat, a remény utolsó cseppje is elfogyott, nem úgy, mint az eső. Fülsüketítő fékcsikorgás, majd egy rükvercben közeledő motor hangja, másodpercekkel később pedig már mellettem áll meg az autó. Az ablaka lehúzódik és egy férfi mosolyogva néz rám.
- Beszállsz?
Nem habozok, egyből bepattanok a kellemes hőmérsékletű járműbe, testemmel összevizezve a bőr ülést.
- Köszönöm - becsukom az ajtót és leveszem a kapucnim.
Hálásan mosolyogva pillantok a férfira, akit inkább srácnak neveznék, nem lehet sokkal idősebb nálam. Nagyon jóképű, az arca finom körvonalú, fekete íriszei tiszteletet parancsolóak, szája a méretéhez képest telt ajkakat kapott és az oldalt felnyírt, felül zselézett barna tincsek hozzájárulnak a jó megjelenéséhez. A luxus mercedesből ítélve gazdag lehet, bár a laza, hétköznapi öltözetéből egy teljesen átlagos embernek tűnik.
- A te autódat láthattam pár kilóméterrel arrébb? - hangja nem túl mély, mégis férfias.
- Igen - bólintok. - Úgy tűnik, hogy nem bírja a nagyobb távot... - vizes tincseimet próbálom rendezni.
- Hova indultál? - még mindig kedvesen mosolyog.
- Szöulba.
- Én is oda tartok, úgyhogy szerencséd van - a gázpedálra lép és az útra szegezi a tekintetét. - Megkérdezhetem a neved?
- Hyeri, Kim Hyeri.
- Szép név - rám néz. - Oh Sehun -felém nyúl, mosolyogva fogok kezet vele -, Szöulban laksz?
- Nem, most költözöm oda, Gyeongnam-ban születtem.
- Hű, hát az elég messze van innen - meglepődik. - Közvetlenül az óceán mellett? - elmosolyodik.
- Igen, Sahagu-ban - bólintok.
Igazi főnyeremény, nem csak helyes, de még művelt is. Nem vagyok a reménytelen romantikus típus, de határozottan vonzónak találom Sehun-t. Időközben elnyom az álom, fogalmam sincs, hogy mennyit aludhattam, amikor kinyitom a szemeim erős fényt látok és egy üres parkolót.
- Hol vagyunk? - Sehun felé fordítom a fejem.
- Gondolom éhes vagy - mosolyog.
Nem várja meg a válaszom, kiszáll, majd átsétál a túloldalra és nekem is kinyitja az ajtót. A felém nyújtott kezét megfogva kisegít, ekkor tűnik csak fel, hogy az eső elállt. Bemegyünk a kis útszéli benzinkútra, ami egyben étteremként is üzemel. A pult mögött lévő srác hangosan üdvözli Sehun-t, majd valósággal lefagy, amikor engem meglát. Nem tudom mire vélni azt a nézést, még életemben nem láttam a srácot, de nincs rajta sok időm agyalni, mert Sehun a hátamra helyezi a kezét és az egyik asztal felé terel.
- Ki kell mennem a mosdóba - fordulok felé.
- Ott van - bök a mutatóujjával az ajtó felé. - Addig rendelek.
Bemegyek a "Női" feliratú ajtón és a hátizsákom a csapba teszem. Úgy örülök, mint aki nyert a lottón, amikor feltűnik, hogy a benne lévő ruhák szárazak. Azonnal le is veszem magamról a vizes ruhadarabokat és megkönnyebbülök, amikor már száraz textilt viselek. Hosszú tincseim már csak nedvesek, ujjaimmal még igazítok rajtuk, majd kimegyek és leülök az asztalunkhoz, Sehun-nal szembe.
- Szeretnélek kicsit jobban megismerni - mindkét kezével az asztalra könyököl, ujjait egymásba fonja.
- Mit szeretnél tudni? - mosolygok.
- Nem tudom. Hány éves vagy? Dolgozol vagy tanulsz? Miért tartasz Szöulba? Vagy hasonló... Az ember nem minden nap talál az útszélen ilyen gyönyörű lányokat, akik nem prostituáltak.
- Oh... - érzem, hogy pirulok. - Egy hónapja töltöttem be a huszonegyet, régóta el akartam költözni és a nagyvárosban felvettek pincérnek a Zest-be.
- Ejha, abban a luxus-étteremben a legjobbak dolgoznak csak, úgyhogy gratulálok - elmosolyodik.
Megjelenik az ijesztő srác, elénk tesz egy-egy tál gőzölgő levest.
- Hadd mutassam be a barátomat, ő Joonmyun.
- Örvendek, Hyeri vagyok - kezet fogunk.
- Én is örülök a találkozásnak - elmosolyodik. - Hozhatok még valamit?
- Nem kell, köszi - legyint Sehun.
- Akkor jó étvágyat - vet felém egy sajnálkozó pillantást, majd elmegy.
A távolban már lehetett látni Szöul fényeit, egyre izgatottabb vagyok, ahogy közeledünk.
- Mit tervezel, hogyan tovább? - pillant felém Sehun.
- Nem terveztem semmit, csak szeretnék beilleszkedni és élni a nagyvárosiak életét - tanácstalanul vállat vonok.
Sehun egyre furcsábban viselkedik, lopott pillantásokkal észreveszem, hogy néha csak úgy elmosolyodik, de teljesen máshogy, mint eddig.
- Én még nem is tudok rólad semmit - sejtelmesen nézek rá.
- Nem is kell...
- Tessék?
Elkanyarodik, letérve a mellékútra és még jobban a gázra lép.
- Mit csinálsz? - értetlenül nézek előre.
- Teszünk egy kis kitérőt.
- Mi? - újra arcára nézek, vigyorog. - Állítsd meg az autót!
- Nyugalom... - elkomolyodik.
- Sehun! Állj meg! Inkább sétálok.
- Ha ezt akarod - a fékre tapos, az autó megáll.
- Kösz a fuvart - egy rosszalló pillantást vetek felé, majd kiszállok.
Elindulok gyalog visszafelé. Megijesztett a viselkedése, ezért nagy megkönnyebbülés, hogy ilyen könnyen elengedett. Gyors léptekkel haladok, minél távolabb akarok kerülni tőle.
Váratlanul karok fonódnak körém, az orrom és a szám elé egy kendőt nyomnak, ami árasztja magából az erős, fujtó szagot, amit semmihez se tudok hasonlítani. Kapálózok, de nem ér semmit, sikítok, de minden hangot magába fojt a kendő. A lábaim felmondják a szolgálatot és a szemeim előtt is fokozatosan sötétül minden. Érzem, hogy lassan a földre eresztenek, majd minden érzékszervem leáll.
Egy idegen helyen térek magamhoz. A sarokban lévő állólámpa bevilágítja az egész teret, a falak vaníliasárgák, a padló fehér parkettával van burkolva és a bútorok is fehérek, mindenből sugárzik a luxus és a gazdagság. Megpróbálok felülni a bőrkanapén, de a testem nem mozdul, a végtagjaim szörnyen zsibbandak.
- Hát felébredtél? - Sehun beteges mosollyal közelít felém.
Azonnal felmordulnék, de csak erőtlen nyöszörgés hagyja el a torkom. A srác helyet foglal mellettem, a hajamat kezdi el simogatni.
- Még ki vagy ütve a penthrantól, de ne aggódj, hamarosan elmúlik az altató hatása.
Még mindig simogat, az érintésétől kiráz a hideg, legszívesebben elhúzódnék tőle, de a testem nem tud engedelmeskedni az akaratomnak.
- Addig is... - a hátamra fordít. - Játszunk egy kicsit.
Elkezdi lehúzni a pulóverem cipzárját, az ijesztő vigyorral az arcán. Felültet, hogy levehesse rólam, majd a pólótól is megszabadít. A könnyeim már megállás nélkül folynak, amikor visszafektet, kénytelen vagyok mindent mozdulatlanul tűrni.
- Amikor megláttalak... - hátam alá nyúl, kicsatolja a melltartóm - tudtam, hogy az enyém vagy.
- Ne... - nyöszörgök, miközben leveszi a melltartót is.
Mindkét kezével masszírozni kezdi a melleim, alsó ajkán végigfuttatja a nyelvét és rögtön birtokba veszi velük az egyik mellbimbóm. Nedves izmával köröz, néha megszívja a bőröm, amit egyáltalán nem élvezek, azon vagyok, hogy végre megmozduljak, de mintha kővé dermedtem volna. Percekig elidőzik a melleimnél, majd megérzem a kezét a farmerom gombján. Ismét nyöszörögni kezdek, miközben kigombolja és lehámozza rólam a nadrágot a bugyimmal együtt.
- Ez itt nem tetszik - ujját végigfuttatja a szeméremszőrzetemen -, legközelebb az lesz az első, hogy eltűntetjük - mosolyogva mászik rám, ajkaival ismét az egyik mellemre tapad. Egyik kezével mellettem támaszkodik, a másikat újra levezeti és a csiklómat kezdi izgatni, amivel kierőltet belőlem egy sóhajt. Nem húzza az időt, egyik ujját belém tolja, amit ezúttal egy fájdalmas nyögéssel reagálok le. Hamar csatlakozik hozzá egy második is, amitől csak erősödik a fájdalmam és a sírásom is egyre hangosabb. Könyörtelenül kezdi mozgatni bennem az ujjait, majd kihúzza őket és szájával is lecuppan a mellemről.
- Jackpot! - nézi a vért. - Imádom a szüzeket - vigyorog.
Újra belém vezeti őket, ezúttal finomabban mozgatja, közben csodálkozó tekintettel figyeli a szenvedő arcom.
- K-kérlek - sóhajtom. - Elégh...
Elkezdi a nyakamat csókolgatni, felfelé haladva a fülemig, nyelve hegyével végigszántja a porcot.
- Csak most jön a java - kéjesen suttogja a fülembe.
